A Cosmopolis illusztráció, Pattinson maga az unalom

Robert Pattinson bizonyította, olyan unalmas színész, hogy vámpírokkal és farkasokkal kell a hátteret feldobni, hogy egy picit izgalmas legyen. Hiába vártuk a Cosmopolist, csalódottan unatkoztuk végig a filmet, pedig David Cronenberg a fehér limuzinból is testet varázsol. Don DeLillo 2003-as Cosmopolis című regényéből David Cronenberg rendezett filmet.

Cannes-ban épp csak bemutatták a filmet, és kivételesen már nálunk is látható, úgyhogy végre valaminek igazán lehet örülni. Hiába emlékezünk Cronenberg úgy, mint az egyik legeredetibb rendezőre, aki különösen izgalmas témákból csinált egészen hihetetlen filmeket A légytől az Existenzen és a Karambolon át a Videodrome-ig, és aki még a gengsztefilmekből is izgalmas dolgokat tud kihozni (Eastern Promises, Erőszakos múlt), csalódást okoz. Bevalljuk az elején, hogy Cronenbergtől mindig sokat várunk, és ha a film nem tetszik, akkor hajlamosak vagyunk előbb a saját elvárásaink miatt önmagunkra haragudni.

Az egyik legjobb amerikai író, Don DeLillo 2003-as kapitalizmuskritikája (kritika a könyvről és portré DeLillóról) megjelenésekor inkább kritizálták és fanyalogtak az olvasók, mint dícsérték, viszont azóta szinte próféciaként olvassák újra, hiszen a Cosmopolis megjósolta a gazdasági világválságot, és az azt követő értékrendszerbeli válságot. Bár hosszú dialógusokkal, amik próbálják filozófiai mélységekbe rántani a szereplőket.

Don DeLillo Cosmopolisa egy nagy utazás története (ld. Odüsszeia): a fiatal milliomos, Eric Parcker fehér limuzinjával elindul hajat vágatni, miközben New Yorkban gazdasági válság miatt zavargások történnek, a népszerű rapper temetésébe is belefut, ráadásul az elnök ("Melyik? Az Egyesült Államoké" - hangzik a dialógus) is a városban jár. Miközben lassan haladnak Parcker fodrászához, kis epizódokban feldolgozzuk előbb a fiatalember, majd a világ problémáit is: párbeszédek Platón és Derrida között scifi ritmusban.

A fehér limuzin igazi cronenbergi jármű: a szándékosan, a megrendelő kérésére meghosszabbított, páncélozott és hangszigetelt autó valójában Parcker biológia testének megnagyobbítása, egyben olyan jármű, ami téren és időn kívül viszi a főhőst. Parcker zárkózott ember, aki mindent kizár, ami nagyon valóságos és borzalmas, miközben pont ezt a valóságot próbálja meg folyamatosan értelmezni, persze hideg távolságtartással. Utazása ezért nemcsak egy valódi autózás New Yorkban, hanem egy belső utazás is: feltérképezése az eddigi életének.

Cronenberg rendezőként igazi áldozata lett a 2003-as DeLillo-regénynek, amennyiben nem saját olvasatát kívánta megrendezni, hanem szinte betűhíven újraforgatni az eredeti művet (az egyik interjúban azt mondta, hogy szinte mindent átvett, amit lehetett). DeLillo sok dialógussal felépített szövege ugyanis nagyon erősen és pontosan írja le a főhőst, Parckert, a limuzinba beülő vendégeket az informatikustól a szeretőn át a rapper barátjáig. DeLillo nyelvvel teremtett, Cronenbergnek képpel kellene, de annyira hűséges maradt az eredetihez, hogy csak illusztrációt gyártott hozzá. Annak mondjuk talán érdekes: vizsga előtt megnézni, arra jó. Cronenberg feladata az lehetett volna, hogy saját olvasatából építsen fel egy új világot és új főhőst, mert ha ez megtörténik, akkor működni és élni kezd az anyag. A nézőt viszont annyi szenvedéssel vonszolja keresztül a másfél órás filmen a rendező, mint DeLillo saját főhősét, csak Eric Parcker legalább a végén összefoglalhatta, mi végre is történik vele mindez, míg a néző csak duzzoghat.

A twilightos Robert Pattinson egyáltalán nem volt jó rendezői döntés (interjúnk itt olvasható). Ez a lassan áradó mozi ugyanis igazi színészt kívánt volna, aki képes a rendezői szándék szerint alaposan minimalistára vett színészi lehetőségekből a legtöbbet kihozni. Ha egy színésznek az a dolga, hogy egy kocsiban üljön másfél órát, akkor is meg kell tudnia mutatni, hogy mi zajlik benne, miközben körülötte szétesik a világ. Ha nem történik benne semmi, akkor azt. Pattinson egyáltalán nem elég izgalmas erre a szerepre, és bár a lehetősége megvolt rá, nem kezdett semmit a karakterrel, amennyire csak képes volt, egy végtelenül kiüresedett fiatal milliomost faragott belőle.