„Reméltünk 15-20 képeslapot, kaptuk 8-10 ezret”. Avagy egy történet arról, hogy bármit gondolunk is magunkról, mi, magyarok tudunk nagyon jó fejek lenni
Szeptember közepén mi is írtunk arról az anyukáról, aki autista kisifia 14. születésnapjára azt kérte a Facebookon: aki tud, küldjön egy képeslapot a fiúnak, mivel a gyerek „nagy érdeklődést mutat a világ országai iránt”. Az eredetileg zárt csoportban publikált posztot valaki kimásolta, és terjedne kezdett az interneten, mint városi maratonisták lába nyomán a dugók, így jutott el akkor hozzánk is.
Mindennek meg is lett a hatása: bár az édesanya, mint kérdésünkre elmondta, azt remélte, 15-20 lapot fognak kapni, ehhez képest most meg se tudta mondani, mennyit kaptak. És nem azért, mert lusták voltak, hanem mert:
„Nem tudtuk megszámolni, szerintem egy hónap intenzíven kellene ahhoz, hogy meg lehessen számlálni.
Nyolc-tízezer darab biztos jött. Volt olyan napunk, hogy 21 darab csomag jött + a 3 nagy szatyornyi képeslap.
Volt, aki egy cipősdoboznyi képeslap-gyűjteményt küldött, egy csornai úr kábé 6000 db fényképpel jött hozzánk, amit egy osztrák házaspár hagyott hátra haláluk után, akik bejárták szinte az egész földet... rengeteg jószándékú ember megmozdult”. Az anya a Facebookon is megköszönte a segítséget, az adományokat.