Plágiumvád Rófusz EU-rajzfilmje ellen
A Szerencsi fel című EU-rajzfilmsorozat vasárnapra tervezett indításának elhalasztását kéri egy az Egyesült Államokban élő magyar származású rajzfilmes. Steve Fellner, a Klasky Csupo Inc. Los Angeles-i stúdiójában dolgozó rajzoló szerint ugyanis az Oscar-díjas Rófusz Ferenc "ellopta" egy amerikai sorozatban szereplő figuráit. Gát György, az EU-s sorozat producere az Index kérdésére abszurd dolognak minősítette az ügyet, és azt tanácsolta Fellnernek, vegye igénybe a szerzői jogvédelem útjait.
|
Az MTV jól felfogott érdeke
Fellner az MTV vezetésének és a jogi osztálynak küldött levelében arra kéri a köztévét, hogy az MTV "jól felfogott érdekében" az ügy tisztázásáig ne kezdjék meg a sorozat sugárzását. A közszolgálati tévé ugyanis az indulás nyári első beharangozása után szeptember 7-re, vasárnapra halasztotta a Belügyminisztérium és külügyi tárca által finanszírozott sorozat bemutatóját. A Gát György producer az általa összehozott konzorcium vállalkozásához az 1980-ban Oscar-díjat szerzett Rófusz Ferencet kérte fel. A közbeszerzés azonban már a kiírást követően botrányt kavart a hazai rajzfilmes szakmában, mert több nemzetközileg ismert cég azt állította, hogy a kiírást kizárólag olyanok teljesíthették, akik már előre tudtak egy EU-népszerűsítő sorozat tervéről. A 200 millióért 35 részesre tervezett Szerencsi fel elkészítéséhez később még az MTV is hozzátett. A köztévé saját költségvetéséből további 11 részt finanszírozott Gátéknak.
Csupo is felháborodott
Az Amerikában élő rajzoló levelében azt írja, hogy a korábban a Csupoéknál is próbálkozó Rófusz még Kanadában kapta meg tőle a figurákat tartalmazó portfoliót. Fellner szerint a Rófusz akkor azt ígérte, hogy a rajzok alapján egy projektbe szeretné bevonni őt. Steve Fellner hangsúlyozza, hogy a "lopás" ügyében már konzultált az ismert rajzfilmessel, Gabor Csupoval is, aki felháborodott az eset hallatán. A Duckman és a figurák jogai ugyanis a Paramount Pictures tulajdonában vannak.
Magyar abszurd
Abszurd dolog és abszurd eljárás - jelentette ki az Index kérdésére Gát György producer, aki egy személyben jogosult a Szerencsi fel ügyeiben nyilatkozni. Gát, aki egyelőre nem kíván érdemben nyilatkozni a plágiumvádakról, azt mondta, hogy Fellner számára is van szerzői jogi védelem, "járjon el abban".

