Felforgató intézménnyé válhat a Ludwig

„Nem az a cél, hogy provokatív kiállításokat rendezzünk, hanem hogy jókat és izgalmasakat. De azt tudni kell, hogy a progresszív kortárs művészek gyakran felforgató ideákkal foglalkoznak. Ez a művészet feladata. Rákérdez az evidenciákra, felrázza a nézőt, szokatlan oldalról közelíti meg az egyértelmű dolgokat” – vázolta fel a Kortárs Művészeti Múzeum – Ludwig Múzeum Budapest új igazgatója, milyen irányt jelölt ki az ország legjelentősebb kortárs művészeti múzeumának.

A március elsején munkába lépő Bencsik Barnabás tervei már csak azért is figyelmet érdemelnek, mert amellett, hogy a Ludwig mind kiemelkedő finanszírozása, mind nemzetközileg elismert neve miatt irigylésre méltó adottságokkal rendelkezik, az utóbbi években egyre inkább a Művészetek Palotájának árnyékában működő, markáns arculat nélküli intézménnyé vált.

Bencsik fő célja az, hogy a napi kultúra olyan részévé tegye a képzőművészetet, mint amilyen szerepet az Nyugat-Európában betölt. Igaz, programja alátámaszthatja az őt kinevező kulturális miniszter jóslatait, aki szerint az új igazgató gondot is okoz majd a minisztériumnak.

Nem unalmas, nem elvont, nem érthetetlen

„A magyar közönségnek anakronisztikus elképzelései vannak a képzőművészetről. A művészet értelme a közfelfogás szerint vagy az, hogy reprezentáljon, vagy hogy járuljon hozzá a hatalmi struktúrák pozitív képének kialakításához” – jelezte az igazgató, hogy intézménye egy részben politikai, részben gazdasági érdekek mentén felhúzott kultúrpalotában működik. Ő maga függetlenítené programját ezektől az érdekköröktől.

Programja inkább a közönséggel kialakítandó aktív kapcsolatra koncentrál. Bencsik szerint az áttöréshez azt kell megmutatni, hogy a kortárs képzőművészet nem elvontabb dolog, mint egy közelmúltban forgatott film vagy egy kortárs irodalmi mű.

„Változtatni kell azon a közvélekedésen, hogy a kortárs művészet valami olyasmi, aminek nincs köze az életünkhöz, ami az egyszerű halandó számára érthetetlen; ha pedig megpróbálkozunk a megértésével, semmi élvezetet nem találunk benne. A kortársra ugyanis éppen az jellemző, hogy nagyon izgalmas, mert a jelen problémáinkkal foglalkozik.”

„Míg Magyarországon az irodalom és a film határozza meg a kulturális közbeszédet, külföldön ennek része a képzőművészet is. A Ludwig elősegítheti, hogy a kortárs képzőművészet is a társadalmi párbeszéd része lehessen.”

Bencsik szerint az adottságaink ehhez egyébként megfelelőek. „Jó tucatnyi olyan művészünk van, akik ismertebbek külföldön, mint itthon. Rendszeresen meghívják őket jelentős nemzetközi kiállításokra, benne vannak a globális körforgásban. Itthon sokszor még a szakma sem ismeri el őket.”

A Ludwig programját egyik oldalról a világszínvonalon alkotó magyar művészek életmű-kiállításai határozzák majd meg. „Az életművön keresztül érthetővé válik, miről beszélnek ezek az alkotók. A befogadásukat segíti, hogy legtöbbjük az elmúlt 15-20 évben, tehát már a jelen viszonyai közt kezdett el dolgozni.”

Az új igazgatóa nemzetközi színtérről is azokat az alkotókat hívná el, akik aktuális kérdésekre fókuszálnak. „Amikor a művek a globalizációval, a termelés-fogyasztás kényszerállapotával vagy akár a környezeti problémákkal foglalkoznak, nem lehet azt mondani, hogy ezekhez semmi közünk.”

Bencsik irányultságát egyébként olyan programok jelzik, mint az általa kezdeményezett Delvoye-kiállítás, amelynek szarógépe népszerű témája volt az egész médának. Továbbá Nagy Kriszta életmű-kiállítása vagy a közeljövőben nyíló UtópiaTransfer című holland tárlat. Az új igazgató szerint egyébként ahhoz, hogy a Ludwigban követhessük a világ képzőművészetének alakulását, foglalkozni kellene más kultúrák alkotóival, például a mind meghatározóbb távol-keleti, kínai vagy indiai képzőművészettel.

Demjánnal tűzön-vízen át

Az új koncepció szakítana az utazó kiállítások meghívásának a Ludwigra eddig jellemző gyakorlatával is. „Érthető, ha a közönség nem tud mit kezdeni a több ezer kilométerre összeállított, majd itt a dobozból egyszerűen csak kicsomagolt anyagokkal. A hangsúlyt a kooperációra helyezem” – vázolta a jó nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező igazgató.

„A nemzetközileg bevált módszer az, hogy hasonló jellegű intézmények összeállnak, és közös produkciókat hoznak létre. Az ilyen együttműködés a leghatékonyabb szellemi stimuláció. Az eredménye pedig egyedi, a közönséghez direkten szóló kiállítás lesz. Ez a konstrukció egyébként anyagilag is kedvezőbb helyzetet teremt, mert a költségek megoszlanak.”

A pénzügyi kérdésekre terelve a szót a frissen kinevezett igazgató már nem vázolt fel ilyen egzakt modellt. Elmondása szerint előbb meg kell ismernie azt a nehezen átlátható helyzetet, amibe a Művészetek Palotájában működő Ludwig-múzeum van. A Lumú anyagi függetlensége ugyanis csak részleges.

A konstrukció az Index gyorselemzése szerint egy PPP-szerződésen alapul: a múzeum költségeinek egy részét a Műpa fedezi, igaz, cserébe a múzeum termeivel is a kultúrpalota rendelkezik. A Műpa viszont Demján Sándor vállalkozásaival van függő viszonyban. A PPP-projekt eredményeképpen ugyanis olyan konstrukció alakult ki, amiben csak annyi biztos: a magyar állam harminc évig utal nagy összegeket a Demján érdekkörébe tartozó cégeknek. Bencsik a helyzetről óvatosan csak annyit mondott: „Intenzív kommunikációra lesz szükség a Művészetek Palotája vezetőségével.”

A pénz pedig fontos eleme a tervnek, hiszen ahogy az igazgató fogalmazott, „ez az új koncepció drágább, mint az olajfestmény-kiállítások befutott magyar művészektől”. Az arányok érzékeltetésére Bencsik azonban megjegyezte, hogy a legdrágább nemzetközi sztár meghívásának költsége is csak töredéke egy kis látogatottságú magyar film költségvetésének.

A Ludwig a tervek szerint a külföldi kooperációs partnerek mellett EU-s pénzeket és nemzetközi kortársirodák támogatását használja majd fel. Állami támogatást elsősorban a gyűjtemény bővítéséhez remélnek.

„Ahhoz, hogy a Ludwig jelentős gyűjtemény lehessen, a jelenlegi mintegy ötszáz darabos gyűjtemény kevés. Olyan kollekcióra van szükség, amiből egy külföldi kurátor számára összeállítható a régió képe” – jelölte meg a múzeum egy másik lényeges feladatát.

Két sovány tehén

Homályban maradt viszont, hogy a jó kiállításokról milyen csatornákon értesül majd a potenciális közönség, változik-e a marketingstratégia. Igaz persze, hogy az intézmény a kommunikáció terepén sincs azonos súlycsoportban a Müpával, így önálló tervet is nehéz kidolgozni. Bencsik a célközönség tekintetében is megmaradt a „9-99 éves korig mindenkinek” jellegű általánosításoknál. Megjegyezve, hogy mivel közintézményről van szó, nem is tehetik meg, hogy csak egy szűkebb csoportra koncentráljanak.

Meglepő választ kaptunk ugyanakkor a hazai stratégiai partnerekkel kapcsolatban. A Lumú ugyanis nem a Műcsarnokkal alakítana ki szoros kapcsolatot. A téma átfedéséből adódóan az igazgató hasznosnak tartja a programok egyeztetését, de közös projekteket nem érdemes kezdeniük, mert abból nem sül ki jó, „ha két sovány tehén feji egymást”.

Bencsik inkább a Szépművészeti Múzeummal tervez együttműködést, azt állítva, a Hősök téri intézmény hatvanas évekig terjedő gyűjteménye és a Ludwig ettől a korszaktól kezdődő kollekciója úgy egészíti ki egymást, ami eredményes közös fellépésre ad lehetőséget. A tervek egyébként egybevágnak a Szépművészeti igazgatójának, Baán Lászlónak azon céljával, hogy létrehozza a nagy hazai múzeumok hálózatát.