Judit
3 °C
6 °C

Sanszjavasolás

2003.02.03. 08:23
"Milyen sanszot javasolsz magadnak a lányok felé?" - kérdezte a pihenésre szoruló Liptai Claudia a másodszor kezdődő Big Brother valamelyik szerencsés költözködőjét. Claudia ezzel végérvényesen elnyerte a tőgyfalombokkal és bugylibicskával ékesített Fásy Ádám-díjat. (Ami érthető, sose ülte meg szőrén a magyar nyelvet, de hogy miért öltöztették corythosaurusnak, arra nincs magyarázat.) De másfelől meg pont valami ilyesmin rágódtam, vagyis hogy milyen sanszot javasolok, avagy milyen sansz javasolható egyáltalán a második eljövetelnek, tekintve a valóságszemszögből viharos januárt, meg azt, hogy éppen ezt a viharos januárt kellene behozni.

A Való világ, és annak fejcserés támadással végződő elfajulása, ugyi, egyértelműen beilleszthető egy evolúciós folyamatba. Kezdődött Évivel és Renatóval, aztán Maya Golddal és a kispesti prostival folytatódott, a másnap befutó adatok pedig rendre igazolták, hogy minél ivarosabb a történet, anál többen nézik. Innen már egy véletlenül magas polcon megtelepedett könyvskorpió is kisilabizálhatta, hogy a homoerotika és a leszbicizmus kihagyhatatlan ziccer; aztán ebből lett a ribillió, az ORTT-leirat ("elnök akarok lenni, ezért úgy teszek, mintha elnök lennék"), meg a vadul iázó népfelháborodást meglovagolni próbáló különféle dakoták. Nyilvánvaló, hogy a szodómia, illetve a sárgadinnyével folytatott fajtalankodás lenne a következő lépés, különösen, ha olyannyira ki van élezve a piaci helyzet, hogy azzal borotválkozik az egész szakma.

Ehhez képest a Big Brother 2 még nem ígér okvetlenül bekövetkező leszbikus jeleneteket, sőt a szereplőválogatás kifejezett visszafogottságot tükröz - legalábbis egyelőre, és csak a médiaklímához képest. A hivatalos kommunikáció szerint hús-vér emberek kerültek bekerülésre, ellentétben a tudjátok mivel, sőt a kommüniké néven nevezi a barbibabát, mint olyat, amit nem láthatunk a Big Brotherben.

Öcsi
Mondjuk az lehet, hogy én igénytelen vagyok, de húsabb-vérebb embereket is ismerek, mint ezek itt, illetve kettő-háromra nemhogy a háta mögött, de szemtől szembe is barbibabaként hivatkoznék. Igaz, hasonló modellalkatokat is láttam már, és olyat is, hogy hasonló modellalkat elvágta az ujját tankönyvlappal puskázás közben, tehát tulajdonképpen hús-vér ember a barbibaba is.

No de akár plüssmackók is lehetnek a többiek, hiszen belépőt nyert a házba egy nyíltan cigány kocsmáros. Nem tudom, feltűnt-e, hogy cigány ember főműsoridőben eddig csak úgy jelenhetett meg, hogy valami kétes popdalocskát énekelt, esetleg hegedált a Dáridóban. A hagyományos magyar közízlésnek megfelelően csak a muzsikás cigányt engedjük az asztalhoz, homlokára nyállal öccázast tapasztunk, és nem érdekel minket (kendünket), hogy milyen ember, amikor nem bazsevál. Most azonban legalább két hétig minden este képernyőn lesz Öcsi, aki remélhetőleg tudja, hogy több múlhat most rajta, mint Farkas Flóriánon és Horváth Aladáron együttvéve.

Géza von Szalacs
És egy vallásos gyerek is utat talált a műsorba, rózsafüzérrel együtt. Most írhatnék a Panaszbizottságnak, hogy engem ez felháborít, mert az ősapám hugenotta volt, a gyerekeimet pedig rossz irányba befolyásolja a nyilvános imádkozás, aminek én negatív sanszot javasolok. De elviselem, főleg ha muzsikál valami menő zsoltárt.

Az majd kiderül, hogy mennyit nyer a tv2 az új eresztéssel, biztos viszont, hogy a BB2 első vesztesei a BB1 azon szereplői lesznek, akik minden testnyílásukkal a nyilvánosságra tapadva kaparnak a maradék népszerűségért, ismertségért, a napi címlapért. Nekik ezzel befellegzett; pozíciójukat, amelyet a show alapozott meg nekik, napok alatt átveszik az újak, kiszorulnak a homokozóból, apu fütyül a panellakás erkélyéről, a játéknak vége. Hiába vetkőznek: már a csöcsük is le van szarva. És nem is fognak hiányozni senkinek; tucatáru, tucatjelenség mivoltuk végleg lelepleződik, amikor a csatorna már nem nekik veszi meg a rovatokat és belső borítókat.

realitynaplo.index.hu
Realitynapló 23. - Üzemlátogatás

Realitynapló 24. - Game over

Realitynapló 25. - Cenzus

Realitynapló 26. - Szabadság miatt zárva

Realitynapló összes - tartalomjegyzék

Ami meg a sansz konkrét megjavasolását illeti, azt illendő a népre hagyni, aki emelt díjas sms-ben teheti ezt. Hozzávetőleg azon múlhat a sansz, hogy a bennrekedtek külön-külön milyen szociális szegmenseket képviselnek, tehát hányan vannak azok, akik vagy magukra, vagy szomszédjukra, vagy - és ez talán a legjelentősebb - egy számukra érvényes sztereotípiára ismernek bennük. Ebből a szempontból a casting sikeres volt, a reménytelen alsórétegtől (feat. Szalacsi Sándor) az ezamaifiatalságig van itt mindenféle ember, akihez viszonyulni lehet, sőt érdekes, akár érdekesebb is, mintha genitáliákhoz kellene viszonyulni untalan. De azért van egy olyan érzésem, hogy nem vagyunk még abban az állapotban, és ha az EU-csatlakozási népszavazásnál lenne egy olyan rubrika, hogy pina, akkor az nyerne, magasan. Úgyhogy egyelőre még senki se meséljen emelt főről, mert hamar beverheti egy kénytelen-kelletlen mégis adásba kerülő faszba. Megbocsátjuk egyébként, csak nehéz elfelejteni.

Nászút ajándékba!

Esküvőt tervez? Tervezzen velünk, nyerjen wellness nászutat!

Utazás aggodalom nélkül?

Utazása előtt sose feledkezzen el utasbiztosításáról!