Az EU-rajzfilm átírja a Mézga család stáblistáját?

2003.04.23. 19:37
A magyar rajzfilmszakmát felháborította, hogy az EU-rajzfilmes győzelméről nyilatkozó Gát György producer kedden saját alvállalkozójának tulajdonította a hazai rajzfilmipar több klasszikus sorozatát. Az BM és a Külügyminisztérium közös rajzfilmpályázatának győztese azt állította, hogy az egyébként Oscar-díjas Rofusz Ferenc csinálta a Mézga családot és a Gusztávot, sőt a pályázatban kért sorozatreferenciák között szerepel Dr. Bubó is. A BM Beszerzési és Kereskedelmi Rt. vezetése közleményben erősítette meg Gát konzorciumának győzelmét.
Több neves hazai rajzfilmes cég kifogásolta a BM és a Külügyminisztérium közös, az EU-t népszerűsítő rajzfilmre kiírt közbeszerzésének lebonyolítását. A külföldi piacon is elismert Focus-Film és a Varga Stúdió vezetői szerint ugyanis a magyarországi viszonylatban szinte példátlan nagyságú állami megrendelést úgy írták ki, hogy a feltételeket csak olyan cég tudta teljesíteni, amely tudott a két tárca EU-kommunikációs terveiről.

Mézga, Bubó, Gusztáv

A bírálatokra reagáló Gát György, aki a Giromedia Kft., az Animation.hu, valamint a Super Fly Films konzorciumával már győztesként beszélt az ügyről, azt állította, hogy a cégcsoport azért volt a pályázat nagy esélyese, mert az 1980-ban Oscar-díjat szerzett Rofusz Ferenc számos sorozat elkészítésével bizonyított. A producer azért tartotta szükségesnek üzlettársa "megvédését", mert a pályázat feltételei között szerepelt az is, hogy a jelentkező cégeknek három, a "beszerzés tárgyához hasonló kivitelezésű termék, azaz rajzfilm" elkészítésére vonatkozó referenciája kell legyen. Gát keddi tévényilatkozatában a Gusztáv és a Mézga család sorozatot is Rofusz alkotásai közé sorolta, a konzorcium pályázatában a sorozatreferenciák között szerepel a Dr. Bubó is.

Mesterek és tanítványok

A hazai rajzfilmes körökben felháborodást váltottak ki Gát szavai. Ternovszky Béla, a Mézga család és a Gusztáv egyik társrendezője szerint érthető, hogy valaki nagyon meg akar nyerni egy pályázatot, de "ennyi erővel a Pannónia filmstúdió portásához is köthető" a két rajzfilm. Ternovszky elismeri, hogy a készítő csapat munkájához Rofusz is jelentősen hozzá járult, de a sorozatok "atyjai", a figurák kitalálói számára bántóak a producer állításai. A három sorozat elkészítésében a hazai rajzfilmesek "nagy generációja" Jankovics Marcell, Nepp József, Dargay Attila vettek részt. Hernádi Tibor, Rofusz pályatársa elmondta, hogy az "öregek" tanítványaként kaptak egy-egy rész elkészítésére lehetőséget. A későbbi Oscar-győztes, de hazai sorozatokkal nem jelentkező Rofusz így rendezhette 1977-ben a Gusztáv egyik epizódját.

Ez üzlet, csináljunk sorozatot

Bár Gát nyilatkozata szerint a közbeszerzés 174 millió forintot irányzott elő a sorozatra, az árra a pályázat lebonyolításával megbízott BM Beszerzési és Kereskedelmi Rt. szerdai közleményében sem tér ki. Lengyel László, az rt. vezérigazgató-helyettese az MTI-nek elmondta: a rajzfilmsorozat epizódjainak tényleges számát és elkészítésük összegét a héten aláírandó szerződésben véglegesítik; a vezérigazgató-helyettes addig a közbeszerzési eljárásban "kiosztott" pénzről nem kívánt nyilatkozni. Jóllehet a Szerencsi család történeteként megfogalmazott EU-s felkészítő film epizódjaiból már a szerződéskötés előtt láthatók voltak részletek több tévécsatornán, Gát azt állítja, hogy nem a február végén kiírt pályázat közzététele előtt kezdték meg a gyártást. A producer nyilatkozatában ugyanakkor elismerte, hogy hat hónappal ezelőtt gondolt arra, hogy "ez üzlet". "Én produkciókat értékesítek, sorozatokkal foglalkozom, nyilvánvalóan adekvátan azt gondoltam, hogy csináljunk valamifajta sorozatot, többnyire szórakoztatót" - jelentette ki Gát a tv2 kedd esti műsorában.

Volt, akit megfenyegetett?

Az Index információi szerint Keller László közpénzügyi államtitkár is tudott arról, hogy az animációs szakma producerei között ismert volt a rajzfilm gyártásának megkezdése a pályázat nyilvánossá tétele előtt. Az államtitkárnak címzett levél szerint "Medgyessy Péter kormányfő filmszemlén tett bejelentéseinek fényében különösen fontos, hogy a közélet tisztasága a filmes szakmát érintő illetve annak létét befolyásoló kormányzati pénzek elosztásánál is megjelenjen". A beadvány szerint Gát szakmai berkekben nyilvánosan felvállalta, hogy "a pályázatot neki írták ki", a visszásságokkal foglalkozó szakemberek közül volt, "akit meg is fenyegetett". A közpénzügyi államtitkár válaszában ismerteti, hogy az ügyben tájékoztatást kért a BM Beszerzési és Kereskedelmi Rt.-től, ám meglátása szerint az eljárás jogszerűen zajlott, ezért nem látja indokoltnak a további vizsgálatot sem.