Speak önmaga gyenge paródiájával tért vissza

2008.07.24. 13:24
A világhírű „Hungarian Rapper” második videóklipjét, a Hold ont, nem kísérte akkora figyelem, mint a hungarian rap-himnuszt, a Stop the wart. Talán azért, mert a művész úr ismétli önmagát, és unalmas.

„Nem tudom, szerintem nem annyira vicces” – foglalja össze egy haverom röviden, hogy mit gondol az új Speak-számról. Az biztos, hogy a Stop the war sikerét már nem lehet überelni, de a (számunkra) új klip nem véletlenül kerülte el a figyelmünket.

Aki találkozott már Speakkel, az tudja, nem egy hülyegyerek, legalább is nem annyira, mint amennyire gondolhatnánk róla. Az új számban már önirónia mutatkozik meg, a klip kezdetén az előadó saját számát hallgatja walkmanen, felcsendül a hihetetlenül fülbemászó sláger kezdete, „sometimes…”. Aztán a kezdő snittel még várnak addig, amíg a háttérben el nem szalad egy fekete kutya - ki tudja, hová szalad. A Bazilika főbejárata felé halad Speak, de ekkor még nem sejthetjük, hogy ez a szám nem okoz majd olyan brutális dallamtapadást, mint nagy testvére, a Stop the war.

A Hold on ugyan már december óta fent van a Youtube-on, de az eddigi számok (kb. 50 000 néző) nem túl meggyőzőek, és valahogy a mi figyelmünket is elkerülte a come back. De így volt ezzel az Unofficial Speak Fan Site-ot működtető Ctrl Smlz is, aki értetlenül ismerte be, erről bizony lecsúsztunk.

A Stop the wart már jóval több mint egymillió hatszázezren látták (és vannak, akik még csak most fedezik fel maguknak), illetve számos feldolgozása, paródiaverziója, kareokeverziója készült, egy sikertörténet volt. Viszont úgy látszik nem elég ahhoz, hogy bármit is eladjanak vele, még magát Speaket sem.

Speak tavaly szeptemberben tartotta első koncertjét az azóta lebontott West Balkánban, fenomenális siker volt. A közönség szétröhögte magát, rajongók is voltak, és bebizonyosodott, hogy Speak nem kezeli rosszul kétes eredetű ismertségét. A teltházas koncerten is elhangzott a Hold on, összebújós hangulatot teremtett, előkerültek az öngyújtók.

Olcsó utánzat

A Budapest romantikus látványosságait felvonultató klip korántsem tűnik olyan nagy költségvetésűnek, tulajdonképpen egy könnyedebb, lebutított változata a Stop the warnak. Az alapok szinte ugyanazok, a bevált elemeket Speak meghagyta, a híres magyar énekeseket egy kevéssé ismert operaénekessel pótolta. Van benne „that’s right”, „c’mon”, „yííí”, „peace” is, már csak a „biznissz” hiányzik, ezt viszont nem helyettesítették semmivel.

A Hold on üzenete is pozitív, csakúgy mint a háborúellenes előző számnak, a kitartást hirdeti. Lehetséges, hogy a rajongóinak szól, hogy tartsanak ki addig, amíg valami jobb számmal tér vissza. A Hold onban ugyan fellelhető minden, ami a Stop the warban, ám mégsem üt.

Speak kiejtésével már megbarátkozhatott a közönség, ezért most egy új feladványt kapunk tőle, Fábry Gabriella operaénekesnőt. A szárnya szegett pacsirta angoljának megértését az operastílus még nehezebbé teszi, ellenben előadása talán a legkomikusabb az egész klipben. A vokálok tartalmát sokszor képtelenség megérteni, azt ismételgeti, hogy „avigyú”, vajon mire gondol. Deák Tamás ráérzett, hogy a röhejes kiejtés zabálják a külföldiek, de úgy látszik, önmagában még ez sem elég, ezért még egy dolgot elrejtett a kisfilmben. Az énekesnő angyalszárnyát. Eleinte ügyes kamerabeállítással leplezik, de a vége felé kiderült, hogy az angyalnak csak egy szárnya van, ez talán Speak allegóriája.

Az új klipben tehát Speak önmagának gyenge utánzata, ez pedig még akkor sem vicces, ha tisztán érezhető benne az önirónia. De a legfájóbb pontja, hogy már nem küldi tiszteletét se 2Pacnak, se Biggie-nel. Homonyik Sándornak azért illett volna.

Aki élőben szeretné látni Speaket, az augusztus 8-án 22 órától megteheti a VII. kerület, Károly körút 5-ben a Főbejáratban.