Vilhelmina
11 °C
16 °C
Mindeközben ma
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Egyenesen az úttest közepén tette le szépséges autóját. A képet beküldő olvasónk, Katalin azt sajnos nem várta ki, mennyi idő múlva ért vissza a helyszínre, így azt sem tudtuk meg, hogy addigra mekkora kocsisor torlódott fel mögötte az egyébként sem túl széles Benczúr utcában.

  • A nemzetközi piacon is életképes belga zenekarokból nincs hiány; napestig sorolhatnánk a példákat a dEUS-tól Django Reinhardton át a Balthazarig. Utóbbihoz a Warhausnak is sok köze van, mivel a frontember, Maarten Devoldere szólóprojektjéről van szó.

    A lemezbemutató koncert a tavaly megjelent We Fucked A Flame Into Being album számaira épül, vagyis nagyjából jazz- és kamarapop-hangulatokra számíthatunk, amit főleg Nick Cave és Leonard Cohen munkássága ihletett.

    A koncert szeptember 21-én, 20:30-kor kezdődik az A38-on.

  • Profi ökölvívónak áll Rio Ferdinand, az angolok 81-szeres válogatott, 2015-ben visszavonult labdarúgója. A korábbi hátvéd kedden a Twitter-oldalán jelentette be, hogy az egyik leghíresebb angol fogadóiroda támogatásával kezd bele új karrierjébe.

    „Kihívásként tekintek erre a dologra. Eddig kupákat nyertem, most egy övért szállok harcba" - nyilatkozta a 38 éves Ferdinand a BBC-nek.

    Az egykori védőt a korábbi WBC-bajnok (Boksz Világtanács) Richie Woodhall edzi majd, aki ez előtt a brit olimpiai csapat felkészülését irányította.

  • Egy pár éve óriási divat a neten, hogy magukat viccesnek gondoló szülők kamerára veszik, ahogy a gyerekük kibontja az ajándékot, de a várva várt játék helyett valami csalódáskeltőt kapnak. És ez vicces, mert valamiért vannak emberek, akik viccesnek gondolják a csalódott gyerekek arckifejezését.

    Amíg Amerikában üres xboxos dobozzal szívatják szerencsétlen kölyköket, a fociőrült őrült olaszok már egészen más szintet képviselnek. Ez a Juventus-drukker kisfiú például kis híján dührohamot kap, amikor a csomagolás egy Inter-mezt rejt.

    Persze a szülők nem teljesen lelketlen szemétládák, hogy tényleg a gyűlölt rivális mezét adják a Juventusszal megfertőzött gyereküknek, és végül az olasz kisfiú megkapja a kedvenc csapata mezét, és mindenki állati boldog.