sziget2004

A Szigetről mindent

2004. 08. 11., 21:14 | Frissítve: 2004. augusztus 12., csütörtök 01:51

Nem volt kinn minden nap? Kinn volt, és ezért nem emlékszik? Átfogó képet kapna, mert egyszerre csak egy helyszínre tudott elmenni? Tudjon meg mindent az idei Szigetről az ország legnagyobb tudósítókommandójától! A legjobb és legrosszabb pillanatok, lecsós tarhonya, pálinka, techno.

Pálinkaház, Faithless, Elektron sátor, lecsós tarhonya, függőágyak és a lejmolók eltűnése. Szerkesztőségi gyorsfelmérésünk szerint ezek voltak felelősek leginkább a Sziget nyújtotta pozitív impulzusokért. A világ egyensúlyát pedig a langyos programkínálat, az Ärzte, az állítólag létező, de nem talált Bud Spencer-póló és a Nagyszínpadon fellépő Sziámi állította helyre.

"Tapasztalt kolléga már hétfőn (mínusz egyedik nap) látott arccal sárban alvó - Garamvölgyi Lászlóval szólva: valószínűsíthetőleg toxikált állapotú - fiatalembert arccal a sárban aludni, valószínűsíthetőleg toxikált állapotban" - számolt be főszerkesztőnk egy nem reprezentatív példáról. A tizenkettedik Sziget Fesztivált ugyanis legtöbb tudósításunk szerint a jólfésült közönség, a decens tombolás és a 34%-kal kevesebb sár és por jellemezte. "A táncoló haszidokhoz viszonyítva a Szigeten a leghalványabb elképzelése sincs senkinek az eksztázisról" - fogalmazott meglátásait széles kontextusba ágyazó Nagylaci.

"Az idén hetven százalékkal több butik, szuvenírárus, vurtslihelyszín és BTL marketingkommunikációs eszköz. Kétszáz százalékkal több hosztesz, műszálas lepedőkből varrt feltűnő színű miniruhákban" - vont első napi mérleget a konkrétumok talaján állva U.P.

Karcsú és testes

A sokak által emlegetett kommercializálódásnak persze megvoltak az előnyei. A gurmand-oknak sem kellett már pillepalackban becsempészni a legendásan jó 1978-as nyár borait. A nem kifejezetten a kannásboros közönségre koncentráló pincészeteknél lehetőség volt ugyanis mélyreható borászati elméletek kiérlelésére: "három év kellett, hogy ráébredjünk, bármennyire is rajongunk az igazán testes, nagy vörösborokért, ilyen hosszú, embert próbáló rendezvényen meg kell maradni a karcsúbb fehéreknél."

A karcsúság egyébként nem csak a fehérborokat, hanem - tudósításaink alapján - a Nagyszínpad zenei felhozatalát is jellemezte. "A Sugababes leginkább egy esküvőkön és bevásárlóközpontok születésnapi partijain koncertező haknizenekarra emlékeztet, a dallam időről időre megbicsaklik, ilyenkor a lányok nagy amplitúdójú fenékriszálással próbálják meg elterelni a közönség figyelmét" - írta fanyarul Szabó kolléga.

Nem volt kíméletesebb a nyolcvanas évek sztárzenekarával, a Pet Shop Boys-zal sem, noha rövid felvezetéséből kiderül, hogy a duó, korba ágyazottsága miatt amúgy sem volt könnyű helyzetben. "A nyolcvanas évek szerintem az emberi civilizáció és kultúra mélypontja, a barbarizmus hosszú évtizede, neonzöld színű rémálom, amikor lambadaszoknyát, tűzpiros magas sarkú cipőt és fehér csipkés bokazoknit viselő Samantha Fox-klónok uralkodtak a közízlésen." Majd leszögezte: "Ha egyszer elaludnék a VH1 előtt ülve, biztos ezt a koncertet álmodnám."

"Két középkorú, a nagy tömegtől talán meghatódott úr furcsa mulatós-szintis előadást tartott, trance-es elemekkel és mókásan pipiskedő gesztusokkal. Utóbbiak persze csakis az énekes, Neil Tennant részéről, mert Chris Lowe a klasszikus felállásnak megfelelően zord mozdulatlanságban gubbasztott a billentyűzetek mögött" - csapódott le a koncert Szily rovatvezető tudatában .

Szerencsére dolgoznak a szerkesztőségben nők is, akiknek még jelent valamit a múlt, akik nem félnek a nosztalgiától, sem a Nagyszínpad előtt pogózó tinédzserektől. "Látjuk egymás agyában leperegni a gimnáziumi emlékképeket, együtt révedezünk a nagyszínpad felé, ahol már javában játszik az a magyar zenekar, amit még az is meg szokott nézni, aki alapvetően utálja az alterokat, a beatet, a rockot és még a magyarokat is" - számolt be Kispállal és a Borzzal kapcsolatos érzéseiről Kalas és Vincze kollegina.

Razzia személyes csalódása a hiphop isten, Busta Rhymes fellépése volt: "Egyértelmű túlzásokba esve várták megannyian Busta Rhymest, akire emlékezhetnek kereskedelmi rádiókból, vagy korábbról, hogy feldolgozta a Knight Rider zenéjét, amire azt kell énekelni, hogy harcra fel, angol nyelven. Az a vélekedés azonban, hogy Busta Rhymes a legnagyobb és nem bántani, sajnálkozássá szelídült valahol az óriás kivetítő környékén, ahol a szakértők megfigyelték, hogy pislogáskor táblássá válik a kép."

"Busta Rhymes egy nagyszínpadnyi közönséget szembesített szövegismereti kihívásaival, illetve azzal, hogy a világon a legjobban a konyakot, a füvet, a testépítést és a gondosan megmosott pinát szereti", igyekezett elfogulatlan mérleget vonni e sorok szerzője.

Majd bizonyítva, hogy megfelelő kulturális input esetén lelkesedni is képes vagyok, az alábbi sorokat írtam egy bántóan fényes hajnalon: "A Faithless a Sziget legjobb húzásai közt volt, olvastam le a koncert után tinilányok, metálosok, technozombik és fanyalgó szakújságírók arcáról. Maxi Jazz idősődő, langaléta fekete, aki rendelkezik azzal a képességgel, hogy egy színpad és mikrofon segítségével háromméter magas, bölcs, bibliai figurává váljon. A Faithless zenéje nem az, ami előtt az ember otthon leheveredik, és figyeli a hangszerek finom együttműködése nyomán támadó harmóniákat. Élőben viszont képes azt az élményt nyújtani, ami miatt a fesztiválokat kitalálták."

U.P. végül a Radio C sátrában találta meg a metálzenén és ideális tannin-koncentrációjú alkoholokon túli kellemes élményeket: "A tizenegy év körüli roma gyerekek rappelnek. Ügyes kis Ganxsta Zolik; vicces, amikor egy alig mutáló százharminc uszkve száznegyven centis gyerek szövegel egy tangabikiniből kibukó seggről. A közönség sorai közt Horváth Aladár védi a polgárjogot."

Később pedig bevallotta, valamit megmozdított benne az a szó, hogy csikidam: "Tinédzserkoromban mindenki műmájer R-Gós volt, én meg persze Ricsés, metálos őszinte kőkemény. Szóval a szórakoztató zenének ehhez az ágához semmi közöm, nem is lesz soha, bár azóta már világos, hogy ki az igazi mestere ennek a műfaj, és ki a felkapaszkodott gagyista. Szikora persze mester, még így ötven felé (vagy túl?, nyilván túl inkább) is, olyan fölényes rutinnal kezeli a közönséget, olyan energiával és profizmussal nyomja végig a műsort, ahogy a legnagyobbak szokták."

"A hangosítás egyszerűen pocsék, a közönség az SMS-falon állampolgári engedetlenségbe kezd, és a hangmérnököket szidja, amiért a basszus olyan erős, hogy a Nagyszínpad előtt állók gyomrában is ott dübörög a First One alapja, míg Sena már az első sorban is annyira halk, mint egy megszeppent kiscserkész. Ennek ellenére valahol a basszusok mögött Sena úgy énekel, hogy aki olyan szerencsés, hogy meghallja, nem is érti, miért próbálkozik bárki is rajta kívül ezzel a műfajjal, és egyáltalán a hangképzéssel" - villantotta meg a jót mindenben felfedező énjét Szabózoltán.

Egy hiphop-mélymerülésünk után azonban nem hallgathattuk el a tényt: "A felsőtestén pacaleredetű zsírokat, mellizmokat és szőrzetet viselő Dopeman nem belemenős rapet nyomott. Kordagyörgyös líraiságú számaiban egy helyütt még a lélek és szárnyalás szavakat is felfedezni véltük, bár ebben az ügyben végül nem alakult ki konszenzus. Ha Koós János hajlandó lenne meztelenre vetkőzni, eszerint lenne esélye a Szigony utcai lakótelepen."

Ameddig a Föld kerek, mindig lesznek rockerek

Az Index kiemelt fontosságot tulajdonított a metálzenei rendezvényeknek, és szinte mindenhol felbukkantunk, ahol sötét tekintetű férfiak pörgették hosszú, egyenes szálú hajukat.

"Az Anthrax nekem eddig a legjobb nagyszínpados. Klassszikus speed-thrash est a nyolcvanas évek végéről. Már csak az kellett volna, hogy a Nagyszínpad ne úgy szóljon este tízkor, mint Tarlós István bőrtokos Sokolja a Buda környéki zártkertben" - írta U. P ., aki riff-, és szegecselt csuklópántszakértőként megkerülhetetlen a hazai rockújságírásban.

Teljesen más élményei voltak a Sziget metálkoncertjein Szily kollégának, aki egyházi iskolai tanulmányai miatt sokáig el volt zárva a fémzenétől, és azóta sem tudta leküzdeni ezt a jelentős hátrányt.

"Elhagyott az a büdös kurva? Nagyanyám túrós csuszája? A te szüleid gazdagok / az enyémek meg nem / a társadalmi különbségek közénk állnak / és ez szomorú?" - találgatta Etele, metálos kalauzom, a fémzene Szép Ernője. Mókás volt elképzelni a hajpörgetés-fetisiszta frontember szavait, merthogy annyit sejteni lehetett, hogy a három oktávon támadó sátánilény-hangok ilyesmiket is formáztak." - írta az amatőr éleslátásával rendelkező Szily a Cannibal Corpse koncertjéről, amit U. P imigyen foglalt össze : "Vagy háromezer ember (lehet, hogy négy, óriási a sátor), nagyon szar hang, csak középen reszel, se alja, se teteje, halk is, kásás is. Ez így semmise. Ennyiben elintézem a death metal élő legendáját és klasszikusát."

A rockzene Backstreet Boysának titulálta a The Rasmust Szabózé, akit azóta is naponta több tucat halálos fenyegetést kap dühödt vidéki szakközépiskolás lányoktól. A popmetál iránt csillapíthatatlan ellenérzéssel viseltető szigettudósító szerint "az együttes a tinédzserdepresszióban rejlő üzleti lehetőségek kiaknázásában utazik, tulajdonképpen a "jaj anyu nem enged el házibuliba, mert fél, hogy belövöm magam marihuánával" típusú kétségbeesés kozmikus távlatokat nyitó egzisztenciális búskomorsággá transzponálásának." legújabb fejlesztésű szórakoztatóipari segédeszköze

Mélymerülés, adatgyűjtés

A zenei programok persze csak a habot jelentették a tortán, hiszen tudósító csapatunk tisztában volt azzal, hogy a Sziget jelentős, kulturális és társadalmi adatgyűjtés terepe. Johanna a Cinetrip pontyszagú szalmabálái közt felfedezte az embert , aki lényével hidalja át a szélsőjobboldal és a globalizált partiközönség közti szakadékot: "Napszemüvegben ropja a Cinetripben Budapest jobbos urban legendje is, aki M. Giorgio Richárd akcióját rögzítő képeinken is szerepel - nemezsapkát csak télen, tarsolylemezt télen-nyáron hord. Ne haragudjanak, hogy felhozom ezt a csúnya témát éppen a Szigeten, de mégis furcsa egy Superman és Laki által meghatározott Cinetrip sátorban "Magyar vagyok, nem turista" feliratú pólóban feszítő, beleéléssel táncoló figurát látni."

U.P. az Afrika-bazár egyik üzletében bukkant "Haza nem eladó!", "Nem, nem soha!" és "Igazságot Magyarországnak!" jelvényekre. Majd prófétai hangnemben úgy fogalmazott: "Tavaly már felhívtam a figyelmet a hippiartistáskodás terjedésének veszélyeire. Bejött. A domb mögötti rész, a színházsátor környéke már úgy néz ki, mint valami elbaszott pszicehedelikus artistaképző: buzogányokat, színes labdákat dobálnak többtucatnyian, gólyalábaznak, madzagon lóbálnak mindenféle tárgyakat, és még árulják is ezeket a szarokat, többnyire batikoltruhás meg rasztasapkás emberek. Nem tudom, hova vezet ez. Ilyenkor kezdem dúdolni magamban a Suicidal Tendencies Hippikiller című számát."

Tettlegességre viszont nem került sor, mint ahogy akkor sem , mikor "a Szigetre látogatott Hiller "Tűz és Pezsgés" István, a baloldali Sturm und Drang vezéralakja. Akkora pezsgés támadt a backstage-ben, hogy a fröccsbe nem is kellett szódát kérni. Egy darabig gondolkodtam, hogy megzavarjam-e "Heil Hiller!" bekiabálásokkal, de egy tetovált ötágú csillagot hátán viselő metálénekes jobb belátásra térített."

A Sziget hagyományainak őrzését és a megújhodás kettősségét mégis Pöti Lala sorsa példázta mindenek előtt. "A szigeti léggitározás lokális Michael Schumachere úgy jelent meg, hogy nem volt görögdinnyehéj a fején. Amikor megkérdezték tőle, hogy idén miért nincs rajta dinnye, hülyén nézett. (Mondjuk ezúttal is, mint minden évben, ittasági foka a kritikus beszédképességi határon mozgott, de inkább alatta.) Szóval nem emlékezett arra, hogy valaha is lett volna dinnyehéj a fején" - írta a főszerkesztő, bizonyítva, hogy a folyamatos, magas szintű szórakozás záloga a felejtés.

hirdetés