A Radiócafé társat keres, hogy országot adót indítson

2009. július 16., csütörtök 11:06 |

Az econet.hu NyRt tulajdonában lévő Est Media Group a válságra belső átszervezésekkel és vásárlásokkal próbál válaszolni. Nyitnak a tévézés felé, és a Radiocafé 98.6 mellett országos rádióadót is indítanának egy másik partnerrel.

„Konzorciumban szállna versenybe a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciájára kiírt pályázaton a Radiocafé 98.6 tulajdonosa, az econet.hu Nyrt." - közölte Rosner Gábor alelnök, és a döntést azzal indokolta, hogy most nem áll a rendelkezésükre akkora anyagi bázis, hogy egyedül jó eséllyel szálljanak versenybe.

Csökken a reklámbevétel

„A cég tulajdonában lévő Est Media Group (EMG) 15 és 39 éves kor közöttieket megcélzó termékeinek zöme ingyenes terjesztésű, így a programmagazinok az átlagosnál erősebben ki vannak téve a gazdasági válság hatásainak - tette hozzá. - Legfőbb bevételi forrásunk, a hirdetési piac az év első negyedében mintegy 25 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban."

Ezért a jelen helyzetben a belső struktúrák átszervezésével teszik hatékonyabbá a társaság működését, de vásárlásokon is gondolkodnak. "Sokat is megérhet nekünk egy országos kereskedelmi rádiós koncesszió, feltéve, hogy üzletileg meg tud állni a lábán" – mondta. Emellett az angol után idén magyar nyelven is elindítják a Time Out programmagazin budapesti kiadását, a közelmúltban pedig megjelentek a tévés piacon is: a Duna Televízióval közösen készítenek heti fél órában jelentkező kulturális műsort. "Ezzel nyitottunk a televíziózás irányába is" – jegyezte meg.

Majdnem maradt a Sláger és a Danubius

Az ORTT június elején írta ki a pályázatot a Danubius és a Sláger Rádió frekvenciájára, bár tavaly az országgyűlés módosította a médiatörvényt, hogy a két rádió új pályázat nélkül használhassa tovább a frekvenciákat. A módosítást végül alkotmányellenesnek minősítette az Alkotmánybíróság, és nem lépett hatályba.

A két koncesszió idén novemberben jár le. kiírás szerint a hét évre szóló pályázat első évére 350 és 700 millió forint közötti összeggel licitálhatnak az indulók, a későbbiekre pedig, egy fix, 200 milliós összeg mellett, nettó árbevételük 10-15 százalékát kell megajánlaniuk. Ez az eddigi, évi 200 millió forintos díjnál lényegesen magasabb, ráadásul a kiírás értelmében a nappali időszakban és a délutáni főműsoridőben is el kell majd érnie a magyar dalok arányának a 25 százalékot, amit a Danubius és a Sláger sem teljesít jelenleg.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Alkotmányellenes a Sláger és a Danubius frekvenciahosszabbítása - 2009.06.30.
Sérti a sajtószabadságot, hogy a két rádió csak úgy, pályázat nélkül továbbhasználhatja a frekvenciákat.
Kiírták a pályázatot a Danubius és a Sláger frekvenciájára - 2009.06.04.
Az első évre 350 és 700 millió forint közötti összeggel licitálhatnak, a rádiók ezt sokallják.
A Sláger frekvenciáját akarja a Kossuth rádió - 2009.02.04.
Such György levélben jelezte a csere iránti igényt.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

  • Sub Rosa
    Bíró Szabolcs: Sub Rosa Ár: 3499 Ft − 15% Kedvezményes ár: 2975 Ft
  • Leopárd
    Nesbo, Jo: Leopárd Ár: 3980 Ft − 20% Kedvezményes ár: 3184 Ft

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

KIPUFOGÓ KLINIKA
Ha csörög, ha zörög, ha lejárt, ha lóg, hozza hozzánk! Kipufogó-Műszakivizsga-Gyorsszerviz
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!