Címkék
Öt nap volt hátra az 1972-es müncheni olimpiából, amikor szeptember 5-én palesztin fegyveresek az olimpiai faluban meggyilkolták az izraeli delegáció két tagját, kilencet pedig túszul ejtettek. A német rendőrség a túszok kiszabadítására tett kísérlete nem járt sikerrel és mind a kilenc túsz életét vesztette. (Fotó: Dmitri Kessel / Europress / Getty)
A Der Spiegel által feltárt dokumentumok szerint a német hatóságok konkrét figyelmeztetéseket kaptak, hogy a palesztin terrorszervezet, a Fekete Szeptember akcióra készül az olimpia alatt, mégsem tették meg a megfelelő lépéseket. A képen az olimpiai rendőrség tagjai láthatók. (Fotó: Keystone / Europress / Getty)
Az izraeli delegáció az 1972-es olimpia megnyitó ünnepségén. (Fotó: Keystone-France / Europress / Getty)
A túszejtésről készült egyik leghíresebb fotón az egyik palesztin támadó látható. A melegítőbe öltözött terroristák sporttáskákkal bemásztak az olimpiai faluba. (Fotó: The Sydney Morning Herald / Europress / Getty)
A hatóságok kivonultak a Connolly Strasse-ra. A terrorakció a magyar csapat szállásának közelében történt. A hadsereg nem vonulhatott ki, így a müncheni és a bajorországi rendőrségnek kellett intézkednie. (Fotó: - / AFP)
Körbevették az épületet, és sportolónak öltözött német rendőrök próbáltak bejutni az erkélyen keresztül. Ugyanakkor először csak megfelelő kiképzéssel nem rendelkező rendőröket küldtek a helyszínre. (Fotó: James Drake / Europress / Getty)
A merénylők támadásában az izraeliek szállásán meghalt Moshe Weinberg birkózóedző, és Yossef Romano súlyemelő. (Fotó: Keystone / Europress / Getty)
A Hans-Dietrich Genscher nyugat-német belügyminiszter által vezetett tárgyalódelegáció rengeteg pénzt kínált a túszejtőknek, de ők nem engedtek eredeti követelésükből. (Fotó: - / AFP)
A merénylők 234, Izraelben bebörtönzött társuk, és a német Baader-Meinhof csoport vezetőinek szabadon bocsátását akarták elérni. (Fotó: - / AFP)
A német hatóságok úgy döntöttek, látszólag beleegyeznek abba, hogy a terroristák Kairóba távozzanak. Közben egy akciót dolgoztak ki a túszok kiszabadítására. (Fotó: Keystone / Europress / Getty)
A német biztonsági erők látszólag szabad elvonulást biztosítottak. A túszok és a túszejtők busszal hagyták el az olimpiai falut. (Fotó: - / AFP)
A buszról helikopterre szálltak át, amivel a fürstenfeldbrucki NATO reptérre vitték őket, ahol egy egy Boeing 747-es várt rájuk. (Fotó: - / AFP)
A németek ott akartak rajtaütni a terroristákon. A reptéren ugyanakkor csak öt lövész várta az épületek tetején a nyolc túszejtőt, ráadásul megfelelő mesterlövész kiképzést sem kaptak. Az akció kezdetére páncélozott járművek sem érkeztek meg a reptérre. (Fotó: - / AFP)
Amikor a terroristák rájöttek, hogy átverték őket, tüzet nyitottak a túszokra, a helikopterekre pedig kézigránátot dobtak. (Fotó: Keystone / Europress / Getty)
A reptéren kirobbant tűzharcban az összes túsz, a nyolc terrorista közül öten, és egy német rendőr is életét vesztette. (Fotó: Göttert / AFP)
Móse Daján izraeli védelmi miniszter búcsúztatta el a tizenegy megölt izraeli sportolót és edzőt Izraelben. (Fotó: Popperfoto / Europress / Getty)
A három életben maradt terroristát foglyul ejtették, de alig egy hónap múlva szabadon engedték őket, amikor társaik eltérítettek egy Lufthansa gépet és a szabadon bocsátásukat követelték a német kormánytól. (Fotó: Rolls Press/popperfoto / Europress / Getty)
A reptéren életét vesztette két súlyemelő, két birkózó, és több edző is. (Fotó: Keystone-France / Europress / Getty)
A túszejtés helyszíne, az izraeli sportolók szobája romokban maradt hátra. (Fotó: Popperfoto / Europress / Getty)
Szeptember 6-án félárbócra engedték az olimpiai lobogót és más országok nemzeti zászlóit, hogy megemlékezzenek az áldozatokról. (Fotó: - / AFP)
A müncheni vérengzés után hanyagság miatt vizsgálatot indítottak a bajor rendőrség ellen, de az érintett tisztek a Der Spiegel szerint mentve a menthetőt, gondosan eltöröltek minden nyomot maguk után, így azóta sem vontak senkit felelősségre az ügyben. (Fotó: David Cairns / Europress / Getty)
A mészárlás áldozatait néhány nappal később temették el Izraelben. (Fotó: - / AFP)
Izraeliek demonstráltak az olimpia megszakításáért szeptember 6-án. Az újkori olimpiák történetében először megszakították a játékokat, az olimpiai stadionban tartott megemlékezésen pedig nyolcvanezer néző és háromezer sportoló vett részt. (Fotó: - / AFP)
Ugyanakkor számos kritika érte a megemlékezésen elmondott beszédet. A játékokat a drámai események ellenére befejezték. Mark Spitz amerikai úszó hét aranyéremmel zárta az olimpiát. (Fotó: Terry O'neill / Europress / Getty)
A reptérre kiküldött mesterlövészek nem kaptak megfelelő kiképzést, a német biztonsági erők csak az olimpia után szervezték meg profi terrorelhárító csoportjukat, amelynek tagjai Bonnban gyakoroltak. (Fotó: Keystone / Europress / Getty)
München az 1972-es nyári olimpia után megpályázta a 2018-as téli olimpia megrendezésének lehetőségét is. (Fotó: Getty Images / Europress / Getty)
Izrael - bár hivatalosan soha nem ismerte el - megtorló akciót kezdett, amelyek során levadászták a merényletért felelősöket. A merénylők közül egyedüliként Abu Daoud (Mohammed Odeh), a Fekete Szeptember vezetője maradt biztosan életben. 1999-ben letartóztatták, majd kitoloncolták Franciaországból. (Fotó: AFP)






















































































































