Szájer József újra frakcióvezető-helyettes lett
Szájer József fideszes EP-képviselőt ma újraválasztották alelnöknek az Európai Néppárt európai parlamenti képviselőcsoportjában.
Az Európai Parlament (EP) legnagyobb frakciója szerdán titkos szavazással újraválasztotta frakcióvezetőnek a bajor Manfred Webert, és egy kivétellel mind a tíz frakcióvezető-helyettest is megtartották. Szájer Józsefet hatodjára választották meg, a mandátuma két és fél évig, a mostani törvényhozási ciklus végéig tart.
Szájer tölti be a leghosszabb ideje ezt a tisztséget. Ő a felelős azért, hogy amennyire lehet, egységesen szavazzon a frakció. Összerakja a közös álláspontot, aztán a plenáris ülésen kézfeltartással mutatja a mögötte ülő kollégáinak, hogy az „igen”, a „nem”, vagy a „tartózkodás” gombot nyomják meg. A másik kilenc frakcióvezető-helyettes kilenc különböző országból kerül ki: olasz, holland, bolgár, spanyol, francia, lett, román, portugál és lengyel politikus áll a többi pozícióban.
„Szájer József újraválasztása az elmúlt évek munkájának elismerése, s a magyar néppárti delegáció sikere” – írta közleményben a Fidesz-KDNP európai parlamenti küldöttsége.