Pálinkaház, Faithless, Elektron sátor, lecsós tarhonya, függőágyak és a lejmolók eltűnése. Szerkesztőségi gyorsfelmérésünk szerint ezek voltak felelősek leginkább a Sziget nyújtotta pozitív impulzusokért. A világ egyensúlyát pedig a langyos programkínálat, az Ärzte, az állítólag létező, de nem talált Bud Spencer-póló és a Nagyszínpadon fellépő Sziámi állította helyre.
"Tapasztalt kolléga már hétfőn (mínusz egyedik nap) látott arccal sárban alvó - Garamvölgyi Lászlóval szólva: valószínűsíthetőleg toxikált állapotú - fiatalembert arccal a sárban aludni, valószínűsíthetőleg toxikált állapotban" - számolt be főszerkesztőnk egy nem reprezentatív példáról. A tizenkettedik Sziget Fesztivált ugyanis legtöbb tudósításunk szerint a jólfésült közönség, a decens tombolás és a 34%-kal kevesebb sár és por jellemezte. "A táncoló haszidokhoz viszonyítva a Szigeten a leghalványabb elképzelése sincs senkinek az eksztázisról" - fogalmazott meglátásait széles kontextusba ágyazó Nagylaci.
"Az idén hetven százalékkal több butik, szuvenírárus, vurtslihelyszín és BTL marketingkommunikációs eszköz. Kétszáz százalékkal több hosztesz, műszálas lepedőkből varrt feltűnő színű miniruhákban" - vont első napi mérleget a konkrétumok talaján állva U.P.
Karcsú és testes
A sokak által emlegetett kommercializálódásnak persze megvoltak az előnyei. A gurmand-oknak sem kellett már pillepalackban becsempészni a legendásan jó 1978-as nyár borait. A nem kifejezetten a kannásboros közönségre koncentráló pincészeteknél lehetőség volt ugyanis mélyreható borászati elméletek kiérlelésére: "három év kellett, hogy ráébredjünk, bármennyire is rajongunk az igazán testes, nagy vörösborokért, ilyen hosszú, embert próbáló rendezvényen meg kell maradni a karcsúbb fehéreknél."
A karcsúság egyébként nem csak a fehérborokat, hanem - tudósításaink alapján - a Nagyszínpad zenei felhozatalát is jellemezte. "A Sugababes leginkább egy esküvőkön és bevásárlóközpontok születésnapi partijain koncertező haknizenekarra emlékeztet, a dallam időről időre megbicsaklik, ilyenkor a lányok nagy amplitúdójú fenékriszálással próbálják meg elterelni a közönség figyelmét" - írta fanyarul Szabó kolléga.
Nem volt kíméletesebb a nyolcvanas évek sztárzenekarával, a Pet Shop Boys-zal sem, noha rövid felvezetéséből kiderül, hogy a duó, korba ágyazottsága miatt amúgy sem volt könnyű helyzetben. "A nyolcvanas évek szerintem az emberi civilizáció és kultúra mélypontja, a barbarizmus hosszú évtizede, neonzöld színű rémálom, amikor lambadaszoknyát, tűzpiros magas sarkú cipőt és fehér csipkés bokazoknit viselő Samantha Fox-klónok uralkodtak a közízlésen." Majd leszögezte: "Ha egyszer elaludnék a VH1 előtt ülve, biztos ezt a koncertet álmodnám."
"Két középkorú, a nagy tömegtől talán meghatódott úr furcsa mulatós-szintis előadást tartott, trance-es elemekkel és mókásan pipiskedő gesztusokkal. Utóbbiak persze csakis az énekes, Neil Tennant részéről, mert Chris Lowe a klasszikus felállásnak megfelelően zord mozdulatlanságban gubbasztott a billentyűzetek mögött" - csapódott le a koncert Szily rovatvezető tudatában .
Szerencsére dolgoznak a szerkesztőségben nők is, akiknek még jelent valamit a múlt, akik nem félnek a nosztalgiától, sem a Nagyszínpad előtt pogózó tinédzserektől. "Látjuk egymás agyában leperegni a gimnáziumi emlékképeket, együtt révedezünk a nagyszínpad felé, ahol már javában játszik az a magyar zenekar, amit még az is meg szokott nézni, aki alapvetően utálja az alterokat, a beatet, a rockot és még a magyarokat is" - számolt be Kispállal és a Borzzal kapcsolatos érzéseiről Kalas és Vincze kollegina.
Razzia személyes csalódása a hiphop isten, Busta Rhymes fellépése volt: "Egyértelmű túlzásokba esve várták megannyian Busta Rhymest, akire emlékezhetnek kereskedelmi rádiókból, vagy korábbról, hogy feldolgozta a Knight Rider zenéjét, amire azt kell énekelni, hogy harcra fel, angol nyelven. Az a vélekedés azonban, hogy Busta Rhymes a legnagyobb és nem bántani, sajnálkozássá szelídült valahol az óriás kivetítő környékén, ahol a szakértők megfigyelték, hogy pislogáskor táblássá válik a kép."
"Busta Rhymes egy nagyszínpadnyi közönséget szembesített szövegismereti kihívásaival, illetve azzal, hogy a világon a legjobban a konyakot, a füvet, a testépítést és a gondosan megmosott pinát szereti", igyekezett elfogulatlan mérleget vonni e sorok szerzője.
Majd bizonyítva, hogy megfelelő kulturális input esetén lelkesedni is képes vagyok, az alábbi sorokat írtam egy bántóan fényes hajnalon: "A Faithless a Sziget legjobb húzásai közt volt, olvastam le a koncert után tinilányok, metálosok, technozombik és fanyalgó szakújságírók arcáról. Maxi Jazz idősődő, langaléta fekete, aki rendelkezik azzal a képességgel, hogy egy színpad és mikrofon segítségével háromméter magas, bölcs, bibliai figurává váljon. A Faithless zenéje nem az, ami előtt az ember otthon leheveredik, és figyeli a hangszerek finom együttműködése nyomán támadó harmóniákat. Élőben viszont képes azt az élményt nyújtani, ami miatt a fesztiválokat kitalálták."
U.P. végül a Radio C sátrában találta meg a metálzenén és ideális tannin-koncentrációjú alkoholokon túli kellemes élményeket: "A tizenegy év körüli roma gyerekek rappelnek. Ügyes kis Ganxsta Zolik; vicces, amikor egy alig mutáló százharminc uszkve száznegyven centis gyerek szövegel egy tangabikiniből kibukó seggről. A közönség sorai közt Horváth Aladár védi a polgárjogot."
Később pedig bevallotta, valamit megmozdított benne az a szó, hogy csikidam: "Tinédzserkoromban mindenki műmájer R-Gós volt, én meg persze Ricsés, metálos őszinte kőkemény. Szóval a szórakoztató zenének ehhez az ágához semmi közöm, nem is lesz soha, bár azóta már világos, hogy ki az igazi mestere ennek a műfaj, és ki a felkapaszkodott gagyista. Szikora persze mester, még így ötven felé (vagy túl?, nyilván túl inkább) is, olyan fölényes rutinnal kezeli a közönséget, olyan energiával és profizmussal nyomja végig a műsort, ahogy a legnagyobbak szokták."
"A hangosítás egyszerűen pocsék, a közönség az SMS-falon állampolgári engedetlenségbe kezd, és a hangmérnököket szidja, amiért a basszus olyan erős, hogy a Nagyszínpad előtt állók gyomrában is ott dübörög a First One alapja, míg Sena már az első sorban is annyira halk, mint egy megszeppent kiscserkész. Ennek ellenére valahol a basszusok mögött Sena úgy énekel, hogy aki olyan szerencsés, hogy meghallja, nem is érti, miért próbálkozik bárki is rajta kívül ezzel a műfajjal, és egyáltalán a hangképzéssel" - villantotta meg a jót mindenben felfedező énjét Szabózoltán.
Egy hiphop-mélymerülésünk után azonban nem hallgathattuk el a tényt: "A felsőtestén pacaleredetű zsírokat, mellizmokat és szőrzetet viselő Dopeman nem belemenős rapet nyomott. Kordagyörgyös líraiságú számaiban egy helyütt még a lélek és szárnyalás szavakat is felfedezni véltük, bár ebben az ügyben végül nem alakult ki konszenzus. Ha Koós János hajlandó lenne meztelenre vetkőzni, eszerint lenne esélye a Szigony utcai lakótelepen."
Ameddig a Föld kerek, mindig lesznek rockerek
Az Index kiemelt fontosságot tulajdonított a metálzenei rendezvényeknek, és szinte mindenhol felbukkantunk, ahol sötét tekintetű férfiak pörgették hosszú, egyenes szálú hajukat.
"Az Anthrax nekem eddig a legjobb nagyszínpados. Klassszikus speed-thrash est a nyolcvanas évek végéről. Már csak az kellett volna, hogy a Nagyszínpad ne úgy szóljon este tízkor, mint Tarlós István bőrtokos Sokolja a Buda környéki zártkertben" - írta U. P ., aki riff-, és szegecselt csuklópántszakértőként megkerülhetetlen a hazai rockújságírásban.
Teljesen más élményei voltak a Sziget metálkoncertjein Szily kollégának, aki egyházi iskolai tanulmányai miatt sokáig el volt zárva a fémzenétől, és azóta sem tudta leküzdeni ezt a jelentős hátrányt.
"Elhagyott az a büdös kurva? Nagyanyám túrós csuszája? A te szüleid gazdagok / az enyémek meg nem / a társadalmi különbségek közénk állnak / és ez szomorú?" - találgatta Etele, metálos kalauzom, a fémzene Szép Ernője. Mókás volt elképzelni a hajpörgetés-fetisiszta frontember szavait, merthogy annyit sejteni lehetett, hogy a három oktávon támadó sátánilény-hangok ilyesmiket is formáztak." - írta az amatőr éleslátásával rendelkező Szily a Cannibal Corpse koncertjéről, amit U. P imigyen foglalt össze : "Vagy háromezer ember (lehet, hogy négy, óriási a sátor), nagyon szar hang, csak középen reszel, se alja, se teteje, halk is, kásás is. Ez így semmise. Ennyiben elintézem a death metal élő legendáját és klasszikusát."
A rockzene Backstreet Boysának titulálta a The Rasmust Szabózé, akit azóta is naponta több tucat halálos fenyegetést kap dühödt vidéki szakközépiskolás lányoktól. A popmetál iránt csillapíthatatlan ellenérzéssel viseltető szigettudósító szerint "az együttes a tinédzserdepresszióban rejlő üzleti lehetőségek kiaknázásában utazik, tulajdonképpen a "jaj anyu nem enged el házibuliba, mert fél, hogy belövöm magam marihuánával" típusú kétségbeesés kozmikus távlatokat nyitó egzisztenciális búskomorsággá transzponálásának." legújabb fejlesztésű szórakoztatóipari segédeszköze
Mélymerülés, adatgyűjtés
A zenei programok persze csak a habot jelentették a tortán, hiszen tudósító csapatunk tisztában volt azzal, hogy a Sziget jelentős, kulturális és társadalmi adatgyűjtés terepe. Johanna a Cinetrip pontyszagú szalmabálái közt felfedezte az embert , aki lényével hidalja át a szélsőjobboldal és a globalizált partiközönség közti szakadékot: "Napszemüvegben ropja a Cinetripben Budapest jobbos urban legendje is, aki M. Giorgio Richárd akcióját rögzítő képeinken is szerepel - nemezsapkát csak télen, tarsolylemezt télen-nyáron hord. Ne haragudjanak, hogy felhozom ezt a csúnya témát éppen a Szigeten, de mégis furcsa egy Superman és Laki által meghatározott Cinetrip sátorban "Magyar vagyok, nem turista" feliratú pólóban feszítő, beleéléssel táncoló figurát látni."
U.P. az Afrika-bazár egyik üzletében bukkant "Haza nem eladó!", "Nem, nem soha!" és "Igazságot Magyarországnak!" jelvényekre. Majd prófétai hangnemben úgy fogalmazott: "Tavaly már felhívtam a figyelmet a hippiartistáskodás terjedésének veszélyeire. Bejött. A domb mögötti rész, a színházsátor környéke már úgy néz ki, mint valami elbaszott pszicehedelikus artistaképző: buzogányokat, színes labdákat dobálnak többtucatnyian, gólyalábaznak, madzagon lóbálnak mindenféle tárgyakat, és még árulják is ezeket a szarokat, többnyire batikoltruhás meg rasztasapkás emberek. Nem tudom, hova vezet ez. Ilyenkor kezdem dúdolni magamban a Suicidal Tendencies Hippikiller című számát."
Tettlegességre viszont nem került sor, mint ahogy akkor sem , mikor "a Szigetre látogatott Hiller "Tűz és Pezsgés" István, a baloldali Sturm und Drang vezéralakja. Akkora pezsgés támadt a backstage-ben, hogy a fröccsbe nem is kellett szódát kérni. Egy darabig gondolkodtam, hogy megzavarjam-e "Heil Hiller!" bekiabálásokkal, de egy tetovált ötágú csillagot hátán viselő metálénekes jobb belátásra térített."
A Sziget hagyományainak őrzését és a megújhodás kettősségét mégis Pöti Lala sorsa példázta mindenek előtt. "A szigeti léggitározás lokális Michael Schumachere úgy jelent meg, hogy nem volt görögdinnyehéj a fején. Amikor megkérdezték tőle, hogy idén miért nincs rajta dinnye, hülyén nézett. (Mondjuk ezúttal is, mint minden évben, ittasági foka a kritikus beszédképességi határon mozgott, de inkább alatta.) Szóval nem emlékezett arra, hogy valaha is lett volna dinnyehéj a fején" - írta a főszerkesztő, bizonyítva, hogy a folyamatos, magas szintű szórakozás záloga a felejtés.