Bemászott az ablakon Rudi Zoltán

2008.03.06. 15:06

Úgy lett, ahogy sejtettük, Rudi Zoltán visszamászott az ablakon át. Tegnap, amikor elnöki mandátuma lejárt, az általa kinevezett alelnök kinevezte abban az igazgatói posztba, amit még ő hozott létre elnöki periódusa utolsó napjaiban. Csinált egy állást magának, nehogy kirúgják az EBU elnökségéből, meg egyébként is nagyon kellemes a Szabadság térre bejárni reggelente, így ezentúl ő irányítja az MTV Stratégiatervezési és Kommunikációs Igazgatóságát.

Az igazgatóság március 1-én jött létre; alapfeladata, hogy kidolgozza a közszolgálati médiavállalat fejlesztési terveit, továbbá az összehangolt intézményi és üzleti kommunikációs stratégiát. Plusz ugyancsak az új igazgatóság tevékenységi körébe tartozik az MTV nemzetközi kapcsolatainak fejlesztése, köztük az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) júliusi budapesti közgyűlésének megszervezése. Ja, és persze az új gyártóbázis ügyei. Vagyis minden cupák.

Medveczky Balázs alelnök szerint egyébként az MTV alapvető érdeke, hogy Rudi Zoltán a közszolgálati televíziózásban szerzett 20 éves tudását és gyakorlatát, felsővezetői, köztük négy éves elnöki tapasztalatát, és az Európai Műsorszolgáltatók Szövetségében betöltött igazgatósági tagságát hasznosítsa a Magyar Televízió érdekében.

Akkor már csak azt nem értem, hogy miért búcsúztatták el olyan könnyesen Rudi Zoltán a Híradóban.