Nomegálljcsak

Hagyjuk most a rossz ízű plágiumvádakat. Annyi valószínűtlen, furcsa, lehetetlen dolog történik meg ebben a világban, hogy akár az is előfordulhat, hogy két grafikus a Föld két távoli pontján ugyanolyan figurákat rajzol. Ha nem is ezen a bolygón, de valahol messze úgyis megismétlődik minden, hiszen a világegyetem és a kockadobások száma végtelen.

Viszont attól már mindenképp felharsan a nomegálljcsak, hogy ezek a figurák egy echte kommunista típusú propagandafilmben játszanak, hogy az Európai Unió propagandája nálunk pont úgy néz ki, mint anno a Szovjetunióé. Illetve konkrétan attól, hogy nem tájékoztatás, hanem egyértelmű propaganda folyik. "Ne izgulj, fater, jó lesz ez a buli", éneklik az egyébként alig érthető főcímdalban, ahol a fater és a buli nyilván a laza korszerűség hívószava, ám a buli kifejezés egyben utal arra is, hogy mától ez az élet vasárnapi ebéd, az Unióban mindenki szükségletei szerint, még azok is, akiknek a szükségletük kicsikét extrém, mondjuk szeretnének kortesrajzfilmet készíteni négyszázmillióért.

Ennyi pénzért már csak szart lehet venni.

De vajon mi szükség az unió népszerűsítésére azután, hogy a magyar polgárok kisebbségének (azoknak, akik elmentek egyáltalán szavazni) többsége rábólintott az egyetlen lehetőségként megmarketingelt igenre?

Hát az égvilágon semmi se. Arra igen, hogy ha már szavazni nem volt hajlandó az ország fele, akkor legalább tudják, mi lesz itt. De ismereteket ez a film csak kis színesek formájában tartalmaz harminc másodpercben ledarálva, amit négy perc idétlen baromkodás vezet fel anyósviccekkel, sőt elborzasztóan tapló humorral. És ezek az információk is olyanok, hogy véletlenül se legyen vesztes, hogy az Uniót a létező világok legjobbikaként mutassák be. Veszélyes játék ám ez, mert a sánta kutyák korán halnak, és nem csak a film addigra valószínűleg feledésbe merülő stábját rántják magukkal, hanem az egész uniót, amely azért nem is a világok legrosszabbika, viszont semmiképp sem csupán egy jó buli.

Kivéve, ha jó sok pénzt imádkozunk ki az illetékes elvtársaktól a népszerűsítésére. Ahogy Friderikusz Sándor egykoron a Fantasztikus Európával. Fogj egy marhát, fess az oldalára csillagokat, aztán keress egy másikat, és add el neki. Merthogy ebben a rajzfilmben a Milka-tehénbe oltott mitológiai bika osztja az észt a birka népnek, csillagokkla az oldalán, mint egy régi-rossz Ludas-karikatúrában.

Azért azt a tréfát idézzük fel szó szerint, ami a legutóbbi, az uborkagörbületet feldolgozó epizód végére került. Azt mondja az anyós, hogy ők az angolkisasszonyoknál az egyenes uborkát szerették jobban. Értik, ugye? Bruhaha. Mekkora poén. Én igazán nem vagyok érzékeny az apácás viccekre, sőt még az artistázás sem borítja fel a belső szenteltgyertyámat, de az ilyesmit még kereskedelmi cápatévéknél is csak úgy tudom elképzelni, hogy valamely valóságshow-szereplőből böffen elő szerkesztetlenül, aztán gyorsan letagadja mindenki. De az MTV-nél ez átmegy az összes szerkesztőn homlokráncolás nélkül; talán mert a legvégén van, és egyikük sem bírta végignézni.

Amúgy meg az egész fércmű, figurástul, sztoristul, párbeszédestül elszomorítóan igénytelen egy olyan országhoz képest, amely joggal tartja magát rajzfilmnagyhatalomnak. Még a Széchenyi- meg Corona-filmek idején gondoltam ki, hogy nem ilyen röhejes kosztümös filmeket kéne készíttetni milliárdokért, hanem rajzfilmet. Azt meg tudnánk csinálni úgy, hogy ne kelljen igazolatlan óra terhe mellett nézőket toborozni rá, sőt úgy, hogy csonka kis hazánkon kívül is kíváncsi legyen rá valaki. És tessék, itt a csattanós-pukkanós cáfolat, igaz, csak párszáz millióért. Nem tudjuk megcsinálni. Drága húsnak ellopják a levét. Ennyi pénzért már csak szart lehet venni. Ennyi pénzt itt csak csókosoknak lehet kiosztani. Azoknak meg a fő termékük a puszi, nem a film.