Nem szavaztak az RTL és a Tv2 díjának csökkentéséről

2009. május 5., kedd 18:25

Május 12-re halasztotta a Tv2 és az RTL Klub koncessziós díjának csökkentéséről szóló szavazást az ORTT, mert a háttérben még folynak az egyeztetések, és egyébként is túlórázniuk kellett volna.

Újabb cikkünk ebben a témában:

Az RTL Klub mégis beszállt a digitális átállásba - 2009.05.08.
Alku készülődik: az RTL sok huzavona után megállapodott az AH-val, cserébe egymilliárddal csökkenthetik a koncessziós díját.

Egy héttel elhalasztotta a döntést az ORTT a Tv2 és az RTL klub koncessziós díjának csökkentéséről, illetve a díjfizetései rendszer átszabásáról. A két országos kereskedelmi csatorna a gazdasági válság miatt már többször kérte, hogy csökkentsék az államnak fizetendő koncessziós díjat akár a felére.

Mindezt annak ellenére, hogy mindkét adó rekordárbevételt ért el 2008-ban, az RTL Klub 6 milliárd forint adózási nyereséget könyvelhetett el, míg a Tv2-nek információink szerint 4 milliárddal kellett beérnie. Ráadásul mindkét csatorna körülbelül egymilliárd forint elengedését kéri az ORTT-től miközben nagy költségű beruházásokba kezdtek, a Tv2 például megvette a BL közvetítési jogait.

Az ORTT szocialista és szabaddemokrata delegáltjai az Index és a Hírszerző információi szerint is támogatják a koncessziós díj csökkentését, szavazásra ma mégsem került sor.

Azért nem hozhatott döntést az ORTT, "mert nem tettem fel szavazásra az ügyet" - közölte Majtényi László a testület elnöke, aki úgy ítélte meg, hogy a vita még nem zárult le.

Az Index információi szerint a halasztás hátterében az áll, hogy még nem zárultak le a háttértárgyalások, illetve a testület tagjai attól tartottak, hogy a vita akár este tízig is eltarthat.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Az RTL és a Tv2 könyörög a válság miatt  - 2009.05.05.
Évi egymilliárddal kevesebb díjat fizetnének a válságra hivatkozva. Miközben ennyit költenének BL-re és celebműsorra, a köztévé meg rosszul járna.
Még mindig nem döntöttek a Sláger és a Danubius sorsáról - 2009.05.05.
Egy hónappal elhalasztották a döntést a két országos rádió frekvenciájának újbóli megpályáztatásáról.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!