Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMMegszűnhet Bencsik műsora az Echo tévén
További Média cikkek
- Puzsér Róbert és a Fókuszcsoport is nekiment Dancsó Péternek
- Ahol egy démon simán elmegy gyorsétterembe dolgozni
- Az Apatigris inkább házimacska, de kandúrkodni vágyik
- Meghalt Joe Ruby, a Scooby-Doo rajzfilmsorozat egyik alkotója
- Van olyan fajtája a szexuális erőszaknak, amiről én is most hallottam először
"Úgy nézem, véget ért a Demokrata kör" - felütéssel számolt be Facebook-oldalán az ismert jobboldali újságíró, Bencsik András keddenkét jelentkező Echo Tv-s műsora, a Demokrata kör letiltásáról. A műsorvezető részletesen leírja, hogy április 17-én este azért nem kerülhetett adásba a délután felvett stúdióbeszélgetése, mert "suttyó tempónak" nevezte Demján Sándor reakcióját a Nagy Imre-szobor elszállítására.
Bencsik szerint Miki Tímea, az Echo Tv vezérigazgatója döntött a keddi adás letiltásáról, mivel abban az újságíró megsértette a Skála és a Westend atyjának, Demján Sándornak a személyiségi jogait. "A döntést jóváhagyta Széles Gábor, a televízió tulajdonosa is, aki hozzátette, vegyem tudomásul, hogy forrófejű kijelentéseim egy elveszített sajtóper esetén súlyos kárt okozhatnak a televíziónak - írja bencsik a Facebookon - Közöltem Széles Gáborral, hogy a cenzúra semmilyen formáját nem tudom elfogadni, vagyis együttműködésünk folytatása így kétségessé vált, mivel nem tudok a továbbiakban úgy műsort vezetni, hogy utólag a tévé vezérigazgatója esetleg megint úgy dönt, ez sem megy adásba."
Demján suttyó tempója
Demján Sándor vállalkozó kedden kérte meg levélben Tarlós Istvánt, Budapest főpolgármesterét, hogy akadályozza meg a Nagy Imre-szobor áthelyezését. Levelét változtatás nélkül közölte a Népszabadság.
„A sajtóból értesültem arról, hogy a mártírhalált halt Nagy Imre szobrát át kívánják helyezni a Vértanúk teréről.
A rendszerváltás után szomorúan állapítottuk meg üzlettársaimmal, Sarlós Andrással és Fejér Bélával, hogy sem az MDF-, sem a szocialista kormány nem állít szobrot Nagy Imrének. Úgy döntöttünk, hogy felajánljuk a szobor teljes költségét és felállítását Magyarországnak. A költségek 74 százalékát magam finanszíroztam. lfj. Varga Imre alkotása [valójában Varga Tamás szobrászművész a mű készítője – szerk.] ma a legtöbbet látogatott és fotózott szobor. Nagy Imre szobrának áthelyezése esetén visszavonom adományunkat. Kérem, hogy ennek elkerülése érdekében minden törvényes eszközt felhasználva biztosítsa, hogy a szobor a jelenlegi helyen maradjon.”
Az Index információi szerint Demján egy kanadai médiamogul budapesti látogatása után döntött úgy, hogy az egykori miniszterelnök emlékezetére felállíttat egy köztéri emlékhelyet. A külföldi vállalkozó ugyanis azt kérte, hogy vigyék Nagy Imre szobrához, hogy ott róhassa le tiszteletét, de akkor derült ki, hogy a rendszerváltás utáni években egyetlen méltó alkotás sem készült a kivégzett politikusról. Demján akkor a fővárosnak adományozta az alkotás létrehozásához szükséges pénzt, ezt fogja visszakérni, ha Kövér László a képviselőház mellé tervezett politikuspanteonba helyezné át a kivégzett miniszterelnök szobrát.
Csak az Echo Tv nézőit sajnálja
Bencsik András a Facebookon elismételte, milyen kommentárt fűzött a letiltott keddi adásban Demján Sándor leveléhez:
Erre azt mondtam a műsorban, hogy ez suttyó tempó. Önmagában kétes dolog azzal kérkedni, hogy valaki mennyi pénzt adott (74 százalékot) egy szoborra, mert úriember diszkréten adományoz. De azzal fenyegetőzni azért, mert a Kossuth tér átépítésének tervében az ott és a közelben lévő szobrok áthelyezésének terve is szerepel, hogy visszavonja az adományt, magyarán, fogja és hazaviszi a szobrot, ez olyan kisstílű, tahó tempó, amit nehezen tudok kommentálni, mondtam a műsorban. Hozzátettem továbbá, hogy nem csak Demján adományozott szobrot a nemzetnek, hanem mások között én is, amikor a legendás Sajtóklub tagjaként adományt gyűjtöttünk Mansfeld Péter szobrára, ami egy csodálatos sikerű közadakozásnak köszönhetően el is készült és ott áll a budapesti II. kerületben, a róla elnevezett szép parkban. De eszünkbe sem jutna a szobor egy esetleges áthelyezése kapcsán azzal fenyegetőzni, hogy ha arrább teszik, akkor mi visszük haza. Ugyanis az már nem a miénk, hanem a nemzeté. Amint a Nagy Imre szobor is.
Ez verte ki a biztosítékot az Echo televíziónál. Demján Sándor gőgös és kisstílű fenyegetését nem volt szabad suttyónak minősíteni. Ha nem szabad, hát nem szabad. Tudomásul veszem. Anyagi kár nem ért, mivel a Demokrata kört, mely az Echo egyik legnépszerűbb műsora volt, kezdettől fogva ingyen bocsátottuk a televízió rendelkezésére. Csak azokat a nézőket sajnálom, akik szerették a Demokrata kört. Tőlük ezúton kérek bocsánatot, és kérem, fogadják el, hogy óvatoskodva nem tudok sem újságot írni, sem műsort vezetni. Ha ilyen volnék, akkor a Békemenetet Magyarországért sem született volna meg.
Az Index telefonon és emailben is megpróbálta elérni az Echo Tv szerkesztőit és Miki Tímea vezérigazgatót, hogy megdtudjuk, Bencsik András jövő keddtől vezethet-e még műsort a csatornán, de választ nem kaptunk.