Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM- Kultúr
- Cinematrix
- cannes
- cannes-i filmfesztivál
- szentpéteri áron
- cinéfondation
- láthatatlanul
- cannes 2017
Egy magyar film már biztosan szerepel a cannes-i programban
Beválasztották a Cannes-i filmfesztivál Cinéfondation nevű válogatásába Szentpéteri Áron Láthatatlanul című vizsgafilmjét, ezzel egy magyar alkotást már biztosan szerepel a programban.
A Cinéfondation nevű kategóriában filmezést tanuló egyetemisták alkotásai szerepelnek, ennek a mezőnyébe választották be Szentpéteri filmjét. A Láthatatlanul egy vak fiú és egy jól látó lány kapcsolatáról szól, és először a nemrég megtartott Friss Hús rövidfilmfesztiválon volt látható, ahol a zsűritől oklevelet is kapott.
A történet annyi, hogy egy fiatal a párjával egy interaktív kiállításon megismerkedik a vak tárlatvezetővel. A megismerkedésből barátság lesz, aztán szép lassan kiderül, hogy a két ember különböző dolgokat vár el ettől a kapcsolattól. Szentpéteri Áron egyébként a Színház- és Filmművészeti Egyetem filmrendező mesterképzésére jár, ahol másodéves.
A Cinéfondation zsűrijének idén az Arany Pálma és Európai Filmdíj nyertes sztárrendező, Cristian Mungiu lesz. A programban korábban olyan hazai rendezők filmjei szerepeltek már, mint Mundruczó Kornél, Kocsis Ágnes, Szimler Bálint, Kárpáti György Mór és Andrasev Nadja.
Rovataink a Facebookon