Sámuel, Hajna
12 °C
23 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Szerencsére nem kell etetni, mert betonból meg téglából van. De attól még cuki.

    A kínai Hebei provinciában található Arany Teknős Pavilon valószínűleg a világ legnagyobb teknős alakú épülete (amiért külön Guinness-rekord nem jár), de hogy a legszebb, az biztos. Sajnos a pavilon egyelőre még nem nyitott ki a köz számára, de aki arra jár, annak érdemes csak kívülről is megnéznie, élőben biztos még grandiózusabb, mint a képeken.

    (Shanghaiist)

  • Az 1980 és 2000 közt születettek kezén már így is rendkívül sok társadalmi intézmény és termék vére szárad: olyan sajtóorgánumok, mint a Buzzfeed vagy a Business Insider szerint ugyanis ez a generáció felelős többek között a gabonapelyhek, a mozizás, a nyári vakáció és a szalvéták haláláért.

    Ez utóbbi lap most ismét egy épületes listával jelentkezett, ami szerint olyan termékek piacát teszi tönkre az Y-generáció (elterjedt angol nevén: millenials), mint a szilárd szappanok, az öblítőszer, vagy éppen a sör. A sör azért került a listára, mivel az Y-generáció tagjai inkább isznak töményeket, vagy bort, ráadásul a generáció teljes alkoholfogyasztása is alacsonyabb szüleikénél.

    Ezek mind hozzájárultak ahhoz, hogy a söripar eladási számai Amerikában 1 százalékkal (igen, eggyel) csökkenjenek, ezért került a sör a Business Insider halállistájára.

  • komoly a baj Manilában. A Fülöp-szigeteki meteorológiai szolgálat szerint napközben éri el a Hato tájfun a térséget, ami komoly károkat okozhat. A manilai utcákon egyelőre még csak a monszun okoz árvizet.

    Dél-Ázsiában a monszunesők okozta áradások már több mint 20 millió embert sújtanak, ebből csak 12 milliót Indiában. Legalább 664 ember meghalt, sok százezer embert ki kellett telepíteni. A nemzetközi vöröskereszt szerint humanitárius válság fenyeget, Nepálban és Bangladesben élelmiszerhiány alakult ki, a szennyezett árvíz pedig betegségeket terjeszt.

  • A 230 millió forintból készülő,a FINA utókommunikációjának részeként létrehozandó mű alternatívájaként gondoltunk arra, vágjunk össze közösen egy 10 másodperces imázsfilmet! Mi ajánlottunk pár snittet, önök szavaztak, aminek meg is lett az eredménye, a videók közül a

    1. Drón 8,4
    2. Óriás toronyugrók 7,79
    3. Hosszú Katinka 7,14
    4. Arcfestett Lány 6,74
    5. Fodrozódó víz 6,52

    pontot kapott.

    A zenék közül az

    1. Az éjjel soha nem érhet véget 6,14
    2. Magyarország 5,53

    pedig ponttal jutott a vágóasztalra. Következzen tehát az önök által rendezett FINA imázsfilm:

    Az eredményen persze lehet vitatkozni, de hát mint azt a vizes vébé szervezőbizottságában a közbeszerzések kiírásakor mondani szokták, olcsó halnak híg a leve! Mi mindenesetre elkészítettünk egy alternatív változatot is, ami a

    Magyarország, Halszagú Turulmadár! Sólyom Szárnyán Varázsolj Nekünk Valami Szépet!

    címet viseli:

    Ezek a klipek

    • 561
      simán megérnének pár milliócskát
    • 447
      egy fabatkát sem érnek