A jelentés mutációja

A szuperhős-történetek korunk mítoszai, amelyekben a társadalom vágyai és félelmei öltenek testet. - mondaná a Filmesztéta, majd megigazítaná fekete, testhezálló garbója nyakát. Pár Homérosz-idézet után kis hatásszünet tartana, majd elgondolkodó arccal rátérne a fejtegetés tulajdonképpeni tárgyára: Az X-Men ebben a kontextusban egyértelműen az előítéletekről, a fajgyűlöletről és a kirekesztésről szól, hiszen a történet alapjait a felgyorsult evolúció termelte mutáns kisebbség és az életüket átlagosan tengető többség közti ellentétek adják. A filmváltozat második részében, ha lehet, még nyilvánvalóbb ez az értelmezés, mivel ezúttal nem a mutánsok törnek az emberekre, hanem - ahogy az már az életben lenni szokott - az ismeretlentől, a szokatlantól megrettenő többség támad a kisebbségre. - nyilatkozná, majd nagy ívű értekezésbe kezdene, amelyben kifejtené, hogy milyen kapcsolat van az X-Men és a második világháború, az X-Men és a szeptember 11-ei események, illetve az X-Men és az atípusos tüdőgyulladás közt.

Politikailag korrekt?

Az X-Menről különböző, egymásnak is ellentmondó értelmezések születtek már: van, aki polgárjogi oktatófilmet lát benne, amely toleranciára tanít, de olyan is akad, aki iszlámellenes kirohanásnak , vagy esetleg a titkos antiszemita világ-összeesküvés propagandafilmjének tartja. Pedig az X-Mennek legfeljebb annyi köze van ilyen súlyos gondolatokhoz, mint Michael Jackson dalainak a világbékéhez, vagy a Való Világnak a lét nagy kérdéseihez.

Az X-Men valójában repdeső, gondolatokban vájkáló és vasajtókat hajlítgató kék és zöld mutánsokról szól, meg persze a befektetők pénzéről, amellyel mindezt a vászonra varázsolták. Az X-Men ugyanis egy üzleti vállalkozás, amely a gyors megtérülés reményében csupán szórakoztatni próbál, és legfeljebb annyi gondolatot tartalmaz, amennyit az Amerikában divatos politikai korrektség megkövetel.

Persze némi rosszindulattal vagy csipetnyi üldözési mániával a felületességet és a gondatlanságot akár előre megfontolt szándékkal elkövetett összeesküvésnek is nézhetjük, így pedig rögtön értelmet kapnak az apró következetlenségek, világosság válik, hogy miért Allah nevével gravírozott pecsétgyűrűvel matat a főgonosz unalmában, vagy miért zsidó származású az emberiséget majdnem elpusztító mutáns.

Az iszlám szervezetek, a polgárjogi társulások, vagy az éber filmesztéták tehát teljesen jogosan tiltakoznak az X-Men ellen, az persze más kérdés, hogy ilyen alapon felháborodásukat fejezhetnék ki a vietnámi veteránok is, hiszen képviselőjük a filmben pocakos és fel nem dolgozott traumáktól szenved, vagy a németek, akiket következetesen kék majomnak ábrázolnak az alkotók, a Fehér Ház pedig nyilatkozatban fejezhetné ki nemtetszését, amiért az Egyesült Államok képzeletbeli elnöke egy magatehetetlen hülye.

Az X-Men második része azonban a történetre talicskázott utalások és párhuzamok ellenére is csak egy fantasztikus kalandfilm, amely feszült cselekményével és aprólékosan kidolgozott látványvilágával próbálja meg kicsalni a pénzünk. Az impozáns trükkök mellett ráadásul még a színészek sem játszanak rosszul, gondosan artikulálnak és kerülik a hiteltelen gesztusokat. Ha ehhez még hozzávesszük, hogy a Femme Fatale-ban is tündöklő Rebecca Romijn-Stamos, ugyan kékre festve, de teljesen mezítelenül játssza végig a filmet, már nem is hiányzik annyira az a társadalmi tanulság.

Profit, avagy a pénz mutációja Az X-Men 2. Amerikában már második hete vezeti a jegyeladási listát, eddig már 149 millió dollár profitot termelt. A film már az első hétvégén is jól szerepelt, akkor 85,9 millió dollár bevételt hozott csak az Egyesült Államokban és Kanadában, míg világszerte az eladott jegyek összértéke meghaladta a 155 millió dollárt is. Magyarországon is rögtön a lista élén debütált az X-Men 2, amelyre Budapesten az első hét napban 28.410 néző váltott jegyet 24 millió 80 ezer forint értékben. A mutánsok küzdelmét feldolgozó fantasy-akciófilmra majdnem kétszer annyian voltak kíváncsiak, mitn a lista második helyén álló Johnny English című James Bond-paródiára.