Mert volt gyerekszobájuk

 A sajátjáról így mesélt: “A gyerekszobámban aludtam 5 és 19 éves korom között. Először kenyai faállatkákkal díszítettem, (ott születtem ugyanis) és egy anyám készítette mackóval. Később egyre inkább a magam képére formáltam a szobát, változó tartalma mindig a személyiségemre, érdeklődésemre, vágyaimra utalt. Akciófigurák, amiket valami bolhapiacon túrtam, darabját tíz centért, egy batmanes autó, amit a szüleim egyik barátjától könyörögtem el, Mumsie és Diddle-Dash két egér, akinek egy egész játszóteret építettem gyümölcsös ládákból. 9 évesen egyedül választhattam ki az új szőnyegemet: egy piros alapon fekete-fehér csíkosra esett a választásom, amire akkoriban rém büszke voltam, és annál jobban szégyelltem öntudatos tinédzserkoromban. 10 évesen a Top of the Popsra voltam rágyógyulva, a Smash Hits magazin lapjaival dekoráltam ki a szobámat, az egyik falat a Duran Durannak, a másik fal Madonnának dedikáltam. Később ezeket katonás, majd szörfös képekre cseréltem, majd jött Jimi Hendrix, a Rolling Stones és végül - mielőtt elköltöztem a főiskolára - a rave korszak is megérintett. A szobám volt az én kis birodalmam.” Mollisont a Benetton kreatív kutató központja, a Fabrica kérte fel, hogy találjon ki egy gyerekjogokkal kapcsolatos projektet, ekkor jött az ötlet, hogy különböző körülmények között élő gyerekek szobáit kellene megnézni. “A kezdetektől fogva tudtam, hogy nem csak a nélkülöző gyerekeket akarom fotózni a harmadik világban, hanem mindenféle gyereket a világ minden tájáról. Úgy volt értelme, hogy a gyerekeket is lefotózom, de egy semleges háttér előtt, nem a szobájukban. Arra gondoltam, hogy a szobás képek utalnak majd a gyerekek anyagi és kulturális javaira, mert ezek választják el az embereket, a gyerekekről szóló portrék pedig sima egyszerű gyerekeket mutatnak be. Hamar rájöttem, hogy az én saját élményem, hogy van saját szobám, amiről mesélni tudok, nem mindenkinek adatik meg. Volt alkalmam elgondolkodni a szegénységen és a jóléten, a személyes tulajdonról, a gyerekek hatalmáról, vagy annak hiányáról. De ez a könyv nem egy kampány része. Nincs semmi különös a gyerekek kiválasztásában, oda utaztam, ahova tudtam, sok kép született véletlen találkozásokból, nem tartottam senkinek sem emberjogi előadásokat. Remélem, hogy a képek a gyerekeknek is tetszenek majd, és az olyan szerencsés gyerekek, mint amilyen én is voltam, talán jobban értékelik majd ezentúl, amijük van.”

 A könyv megrendelhető az Amazon könyváruházban.