Hosszú évek óta próbáljuk visszahozni és erősíteni a magyar közéleti sajtóból szinte teljesen kikopó tárcanovella műfaját. A lap belsős munkatársai és a legkiválóbb hazai írók közül nagyon sokan vállalták azt a történelmi feladatot, hogy újra megszerethessük ezt a csodálatos műfajt.
MEGVESZEMTovábbi Showbiz cikkek
Van, akinek semmi sem drága, és világválság ide, pénzügyi csőd oda, 100 ezer forintot is képes kifizetni, hogy élőben láthassa kedvenc zenekara koncertjét. A jelenlegi feketepiaci árfolyam a budapesti koncertre meglehetősen vegyes képet mutat, hiszen az Ebay angol oldalán 123 fontért (kb. 43 ezer forint) lehet állójegyet venni, a német site-on mindez 101 euró (26 ezer forint) és 160 euró (43 ezer forint) között mozog. A legvadabb ajánlatot: egy lelkes rajongó akár 100 ezer forintot is kifizetne egy állójegyért, miközben az állójegyek hivatalosan 17 000, az ülőjegyek 14-19 ezer forintért kerültek értékesítésre.
Az ausztrál AC/DC jövő márciusban érkezik Magyarországra, de a koncertre már nem lehet jegyet kapni, mert 26 óra alatt elfogyott mind a 15 ezer belépő. Már most lehet tudni, hogy a héten kezdődő világ körüli turné állomásainak 95 százalékán telt ház fogadja az idén új albummal jelentkező zenekart. Az AC/DC tagjai viccesen úgy kommentálták a világméretű hisztériát, hogy a rajongók biztos arra számítanak, ezen a turnén fognak holtan összerogyni a színpadon. A hazai koncert jegyeit értékesítő Ticketpro szerint nem meglepő, hogy a feketepiacon már az eredeti ár sokszorosánál tart a licit, bár eddig erre még nem volt példa.
Amikor kedden délelőtt 10 órakor hivatalosan is megkezdődött az ausztrál rockzenekar budapesti koncertjének jegyértékesítése, a Ticketpro illetékesei a pletykákkal ellentétben nem ölbe tett kézzel nézték az internetes jegyeladás "összeomlását", hanem állítólag szándékosan kapcsolták le a szervereket, mert azt akarták, hogy a jegyek ne a külföldi rajongók és nepperek, hanem a magyar zenebarátok kezében kössenek ki.
A cég ügyvezető igazgatója, Járdány Barna szerint oldaluk másodpercenként 5-600 találatot kapott, főleg külföldről, ezért döntöttek inkább a kisebbik rossz mellett, és leállították a netes jegyvásárlást. "Mivel a budapesti koncertdátumot aránylag későn jelentették be, amikor az európai turné állomásaira a hivatásos jegyértékesítőknél már nem lehetett jegyet kapni, várható volt, hogy külföldről kiemelt érdeklődés kíséri majd a koncertet. Ha nem állunk le, a jegyek nem a magyar rajongók kezébe kerülnek.".
A magyar koncertre a Ticketpro hivatalosan fejenként csak két jegy megvásárlását engedélyezte a jegyirodákban, de azt nem tudták sem ellenőrizni, sem betartatni, hogy ez valóban így történt-e, hiszen ha valaki az első két jegy megvásárlása után ismét beállt a sorba, vagy átsétált egy másik irodába, nyugodtan vehetett újabb jegyeket.
Ezért is engedték volna meg, hogy az interneten keresztül az AC/DC koncertjére is négy jegyet lehessen venni egy felhasználónévvel, (ahogy egyébként minden más koncertre is), de végül a nagy külföldi érdeklődés miatt a netes vásárlás el sem indult. Főleg mert egyelőre semmi nem szűri ki a különböző felhasználónévvel induló, de valójában egy emberhez köthető vásárlásokat. Eddig ilyesmire ugyanis nem volt szükség.
Nincs még másodlagos piac
Azt persze nem lehet garantálni, hogy aki jegyet vett, az valóban ott bugizik majd március 23-án a Papp László Sportarénában, és nem adja tovább jelentős felárral a jegyeket. A nepperkedés nem magyar jelenség, a Ticketpro szerint az úgynevezett. "secondary market" avagy másodlagos vagy viszonteladói piac nálunk nyugatabbra sokkal szervezettebben működik. "Amikor azt olvassuk, hogy mondjuk az oslói koncertre 11 perc alatt eladták az összes jegyet, azt úgy kell elképzelni, hogy a jegyek jelentős hányadát a viszonteladó cégek kapják meg, amiket nem egyszer a hivatalos jegyárusító működtet. 25 000 jegyből jó, ha 5000 kerül közvetlen értékesítésre, ezek azok a jegyek, amiket percek alatt megvesznek." Pedig Nyugat-Európában gyakran a jegyértékesítő leányvállalata árulja árverési rendszerben az anyavállalattól megvásárolt belépőket.
Rákerestünk próbaképpen a februári oslói AC/DC-koncertre, és valóban: van még jegy, csak győzze kifizetni az ember. A Global Ticket Boxoffice nevű oldalon 290 és 390 euró közötti áron (78 ezer - 108 ezer forint) lehet az eredetileg 60 eurós jegyeket beszerezni, míg a fejléce szerint a Ticketmaster (egyébként hivatalos jegyeladással foglalkozó cég) által működtetett GetMeIn! nevű viszonteladó 660 euróért árulja ugyanezt, ami testvérek között is 175 ezer forint. Az említett két oldal egyébként egyfajta virtuális piactérként működik, ahová regisztrációt követően bárki feltöltheti, hogy milyen eseményekre és milyen áron kínál jegyeket, aztán vagy el tudja annyiért adni, vagy csökkenti az árát.
Nem túl reprezentatív felmérésünk eredményeképpen a világszerte telt házat vonzó turné amerikai állomásaira lehet a legdrágábban bejutni: a dallasi koncertre négy jegyet 6000 dollárért árulnak (durván 1,2 millió forint).
A Ticketpro ügyvezetője szerint a magyar koncerthelyzet nem érett meg arra, hogy ilyen hivatásos nepperhálózat épüljön ki, hiszen míg a Rolling Stones legutóbbi turnéjának jegyeit világszerte pillanatok alatt adták el, itthon még a koncert napján is lehetett venni.
"A mostani hisztéria kelet-európai rekord. Egy AC/DC-hez hasonló kaliberű sztárzenekar vagy előadó koncertjeire általában az első héten elkel a jegyek 20 százaléka, utána szépen beáll a forgalom egy tempóra, és nem egyszer még a koncert napján is lehet jegyeket venni.
Ingyenjegyre hajtanak
A nepperek egyébként nálunk jellemzően nem a hivatalosan megvásárolható jegyekre utaznak, hanem a tiszteletjegyekre, és VIP-belépőkre, amikért a tulajdonos eleve nem fizetett egy fillért sem, így ők is a hivatalos ár alatt adják tovább."
Erre a márciusi AC/DC-koncerten egyébként nem lesz lehetőségük, mert a zenekar külön kérésére ezen a turnén nem lesznek "puszijegyek", nincs vendéglista, sajtójegy és hasonlók, csak a fotósok juthatnak be a bulikra ingyen, de ők is korlátozott számban.
"Nyugat-Európában a jog nem szabályozza ezt a fajta másodlagos értékesítést. Ha valakinek itthon nem tetszik, hogy a névértéken 16 ezer forintos jegyért két- vagy háromszoros árat fizet, legfeljebb a Fogyasztóvédelemhez fordulhat, de ők is csak annyit tehetnek, hogy megállapítják: a helyzet aggályos.