Az élet újraforgatta A nagy Lebowski egyik jelenetét Pécsen
Megvan az a jelenet, amikor Walter és a Töki szembesítik Larryt az elhagyott házi feladatával? Nem részletezzük, a végén két autót is szétvernek, a Tökiét ráadásul félreértésből, pedig addigra már épp elég elég baja van szerencsétlennek.
Hasonló események játszódhattak le idén áprilisban Pécsen, ahol egy férfi alaposan helybenhagyott egy utcán álló kocsit, amit előző nap vett a tulajdonosa. A Baranya megyei főügyészség közleményéből nem derül ki, miért kezdett ámokfutásba a vádlott. Talán azért, mert a lakása elé parkoltak vele.
Két felvonásban betörte az autó fényszóróit, a jobb hátsó lámpáját, az első és a hátsó szélvédőt, végigkarcolta a jobb első sárvédőt és az ajtókat, a gumikat pedig kivágta. A számonkérésre pedig azt válaszolta: „mindjárt lemegyek, és nemcsak a kocsidat töröm szét, hanem téged is”.
Vége.