Nem tudták áthidalni a szírek és a görögök a kulturális különbségeket, feltaláltak helyette valamit, amit ezer éven keresztül használtunk
Félreértések elkerülése végett: nem kerestem semmiféle direkt bevándorlós/menekültes párhuzamot zenetörténeti sorozatunk írása közben (már csak azért sem, mert annyira kézenfekvő lenne: az ismert zeneszerzőknek legalább fele a szülőföldjétől távol élt, alkotott vagy halt meg, elég csak Lisztre vagy Bartókra gondolni). Viszont amikor szembe jött ez a sztori A keresztény és világi ének a középkorban című könyvben, nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy ne osszam meg.
Van a gregorián énekeknek egy olyan előadásmódja, amikor két kórus felelget egymásnak. Ez az antifonális előadásmód (itt szépen le van írva a 16. oldalon, mit is jelent, keressenek csak rá a Big Mac szóra.) Ez az ide-oda felelgetés, ismételgetés azután végigkísérte a zenetörténetet, ha nagyon akarom egészen a rockzenei közönség héjhóztatásáig.
Állítólag egészen az ókori Mezopotámiáig nyúlnak vissza a gyökerei, de az biztos, hogy az V. században már énekeltek így keresztény zsoltárokat. Theodoretus püspök, aki valahol Antiókia és az Eufrátesz között működött
furcsa antifonális énekmódot ír le, amely egy görög és szírek által lakott monostorban dívott: mindkét csoport saját nyelvén énekelt és minden verset antifonálisan megismételtek.
Vagyis mivel nem tudtak megegyezni, kinek a nyelvét használják az énekléshez, mindkettőn énekeltek. Egy versszak szírül az egyik kórustól, ugyanaz görögül a másiktól, aztán ugorhatunk a következő versszakra.
Esküvői szertartást már hallottam, ahol két nyelven beszélt a pap, de ahol a kórus énekelt felváltva két nyelven, olyat még nem. Ráadásul mint írják, ezt a zsoltározást
Elég menő lehetett. Akár innen származik az antifonális ének, akár nem, az nagy hatással volt a zene történetére. Tessék itt egy felelgetős dal, ráadásul a taps és a táncmozdulatok sem állnak messze tőle:
Egyébként azt tudták, hogy a világ legrégebbi dala is ezen a vidéken maradt fenn?