Az R.E.M. szerint engedély nélkül kínoztak rockzenével foglyokat Guantánamón

2009. október 23., péntek 21:51

Több rockegyüttes is számon kéri az amerikai védelmi minisztériumon, hogy dalaikkal kínozták a terrorizmussal gyanúsított foglyokat Guantánamón és más börtönökben.

A Pearl Jam, az R.E.M. és más zenekarok tájékoztatást kértek a Pentagontól azzal kapcsolatban, hogy az amerikai vallatótisztek milyen számokat játszottak a jogvédők által kifogásolt durva vallatási módszerek alkalmazásakor - jelentette az AHN hírügynökség pénteken.

Korábbi vallomásokból és meghallgatásokból kiderült: a Kuba szigetén levő amerikai börtöntáborban és máshol egyebek között fülsiketítő könnyűzenével, többek közt Eminem számaival akarták megtörni és szóra bírni a gyanús foglyokat.

A kihallgatásokkal kapcsolatos iratokból - amelyek titkosságát részlegesen feloldották - kitűnik, a vallatások részeként mintegy 35 előadó számait ordíttatták teljes hangerőn a foglyok fülébe, hogy vallomást csikarjanak ki tőlük.

A Guantánamo bezárását támogató zenekarok szerint a Pentagon jogtalanul, szerzői engedély nélkül használta fel dalaikat emberek kínzására.

Címkék:


Kapcsolódó anyagok:

Mi kínozzuk tovább a guantanamói foglyot? - 2009.09.17.
Ha ártatlan és szabad ember lesz a Guantanamóról elengedett fogoly, miért nem megy haza, és miért nem lesz mégsem teljesen szabad nálunk? Vajon felkeresik a régi haverok? Szájbarágó.
Segítségért könyörgött a megkínzott fogoly - 2008.07.15.
Titokban, egy szellőzőből vették fel a guantanamói kihallgatást. Most először látható ilyen.
Szexszel kínozták a terroristákat - 2005.02.10.
Lenge öltözetű kihallgatók hozták zavarba a szemérmes muzulmánokat.

Comment:com

Gyerekkori haverja pereli a Walking Dead íróját
Robert Kirkman és Tony Moore fiatalkorukban közösen találtak ki mindenféle történeteket zombikól meg apokaliptikus eseményekről, aztán Kirkman egy szép napon rávette Moore-t, hogy ugyan ruházza már rá az élőhalottas projekt jogait, Moore meg belement, és csak most jött rá, mekkora faszságot csinált.

KönyvesBlog

Kertész Imre: Magyarország a végzetes döntések országa
Kertész Imre interjút adott a Le Monde francia napilapnak, amelyben leginkább Magyarországhoz fűződő viszonyáról, a mai politikai és társadalmi helyzetről beszélt, kevésbé az írásról.

Shopline

C-Travel ajánlatok

Hirdetés

Kölcsönre Van Szükséged?
Forint alapú hitelek, rejtett költségek nélkül. Kérj azonnali hitelbírálatot online!
Nyerj őssejttárolást!
Játssz a Krio kvízjátékán a 2o éves őssejttárolásért. Krio – az őssejt életet menthet!