SOHA. TÖBBÉ. NEM. KELL. FEJBEN. SZOROZNI.
Én egyébként imádom a matematikát, még ha ez a szerelem nem is mondható kölcsönösnek. (Egy időben nem teljesen érthető hóbortból fejből tudtam 500-ig a számok gyökeit, de mára ez az egyébként hasznosnak mérsékelten sem nevezhető tudás megkopott, mint Orbán Viktor őszibarackos hamvassága az elmúltnyolc utáni elmúlt hétben.) Viszont elég sok ismerősöm annyira sincs jóban a számok világával, mint egyszeri kormánylap a tényekkel. Nekik ajánlom ezt a csodálatos videót, ami tényleg MINDEN gondjukat megoldja – mármint azokat, amelyek szoros kapcsolatban állnak a szorzásnak nevezett művelettel.
Persze amögött van egy abszolút tudományos magyarázat is, hogy az egyenesek (félegyenesek, szakaszok) metszéspontjainak száma miért is épp annyi, amennyinek lennie kell, hiszen ezek a pontok lényegében a szorzatokat jelzik, egyes helyiértékeken. De mindegy is, egyszerűen csak örüljünk annak, hogy három toll és egy lap (esetleg egy vonalzó) ekkora segítséget tud jelenteni.