Árpád
-2 °C
9 °C

Varázslat felnőtteknek

2006.02.10. 07:55
Randik, kegyetlen küzdelmek és persze a titokzatos gyilkosság. Harry Potter a hatodik könyvre varázslótanoncból kiválasztott hőssé válik. Ajánlónk a Harry Potter és a Félvér Hercegről.
Harry Potter felnőtt. Ahogy felnőttek a rajongói is - a Harry Potter és a Félvér Herceg, a regényfolyam hatodik kötete egyértelműen az idősebb korosztálynak készült. A történet nem is az eddig megszokott módon, Dursley-ék házában indul. Az első két fejezet megalapozza a regény hangulatát, mely sokkal komorabb az előző részeknél.

A történet elején leteszik a Megszeghetetlen Esküt. Az esküt megtartják, Roxfort örökre megváltozik, és már nem Harry lesz az egyetlen, akit édesanyja szeretete ment meg Voldemort haragjától.

Voldemort és hívei, a Halálfalók már nem csak a varázslók világát fenyegetik, hanem muglikat félemlítenek meg és gyilkolnak meg, hidakat rombolnak. Tizenhat évesen már Harry sem az a fiatal kamasz, aki a lépcsőforduló alatt húzza meg magát szívtelen rokonainál. Ő a Kiválasztott, vagyis az egyetlen, aki sikeresen küzdhet meg Voldemorttal. Feladatára Roxfort legendás igazgatója, Dumbledore professzor készíti fel, együtt nyomoznak a gonosz varázsló múltja után, keresve annak gyengéit.

Félelem és élet-halál harc

Roxfort sem a régi már, mindenki rettegve lapozza fel a Reggeli Próféta legújabb számát, nem ír-e ismerős haláláról, letartóztatásáról. Két diák elleni gyilkossági kísérlet után a szülők egy része hazarendeli gyerekeit az iskolából. Harry feltételezése, hogy iskolai ellenfele, Draco Malfloy csatlakozott a Halálfalókhoz, Pitton professzor egyre elviselhetetlenebb szurkálódásai, a Félvér Herceg bájital-könyvének rejtélye mind hozzájárul a feszültség növeléséhez. A Draco Malfloy elleni harc sem gyerekes csínyekről szól már, lassan élet-halál harccá fajul a küzdelem.

Mindezek ellenére, Harry és barátai megpróbálnak tipikus tinédzserként viselkedni, legalábbis egy ideig. Leköti őket az iskola, az órák, a leckék és a kviddics. És a szerelmi szál sem marad el, nem éri meglepetésként az olvasót, hogy Ron és Hermione egymásba szeret, illetve Harry és Ginny is összejönnek. De vajon együtt maradnak-e?

Nagyon sok kérdés persze megválaszolatlan marad. Meg lehet menteni Draco Malfloyt? Hová tűnt a Félvér Herceg? Az előző rész elvakult iskolaigazgatója, Dolores Umbrige megint problémát okozhat? És megnyitja-e kapuit a következő tanévben is a Roxfort iskola?

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Egzotikus élmények!

Amiről eddig álmodni sem mert. Luxus nyaralás, a világ legcsodálatosabb tengerpartjain.