- Kultúr
- Degusztátor
- Pierre kóstolgat! Gasztro podcast az indexen
- Podcast
- amerikai borsóleves
- pierre
- amerika
- gasztronómia
Levesben is elválaszthatatlan egymástól a borsó meg a héja
Egy hónapnyi szünet után Pierre visszatért közénk, és lássuk be, ezt sokféleképpen lehet értelmezni. Mi azok közé tartozunk, akik ennek örülnek, és azt is eláruljuk, miért.
Mert mesél.
Ráadásul mindjárt egy olyan történettel érkezett, ami a szánk íze szerint van. Merthogy vannak országok, ahol nem szokás a leves. Legalábbis nem úgy, ahogyan azt mi, magyarok, vagy a vietnámiak vagy a thaiföldiek esszük. Kiskanállal, nagykanállal.
A leves ugyanis az élet vize, különösen vasárnapi húslevesek formájában. Pierre azonban ezúttal az Amerikai Egyesült Államokban járt, és a vendéglátója annak ellenére egy speciális amerikai zöldborsólevessel várta, már a repülőtéren, hogy Florida nem éppen a levesek őshazája.
Na de ilyen az amerikai vendéglátás, figyelnek arra, aki Magyarországról érkezik. S hogy mi ebből a tanulság? Mondhatnánk azt is, hogy abszolúte semmi, de ez nincs így.
- A leves ugyanis a hazatérésről, a megérkezésről szól.
- A zöldborsóleves különösen.
- A borsó meg a héja a levesben is szeretheti egymást.
Ha a podcastban valaki azt venné észre, hogy Pierre hangja fátyolos, az kivételesen nem az emlékek felidézése miatt van, hanem azért, mert gasztronómiai szakírónk kicsit meghűlt, a hideg a torkára ment. S hogy torokfájásra jó-e a forró leves, vagy netán csak a fagylalt lehet a gyógyszer, ez a következő adásra kiderül.
Pierre gasztroesztéta. Az adásban elhangzottak nem feltétlenül tükrözik az Index szerkesztőségének álláspontját. Szeretjük az izgalmas, okos, érvelő beszélgetést. Várjuk az ön véleményét is.
Aki lemaradt volna a legutóbbi Pierre-podcastról, amelyben mást is kóstolgat, ide kattintva meghallgathatja.
Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEM
Rovataink a Facebookon