Cooky Párizsból jelentkezett be a családjával

Elvett találat és tizenegyes, szerb vezetés, majd hazai góleső.
A volt külügyminiszter szerint egy nap alatt teljesíthetők lennének a feltételek az uniós forrásokért cserébe, de okkal nem lépik meg Orbánék.
Pintér Sándor később hősi halottá nyilvánította.
Oroszország háborúja Ukrajnában – az Index csütörtöki hírösszefoglalója.
A Brain Bar vendége elmondta, hogyan vesz részt az ország a hatalmi játékokban.
A LASK Linz alaposan megnehezítette az angol csapat dolgát.
Talpon tud maradni Budapest.
Megszólalt a kormány legnagyobb kritikusa.
Az elkövető vizsgálati fogságban van.
Már lehet asztalt foglalni a DiningCity Országos Étterem Hét őszi programjában résztvevő éttermekbe.
A 80-as és kora 90-es évek újhullámos : zenekarai manapság talán kevésbé ismertek, mégis óriási hatással voltak a zenei életre és persze magára a kultúrára. 5 olyan formabontó együttest választottunk ki, amely most is érdemes a hallgatásra, cikkünkben ráadásul egy bónusz sláger is helyet kapott.
Támogatott tartalomMár a következő megtisztítandó állomás is megvan.
Meglepő mondatai után már borítékolható volt, mi fog történni.
A kölyök új otthona valószínűleg a Palicsi Állatkert lesz.
Lesznek, akik nagyobb végkielégítésre számíthatnak.
Nem tartottak be egy fontos szabályt.
A világ olajfinomítói küzdenek, hogy elegendő üzemanyagot állítsanak elő.
Jelenleg is az életükért küzdenek.
Túl sokáig sült a hasábburgonyája.
A közbenjáró szerv konstruktív megoldásra törekszik a gabonavitában.
Összetévesztették őket.
Egy rendőr és az elkövető az áldozata az esztergomi robbantásnak.
A vitairatot a német és a francia kormány képviselői nyújtották be.
Már nem is követik egymást.
Rosszul beállított vezeték nélküli eszközök lehetnek.
A következő hónapok legfontosabb kérdéseiről döntöttek a kormánypártok.
Villáminterjú a tárcavezetővel.
A volt államfő szerint az a legolcsóbb energia, amit nem termelünk meg.
A tálib rendőrség szabadította ki.
A mai gyorsan változó geopolitikai környezetben fontos a védelmi innováció támogatása.
A szegedi képviselő totális háborút ígért a város polgármesterével, Botka Lászlóval szemben.
Rossz hírek jöttek.
A neves brit akadémikus Budapesten járt.
Programot indíthatnak a szaporítására.
Óbudán hozták létre elsőként.
Lencsevégre kapták a csapatot.
Lengyelország GDP-arányosan az egyik legnagyobb támogatója Ukrajnának.
A fidelitasos mindent tagad.
A főpolgármester reagált a feljelentésre.
Lewandowski barcelonai, Mbappé párizsi klubrekorder lett.
A magyar bajnok első kalaposként sem a csoport favoritja.
Tizenegy-tizenkét év munkája fizetődött ki szerda este.
A mai napon bemutatják a csapat harmadik számú mezét.
Bravúr kell a Ferencvárostól az Ekl-csoport második helyéhez.
Kedvencünk emberi években mért életkorát nem is olyan egyszerű kiszámítani. De segítünk!
A cicák is éreznek, bár lehet, másképp mutatják ki, mint amire számítasz.
Valóban ez lenne a megoldás a kutyatámadások megfékezésére?
Barényi Béla forradalmasította az autóipart?
Nagy fej, nagy szem – a cukiság már a politikában is megjelenik.
Gasztronómia és egészségtudatosság régen és most.
Fatima 28 euróval a zsebében állt Barcelona közepén, miután a párja megcsalta őt.
Miért nem tudnak összefogni a vidéki magyar pártok Szlovákiában?
Nem személyes sértettség hajtja, amikor kritizál.
Szalai Ádámot végre sikerült pótolni.
Képtelenség ennél szelídebben csomagolni a feltűnési vágyat, és zöldebbnek is legfeljebb a Tesla tudja mutatni nehézsúlyú versenyzőjét.
Biztonságosabb utakat szeretnétek? Az unió vezetése is, csak ők még nem tudják különválasztani a politikát a pénzügyektől.
A leggyakrabban vásárolt sajtféle a trappista. Sokoldalúan felhasználható, olcsó, elérhető. De melyik a legfinomabb?
Nem a nyílászárók cseréje az első lépés.
A vándorkagylóval verseng, de tulajdonképpen mindkettő invazív faj.
100 ezer hektár területen valósítottak meg élőhely-rekonstrukciós feladatokat a hazai nemzeti parkok.
A témáról Terézváros polgármestere és Lánszki Regő építészeti államtitkár, országos főépítész beszélgetett.
Az elöl fehér, hátul barna színű kis lámák már szinte hagyománynak számítanak a cívisvárosban.
Az eseményen szó lesz többek között a lakáspiacról, a lakástámogatásokról, a hitelpiac kilátásairól, és a személyes márkaépítésről.
Eladáskor nagy előnybe kerülhetünk, ha megismerjük az érdeklődő szándékait. Mutatunk pár kérdést, ami ebben segíthet.
Nőtt az euróövezet és az Európai Unió építőipari termelése júliusban havi és éves összevetésben is – közölte az Európai Unió statisztikai hivatala.
Az új és használt lakások helyzetéről, valamint az agglomerációról Orosi Györgyöt, a Platán Residence Kft. ügyvezetőjét kérdeztük.
Mi történik, ha mégsem érkezik gyermek a tervezett időpontban, vajon milyen pénzügyi következményekkel kell számolni? Mutatjuk a konkrét számokat!
A kínálatbővülés sem fékezi meg a garázsok drágulását. Sőt, országos átlagban 10 százalék volt a drágulás. Mutatjuk az átlagárakat!
Azért valljuk be, házhoz ment a pofonért...
"Én voltam az egyetlen játékos..."
15 megszerezhető pontból csak hatot gyűjtöttek be, míg a BL-ben sem tudtak javítani.
A magyar válogatott támadó a 9. percben volt eredményes.
Ráijesztett ellenfele a magyar bajnokra, de nem történt meglepetés.
A kispadról beszállva fél órát kapott a magyar válogatott csapatkapitánya.