Óriásdugó miatt kérnek bocsánatot a budapesti biciklisták

2005. szeptember 20., kedd 01:55

Az autómentes napi demonstráció szervezői azt állítják, csütörtökön a jövőbe kap bepillantást, aki otthon hagyja az autóját. Szerencsétlenebb esetben a negatív utópiákkal ismerkedik meg, ha Ön az autózás mellett dönt. A felvonulás alatt ugyanis óriási dugók várhatóak. Mire jó ez az egész? Kedden 11 órától megkérdezheti a szeptember 22-i esemény szervezőitől.

A csütörtök délután várható, rendkívüli forgalmi dugók miatt már előre bocsánatot kérnek azok a budapesti biciklisták, akik az idei autómentes nap demonstrációját szervezik. Szerintük az 1-3 órás, bosszús várakozás azonban elkerülhető, legkönnyebben úgy, ha a budapestiek biciklivel vagy tömegközlekedve indulnak el reggel a városba.

"Tudjuk, hogy a felvonulásunk sok embernek bosszúságot fog okozni. De az is biztos, hogy hosszabb távon a városok nem működhetnek a jelenlegi, autóközpontú módon. A demonstráció egyik célja, hogy az emberek legalább egy napra kipróbálják, milyen egy élhető város" - foglalta össze demonstráció lényegét az egyik szervező, Kürti Gábor. Ma 11 órától vendégeink a szervezők. Kérdezzen tőlük!

Városházával és nélküle

Az idei szeptember 22-i biciklis felvonulás egyébként a mozgalom sikerét jelzi, hiszen a városháza most már hivatalosan is csatlakozott a megmozduláshoz. Ahogy arról beszámoltunk, az első, tömeges kerékpáros demonstráció éppen egy éve volt, annak apropóján, hogy a főváros vezetése, a forgalom aránytalan akadályoztatására hivatkozva, hétvégére csúsztatta az autómentes napot. Válaszul, civil kezdeményezésre 4-5 ezer kerékpáros vonult fel a hivatalos esemény, szerdára eső délutánján.

forrás: Criticalmass.hu
forrás: Criticalmass.hu

Mivel a cél az volt, hogy a városházának megmutassák, nem néhány hóbortos biciklista követel kerékpársávokat és ésszerű várostervezést, az idén április 22-én rendezett, Critical Mass nevű demonstrációt intenzív kampány előzte meg. Az eredményt a szervezők Magyarország legnagyobb kerékpáros felvonulásaként emlegették azután, hogy mintegy 10 ezer biciklista vonult végig a városon.

A kezdeményezés egyébként a civil szerveződések szempontjából is fordulópontnak számított, hiszen a Critical Mass mögött nem állt semmilyen szervezet, az egészet magánemberek hozták össze pár ezer forintból.

A rendezők, a kerékpáros futárok, aktivisták és "zöld érzelműek" képviselői úgy vélik, a városvezetés az akcióikra válaszul állt idén a hivatalos autómentes napi demonstráció mögé.

Próbáld ki!

Demszkyék lépése egyébként megváltoztatta a felvonulás céljait, mondta Kürti. Az elsődleges cél már nem a lehető legnagyobb tömeg megmozgatása, hanem az, hogy biciklistáknak és autósoknak is megmutassák, a jövő városa nem szerveződhet az egyre intenzívebb autóforgalom köré.

"A mostani autómentes nap jelszava, hogy Próbáld ki! Azaz, ne idegeskedj amiatt, hogy nem közlekedhetsz a megszokott módon, hanem nézd meg most, milyen lesz a jövő" - mondta látnokian a szervező.

Kérdezze meg a szervezőktől, mi értelme van ennek az egésznek?

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!