Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMCsalódott a sorsolás miatt, de dobogóra készül Széll Tamás
Hat hét van hátra a lyoni Bocuse d'Or szakácsversenyig, ahol Magyarországot Széll Tamás képviseli majd. Mivel a verseny európai döntőjét nagy fölénnyel megnyerte, komoly esélyes lehet a világverseny döntőjében is január végén. Szerdán felkészülés közben kerestük fel a magyar csapatot, aminek tagja Széll mellett Szulló Szabina, aki nemrég az Onyx éttermet hagyta ott, hogy segítse a felkészülést, Hamvas Zoltán, a magyar Bocuse d'or Akadémia elnöke, Vomberg Frigyes, aki az úgy nevezett coach és Széll Tamás segítője, Szabó Kevin, aki az egyetlen, aki bent lehet majd Széll Tamás mellett Lyonban a konyhán.
Máshol egyébként nem is tudtunk volna találkozni a csapattal, mint a gyakorlókonyhán, ugyanis augusztus 28-án beköltöztek ide, és azóta nem sokszor jöttek ki. Nyár végén derült ki, hogy a lyoni döntő alapanyag a bresse-i csirke lesz – amiről dióhéjban csak annyit, hogy a világ legdrágább, és sokak szerint legfinomabb csirkéje. Tipikus franca alapanyag, így a jubileumi, harmincadik Bocuse d'Or-versenyre érthető választás.
és kísérletezik a hússal és a hozzávaló, tenger gyümölcseiből összeállított körettel. Azt mondta, őt nem zavarja a monotonitás, hiszen ha zavarná, nem vállalta volna a versenyt. És különben sem ugyanolyan minden nap, hiszen minden nap kitalálnak valami újat, ezért ez csak kívülről tűnik unalmasnak. Én mondjuk el sem tudom képzelni, milyen lehet minden nap csirkét enni.
A csapat mostanra úgy érzi, teljesen összeállt az étel, a maradék hat hétben pedig lehet a másik alapanyagra koncentrálni. Illetve ha már az is profin megy, akkor jön a legfontosabb rész, a két tányér elkészítésének összefésülése. Elég sokat kell gyakorolni, hogy beleférjenek az 5 óra 35 percbe. Nemrég jelentették be a csirke mellé a második alapanyagot, ami nagy meglepetésre ezúttal nem hal, hanem zöldség.
„A zöldség szerintem nagyon okos választás volt, és azt is mutatja, mennyire nyitott verseny a Bocuse d'Or, arról nem is beszélve, hogy ez sokkal olcsóbb, mint a hal, ami szintén egy fontos szempont. A zsűrizés mondjuk érdekes lesz, mert a hal esetében mégiscsak ugyanazt az alapanyagot főzi mindenki, csak éppen másképp, most viszont majd a káposztát kell a sárgarépával meg a karfiollal összehasonlítani” - mondta el Széll Tamás.
A menüt persze teljes titokban őrzik, hiszen ilyenkor árgus szemekkel figyelik egymást a versenyzők, ki mivel készül. Széll Tamás annyit elmondott, nagyon fontos ebben a versenyben, hogy a tányérokon átjöjjön a nemzeti jelleg, hiszen azt is pontozzák. És mivel nálunk télen a gyökérzöldségeket szokás leginkább enni, - amelyekben ráadásul januárra már jól felhalmozódik a cukor és egyre finomabb, édeskésebb az ízük - valószínűleg ezt használják majd ki a versenyen. A másik vezérfonal a savanyúság lett, ami szintén tipikusan magyar dolog, és amúgy most nagy divat a gasztronómiában.
A csirkéhez azonban szinte egyáltalán nem nyúltak hozzá. „Ez a világ legjobb csirkéje, és azt akartuk, hogy a csirkének a saját íze domináljon, ezért nem is nagyon tettünk hozzá fűszert” - mondta el Szulló Szabina, aki nagyon örül, hogy kiszabadult az éttermi konyháról, és teljes egészében a felkészülésre koncentrálhat. Széll hozzátette, azt remélik, hogy ezzel a frissességgel és könnyedséggel gyakorolhatnak majd jó benyomást a zsűrire. A jó dobásra ugyanis szüksége lesz, hiszen a magyar csapat az első versenynap legvégén szerepel majd.
Széll Tamás elmondta,
Az eddigi tapasztalatok azt mutatják, a zsűri jobban emlékszik a második napra, jobban értékeli az aznap felvonultatott tányérokat. „Az első napon az utolsó vagyok, arra kell tehát koncentrálni, hogy 11 étel után a miénk robbanjon, annyira friss és más legyen, mint a többi. Csak erre tudunk utazni” - mondta el Széll.
Hozzátette, tovább nehezíti a dolgát, hogy minden nagy favorit, azaz az összes skandináv ország és Japán is az első napon versenyez Magyarországgal együtt. A második napra egyetlen esélyes ország, az Egyesült Államok jutott. Ők viszont annyira esélyesek, hogy sokan őket várják győztesnek, két éve a második helyet szerezték meg. Széll Tamás elmondta, jelenleg az amerikaikat tartja a legnagyobb ellenfélnek.
„A nagy mumus most Amerika, 2015-ben hajszál híja volt, hogy nem ők nyerték a versenyt, nagyon nagy a szakmai támogatottságuk.
Rengeteg 3 Michelin-csillagos szakács dolgozik azon, hogy az Egyesült Államok megnyerje a Bocuse d'Ort, hiszen sohasem nyerte még Európán kívüli ország a versenyt, és ők akarnak lenni az elsők.
Ráadásul szerencséjük is van, a második nap egyedüli favoritként nyugodtan főzhetnek egy gyengébb mezőnyben.” Azt mondja, a legnagyobb nehézség az lesz, hogy első nap két órát kell majd dekkolni a konyhán, mire elkezdhetik a főzést, hiszen ők az utolsók.
Az alapanyagok mellett fontos kérdés még, hogy mi lesz a magyar csapat fő témája, bele kell vinni ugyanis a nemzeti jelleget a tálalásba is. A pontok legalább tíz százalékát az teszi ki, mennyire jön át az ételeken a nemzeti jelleg. Széll Tamás elmondta, ezúttal nem választottak olyan egyértelmű magyaros dolgot, mint előzőekben a Rubik-kocka, vagy a gömböc, ami valószínűleg nem is baj.
Tele is van a gyakorlókonyha tölgyfalevelekkel, amivel a tálalásnál kísérleteznek.
Magyar részről Hamvas Zoltán, a magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke ül majd a zsűriben, aki elmondta, jelenleg ő is nehezen tudja elképzelni, hogyan lehet majd teljesen különböző zöldségeket összehasonlítani, de azért profi itt mindenki, hogy megoldja. Az esélyekkel kapcsolatban Hamvas úgy fogalmazott, hogy ha valaki elindul egy versenyen, az nyilván győzni akar. „De az is győzelem, ha dobogóra tudunk állni, és még tágabban, ha az első ötbe bejutunk, azzal mi nagyon elégedettek leszünk.”
Szerinte nagyon sokat hozhat Magyarországnak egy jó lyoni szereplés. Több, mint 3000 újságíró érkezik a világ minden tájáról, ha jól szereplünk, az azt jelenti, híre megy, hogy itt jók az alapanyagok, jók az ételek, megéri idejönni. Ez lesz a harmincadik Bocuse d'Or, ennek alkalmából Lyonban forgatnak egy filmet hat világhírű séffel, és azok közül az egyik Széll Tamás lesz. Ez már eleve hatalmas siker. „Persze nem tudjuk ezt mérni, hogy emiatt többen jönnek-e Magyarországra, jobban fogy-e a magyar alapanyag, de természetesen az a cél, hogy több pénz jöjjön vissza a versenyből, mint amennyit befektetünk” - tette hozzá Hamvas.
A Bocuse d'Or világdöntőjét 2017 január 24-25-én rendezik Lyonban, a döntőről az Index is tudósít.