Barbara, Borbála
-6 °C
3 °C

A 'Bush is an asshole' ezúttal nem nyerő Cannes-ban

2005.05.23. 12:40
Közepesen nívós színvonalon, bukások és remekművek nélkül zajlott az idei cannes-i versenyprogram, csak George Lucas ajánlotta a Star Warst tanítói célzattal Bushnak, ami Lars Von Trier szerint felesleges, mert az amerikai elnök egy seggfej. A hangos Amerika-szidalmazás közben a belga testvérpár csendben duplázott, és másodszorra is megszerezte az Arany Pálmát.
Igazi szenzációnak számít a Dardenne fivérek Arany Pálmája, hiszen a fesztivál több mint fél évszázados múltjában ritkán fordult elő, hogy valaki kétszer, egymáshoz közeli években megkapja ezt a kitüntetést. A dokumentumfilmek világából érkezett belga testvérpár legutóbb Rosetta című filmjével nyert 1999-ben. (A kevés duplázók egyike amúgy maga az idei zsűrielnök, Emir Kusturica.)

Dardennéknek ugyanaz a recept hozta meg másodszorra is a cannes-i fődíjat: a neorealizmus, amivel a társadalom perifériájára szorultakkal foglalkoznak. Az idei nyertes filmben (L'Enfant - A gyerek) egy gyerekét eladó apuka folyamatosan ébred rá az apaság fontosságára. A megrázó, de sosem érzelgős mozi legnagyobb érdeme, hogy nem ítélkezik. A film díjazása jelzi, hogy folytatódik a cannes-i fesztiválnak az az utóbbi években felerősödő tendenciája: társadalmi problémák előtérben. A fiú szobája (2001), A zongorista (2002), az Elefánt (2003) és a Fahrenheit 9/11 (2004) mind nyíltan reflektálnak a minket körülvevő világ aktuális problémáira.


Jarmusch: Nem baj, hogy most
sem kaptam fődíjat!
"Aki pápaként érkezik a konklávéra, bíborosként megy haza" - olvashattuk sokszor a pápaválasztás apropóján. Így járt Jim Jarmusch is, akitől mindenki azt várta, hogy idei versenyfilmjével végre sok apróbb díj után elnyeri a legnagyobb elismerést, a Cahiers du Cinéma fesztivál előtt megjelent számában ezt előre ki is osztották neki. Az ugyancsak az apaság kérdését feldolgozó Broken Flowers azonban csak a zsűri Nagydíját szerezte meg, Jarmusch így is jól viselkedett a díjátadón: "Nem a versenyzés számít, már az is hatalmas elismerés, hogy ilyen nagyszerű filmesekkel lehettem egy társaságban" - mondta. A film rengeteget köszönhet a főszerepet néhány apró arcrezdüléssel alakító Bill Murraynek, aki az őt ért dícsérő kritikákra így reagált: "A minimalizmus az én esetemben valószínűleg leromlásból származik, a képességeim erodálódásából".

Star Wars után: "egytől egyig szarság az egész"

Amint erre számítani lehetett, még az időjárás is elkomorult a George Lucas nevet viselő hőhullám elvonulása után, beborult az ég, esett rendesen, ráadásul minden előzetes bejelentés nélkül a cannes-i közlekedési vállalat is sztrájkba lépett, hatalmas kavarodást váltva ki a fesztiválozók életében. A helyiek és a fesztiválozók világa közt nem ez volt az egyetlen konfliktus, többször tanúi lehettünk a cannes-iak elégedetlenségének, amelyet annál hangosabban fejeztek ki, minél több kitűzős alakot láttak maguk körül. "Minden évben ez a zsúfoltság van! És miért? Ezekért a siralmas filmekért. Még ha jó filmek lennének, de egytől egyig szarság az egész" - méltatlankodik a 2-es buszon mellettem egy ötvenes nő, a fesztivál önjelölt, de mindenképpen legkegyetlenebb kritikusa.


Megszállták Cannes-t
Klikk a képre!
Mert az őrület persze folytatódott a Star Wars után is, csak kicsit másképpen. Lars von Trier már hétfő reggel felkavarta a Croisette vizeit USA-trilógiájának második darabjával. A felfordulás egyik oka maga film volt, aminek hajnali fél 9-es sajtóvetítésén a 2700 férőhelyes nagyterem lépcsői is tömve voltak. Hogy a felforrósodott hangulat egy pillanatra se hagyjon alább, Lars von Trier a sajtótájékoztatón keltette tovább a feszültséget. "Bush is an asshole" jelentette ki, hogy a mozi Amerikaellenes hangvételére a gyengébbek figyelmét is felhívja. "Annak ellenére, hogy sosem jártam Amerikában, hatvan százalékban amerikai vagyok" - folytatta, arra utalva, hogy Dániában is állandóan amerikai ételeket, filmeket, árukat lát. A Manderlay egy olyan elszigetelt farmon játszódik, ahol hetven évvel az amerikai polgárháború után is fennmaradt a rabszolgaság - a Dogville-ben megismert Grace (aki ezúttal nem Nicole Kidman) megérkezik és megpróbálja apja gengsztereinek fegyveres felügyelete mellett bevezetni a demokráciát. A dán fenegyerek az iraki helyzet nyilvánvaló analógiáját tovább élezte: "America is shitting on the world" (Amerika szarik a világra), hangzott a konferenciaterem pódiumáról az azonnal mindenfele idézett mondat.

Amerika szarik a világra

Trier amúgy hagyta a színészeit előtérbe kerülni. Akik - különösen az öreg néger szerepét játszó Danny Glover - azt magyarázták, hogy a feketék kérdése illetve magának az amerikai demokrácia működőképességének a problémája olyan kényes ügyek, amelyeket csak kommunikációval lehet megoldani. Ekkor azonban Lars nem állta meg, hogy újra közbe ne szóljon: "Amerika legnagyobb betegsége a politikai korrektség, ami nem engedi, hogy a dolgokat nyíltan megvitassák. A politika nem arról szól, hogy egyetértünk, ha mindenki politikailag korrekt lenne, nem lenne politika!" Amerikára határozottan rájárt a rúd ezen a fesztiválon. A dolgot valójában már Lucas elkezdte, a Csillagok háborújában tett nyílt utalásaival a béke érdekében, a hamis ürügyek alapján indított háborúra. Sokak szerint Lucas kifejezetten Bushnak ajánlotta a Nixon ihlette filmet. Majd Cronenberg vette át az Amerikát ostorozó stafétabotot. A kanadai rendező a modellszerűnek tűnő amerikai családok békéjének álságosságát gúnyolta.


Tromafilm aktivisták
a divatrendőrség ellen
A történetnek itt még nincs vége, hiszen az Un Certain Regard szekcióban bemutatott Down in the Valley című film újra csak az amerikai mentalitást támadja. Ahogy Edward Norton az Indexnek elmondta: a vadnyugat valóságban már letűnt, de az emberek fejében, főleg Bushéban még mindig élő mítoszról szól. Még Jarmusch is beleszólt ebbe a diskurzusba, mikor sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az amerikaiak az elzártságuk miatt nacionalisták, szerinte a jelenlegi elnök sem járt külföldön mielőtt a Fehér Házba került volna.

Utcára vonult fesztivál

Szerda délelőtt aztán a nap is előtűnt, s hogy a buli igazán jó legyen, a reggeli vetítésről kiözönlőket hangulatos dixielandzene várta. Hamar kiderült, csak arról volt szó, hogy az egyik film forgalmazója úgy gondolta, ezzel javíthat a nézőszámátlagon. Egy naiv látogató amúgy is állandóan azt hiheti ilyenkor, hogy Cannes-ban állandóan utcabál van.

A fesztiválpalota forgalomtól elzárt környéke ráadásul esténként tele van szmokingos-estélyis emberekkel, akiknek nagyrésze kis cetlikkel a kezében próbál meghívót szerezni a fesztiválpalotából érkezőktől. Közben őket parodizálja a Troma csoport, akik félig vagy egészen meztelenül, ágyékkötőben és csokornyakkendőben vonulgatnak fel-alá. Idén még egy régi katonai autókból álló felvonulás is tarkította a képet. Mi egyik este a díszvetítésekre beengedő divatrendőrség hacacáréjától megrettentük és inkább lehúzódtunk a napozó-moziba (Cinéma de la Plage). Szerencsénkre itt Jeff Milles egy elképesztően fergeteges technópartit tartott, amit Fritz Lang Metropolisának zenére vágott részleteivel illusztrált.

Salma Hayek elkerítve

Csütörtök délben, a sok filmtől elfáradva egy Berlinben megismert angol kritikussal úgy döntöttünk, hogy ellátogatunk a város polgármesterének fogadásra az óváros szívébe. A vár udvarára vezető rövid folyóson a hoszteszek provanszi népviseletben és műmosolyban színes műkoszorúkat tartottak a fejünk fölé, és még egy hatalmas sort is ki kellett állnunk, amíg a menühöz jutottunk, ami sajnos nem volt túl változatos: fehér húsú tengeri hal főtt zöldségkörettel. De lehetett repetázni, és ahogy francia asztaltársunk cinikusan megjegyezte: "a polgármester fizeti".


Salma Hayek zsűriszerelésben
Tekintse meg galériánkat!
A sajtót egyébként nem a választékkal, hanem inkább azzal csábították az eseményre, hogy jelen lesz a zsűri is, akikkel egyáltalán nem lehet a fesztivál ideje alatt beszélgetni. Az első tányér elfogyasztása után sikerült is felfedeznünk őket az udvar végében, szigorúan elkerítve. Odaosontunk és éppen elkezdtük volna fényképezni a hivatalos ruháitól és az ezzel járó formális viselkedésétől megszabadult Salma Hayeket és az egész fesztivál alatt unalmas képpel lézengő, de itt elmosolyodó Kusturicát, amikor az egyik testőr felháborodva mutatta, hogy ez ti-los.

Ekkor már a zsűri is úgy döntött, hogy elég volt a szenzációhajhász zsurnalisztákból, és visszaküldtek minket a pórnép közé. Itt unalmunkban elkezdtük leellenőrizni, hogy valóban mindegyik asztalra ugyanazt a fajta vörösbort tették-e (és igen). Mario, a fesztivál messze leghíresebb fotósa is csatlakozott hozzánk, majd olasz eredetére hivatkozva talján népdalokat kezdett énekelni a nőknek, amivel hamar véget is ért az esemény.

Mélyrepülés után

Az idei versenyprogram nagy meglepetések és csalódások nélküli színvonala jelzi, hogy megállt a cannes-i szemle 2003-ban kezdődött mélyrepülése, de még messze van a sok évtized legjobb kiadásának tekintett 2002-es csúcsfelhozataltól. Az Arany Pálmának mindenképpen fontos üzenete volt ezen a skizofrén fesztiválon, ahol sok éve nem látott számban voltak amerikai filmek, a nyilatkozatok fő hangvétele mégis hangsúlyozottan Amerikaellenes volt. Az azonban, hogy a sok politikai film mellett egy művészfilmes igényekkel fellépő mű vitte el a pálmát, jól jelzi, hogy a Kusturica által vezetett zsűri nem lépett Tarantino nyomdokaiba.

Bár az angolok, franciák és egy magyar kritikus (e sorok írója) is úgy vélekedett, hogy egyértelműen Haneke legújabb filmje, a Caché (Rejtve) volt a fesztivál legjobb alkotása, az osztrák rendezőnek végül meg kellett elégednie a legjobb rendezőnek járó díjjal.

58. Cannes-i Filmfesztivál (2005) - díjak:
Arany Pálma - A gyermek (L'enfant - Belgium, rendező: Jean-Pierre és Luc Dardenne)
A zsűri nagydíja - Hervadó virágok (Broken Flowers - USA, rendező: Jim Jarmusch)
Legjobb színésznő - Hanna Laslo (Free Zone, Izrael)
Legjobb színész - Tommy Lee Jones (Melquiades Estrada három temetése, USA)
Legjobb rendező - Michael Haneke (Caché - Franciaország)
Legjobb forgatókönyv - Guillermo Arriaga (Melquiades Estrada három temetése, USA)
Legjobb elsőfilm (megosztott) - Sulanga Enu Pinisa (rendező: Vimukthi Jayasundara); Me and You and Everyone We Know (USA, rendező: Miranda July)
A zsűri különdíja - Shanghai Dreams (Kína, rendezte: Wang Xiaoshuai)
Legjobb rövidfilm - Podorozhini (Ukrajna, rendező: Igor Strembitskyy)
A zsűri különdíja - Clara (Ausztrália, rendezte: Van Sowerwine)