Azt hiszed, hogy nyílik még a sárga rózsa?

Illés Lajost, az Illés együttes alapítóját több ezren búcsúztatták a Fiumei úti temetőben (családtagok, zenésztársak, tisztelők, fórumozók). A Kossuth-díjas művész január 29-én, 65 éves korában hunyt el. Illés Lajost, a kisoroszi református gyülekezet kántora is volt, Tőkés László királyhágómelléki püspök bocsátotta utolsó útjára a református egyház szertartása szerint. A ceremónián ott volt az Illés együttes három tagja, Szörényi Levente, Szörényi Szabolcs és Bródy János, a kulturális élet számos képviselője illetve több politikus.

Kluboschok

Az Index a temetésen nem, csak az azt követő megemlékezésen rótta le tiszteletét a legendás együttes vezetője előtt. A hivatalos megemlékezést a Fővárosi Művelődési Ház körtermében tartották. A hetvenes éveket idéző terem a 2005-ös búcsúkoncert óta ad otthont a lelkes Illés Kluboschok Baráti Körének (a név a Bosch kultúrházra utal, ahol a kezdetekben az Illés játszott). A temetés utáni klubgyűlést Illés Lajos emlékének szentelték.

Az FMH körtermében teltház volt, ülőhelyet sem lehetett találni, ez azt jelenti, körülbelül 4-500 fő vehetett részt a megemlékezésen. Az ünneplőbe öltözött emberek valószínűleg már kiszomorkodták magukat a temetésen, mert ugyan nem volt tánc vagy ereszd el a hajam, de azért nem volt depressziós hangulat sem.

Egy nagyszerű ember

Aki este hatra érkezett, először egy órán keresztül régi Illés-riportfilmeket nézhetett kivetítőről. Leadták a Magyar Televízió pár évvel ezelőtti riportját, amiben az együttes kis busszal kereste fel a régi, jelentős helyszíneket. Ebben főleg az anno kis Buddy Hollynak becézett Szörényi Levente beszélt a legtöbbet. Illés Lajos nem volt annyira bőbeszédű ember, ezért a szervezők még az Óceán TV, szőke titkárnőforma riporternőjével készített ’93-mas interjúját is elejétől végéig leadták. Exkluzív anyagot hagytak a kivetítős rész végére: a 2005-ös Sziget-fellépés előtt készített Illés Lajos interjút láthattuk vágatlan formában. Akik kevésbé ismerték eddig Illés Lajos emberileg, mint például én is, a filmekből megtudhatták, nagyon jó ember távozott körünkből. A fanyar humorú, kisoroszi kántorrá avanzsált zenész a koncertezésből visszavonulva református lelkész feleségével művésztelepet működtetett falujának régi iskolájában, ahol tehetséges gyerekeknek adtak lehetőséget a kibontakozásra. A filmekből egy szerény, családcentrikus, kedves embert ismerhettünk meg. Apja és nagyapja is a kispesti Mávag dolgozójaként élte le életét, ő vele mégsem szaladt el a ló.

Végső tiszteletadás

A klub vendégei már bemelegedtek pár rövid, sör vagy fröccs segítségével, mire megérkeztek idoljaik: Szörényi Levente Szörényi Szabolccsal és fiával, az ifjabbal érkezett, Bródy János csak később futott be. A hamarosan induló Juj.hu főszerkesztője is ott volt, mert nagy sztárparádéra számított: például Koncz Zsuzsára vagy a republikos Cipőre, aki állítólag Illés koppintásként kezdte zenekarját. Ők nem jöttek, de szerencsére Zalatnay Sarolta se, tiszteletét tette viszont Radnai Péter, újságíró, aki jelenleg a Playboy főszerkesztője.

A klub szervezője hétkor egyperces néma felállásra szólította fel a jelen lévőket, sokuk sárga rózsát hordtak a gomblyukukban. A csendet egy Nokia csengőhang szakította meg, de addigra le is telt a perc. „Most lesz a nagy banzáj” – szólalt meg ekkor az egyik vendég. Valójában ülős, bólogatós, dudorászós buli következett, pedig a normál klubosch esteken a klub fotósának, Ossynak beszámolóiból ítélve nem sajnálták lábaikból a bugit.

Az est meglepetése, hogy nem csak az ötven körüli korosztály, hanem több hippiszerű fiatal is jelen volt, ráadásul nem a szüleik hozták őket. Sőt, ezek a fiatalok tűntek a legodaadóbb rajongóknak. De voltak szülőkkel érkező nagyon kicsik is, viszont ugyanúgy érezték az Illés számait, mint bármelyik egészséges érzületű ember. Az Illés univerzális, én sem bírom ki fejbólintás nélkül a számait, a dalszövegeik pedig annyira igazak és néha annyira ütnek, hogy gombóc kerekedik tőlük a torkomban. Az est mellesleg Illés Lajos szólókorszakának egyik instrumentális szerzeményéhez készülő videoklip forgatása is volt.

Lehetetlen szomorkodni

A megemlékező klubesten az FG-4 együttes lépett fel. A fiatalokból álló Illés tribute zenekar kinézetre nagyban hasonlított az ifjú Illés zenekarra - gombafrizurájuk és öltözékük a hatvanas évekbeli Beatlest idézte. De a hangzáson lett volna mit javítaniuk, és az énekes néhol kicsit hamis volt. Bár ezt a bevezetésben előre jelezte: „Nagyon nehéz megszólalni ezen az estén”. A nehézségek ellenére a hölgyvendégek talpai ugyanúgy topogtak a linóleumon, mintha az Illés játszott volna, és mint az FG-4 is elmondta, ezekkel a dalokkal szinte lehetetlen volt szomorkodni. Lenyomták a Táskarádiót, a Még fáj minden csókot, az Amikor én még kissrác voltamot, a Valahol egy lányt, a Lehetett volnát, a Különös lányt, a Keresem a szót, az Élünk és meghalunkat, végül a Good bye, Londont. A számok hangulata miatt nem, de azért el tudtam volna sírni magam, hogy mennyivel igényesebb volt az akkori mainstream zene a mostaninál. Fasza lendületes, hangos banda volt az Illés, ahogyan kell.

Három tag

A totális extázis ideje akkor következett el, amikor az Illés jelenlévő három tagja három dalt adott elő. „Jujj de jó” – hallatszott egy hangos női sikoly ennek felkonferálása után. A legmeghatóbb Bródy volt egy szál gitárral, a Ha én rózsa volnék című szerzeményét a végén állva énekelte vele a közönség. A szívfacsaró hangulatot ezután Szörényi Szabolcs oldotta fel az egyetlen dallal, amit ő énekelt: Az ész a fontos (nem a haj) cíművel. Végül Szörényi Levente következett talán a legnagyobb slágerükkel, a Miért hagytuk, hogy így legyennel (virágok közt veled lenni). Erre már Ossy is hangosan énekelve fotózott, és a végén Bródy beszállt egy csörgővel. A tömeg felállva tapsolt, többet telefonjukkal közvetítettek az otthon ragadtak számára. Mielőtt elbúcsúzott volna („Szerbusztok!”), Szörényi Levente arra kérte a résztvevőket, hogy „ezt a hangulatot őrizzük meg időtlen időkik, ameddig lehet”. „Meglesz!” – jött a válasz hátulról.

Találkoztam olyannal, aki bevallása szerint gyerekkorában szerelmes volt az Illés dalaiba, és az estén egy mítosz dőlt le számára. De hogy pontosan miért, azt már nem volt ideje kifejteni, mert nem bírt ott maradni tovább. Kívülállóként én bennem nem dőlt le mítosz, sőt, hogy az egyik vendég szavaival éljek, „meghatódtam, basszus”.