Teljes titokban kell tévéelnököt választani

2009. október 7., szerda 14:08

Az MTV Közalapítvány ellenőrző testülete leszólt a kuratóriumnak, hogy még a szavazás után sem árulhatják el, hogy mégis melyik pályázat tetszett nekik a legjobban. Ma futnak neki az elnökkeresésnek hetedszerre.

Utólag sem hozható nyilvánosságra, ki kire voksolt a tévéelnök jelölésekor - áll a Magyar Televízió Közalapítvány ellenőrző testületének a napokban meghozott döntésében.

Az elnökjelölésről döntő voksolás titkos, "így a leadott szavazatok közzététele - legyen szó akár a közzétevő saját vagy elnökségi tagtársai szavazatáról - nem megengedett" - olvasható a keddi ülésnek az MTI birtokába jutott jegyzőkönyvében.

Az anyag kitér arra is: az ellenőrző testület felhívja az elnökségi tagokat, hogy "a jövőben az elnökválasztás folyamata során mindvégig az előírásoknak megfelelően járjanak el".

Mindezt azért, mert a legutóbbi, szeptember 4-ei elnökjelölés után a kuratóriumi elnökség egyik, kormányoldal által delegált tagja nyilvánosságra hozta voksát. A kuratórium KDNP-s elnökhelyettese ugyanígy tett, sőt elmondta, hogy szerinte a többiek hogy szavaztak.

A közmédium kuratóriumi elnöksége szerdán tárgyal először a hetedik elnöki pályázat kiírásáról. Az MTV tavaly március eleje, Rudi Zoltán mandátumának lejárta óta működik választott vezető nélkül.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mától megint MTV-elnököt választanak  - 2009.09.02.
A kormány ötmilliárdot von el a tévétől, kicsivel többet adnának mégis, ha végre lenne elnök.
Két Tv2-nyi pénzt költ el az MTV évente - 2009.10.07.
Az MTV műsorait sokan készítik, kevesen nézik, de legalább rengeteg pénzt költenek. Lehet, hogy többe kerül az Önök kérték mint a Barátok közt? A Magyar Televízió működése számokban.
A nyugdíjasok nézik reggel az MTV-t - 2009.10.06.
A Ma reggel éppolyan jól teljesít, mint a Napkelte.

Comment:com

Élőben harapta a kutya szájon a műsorvezetőt
video platformvideo managementvideo solutionsvideo playerÁrtatlan reggeli beszélgetésnek indult Kyle Dyer számára a tévéműsor: az argentin dogot azért hívták meg a két vendéggel együtt, mert előző nap szerencsésen megmenekült.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!