Örök éjszakák, örök nappalok: ez a Föld legdurvább városa
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Kétezer méter mély bányák, állandó szmogfelhő, UV-lámpákkal és szoláriumokkal elűzött két hónapos éjszakák. Az ötvenfokos hidegből harmincfokos melegbe váltó nyarak; hűtőtó-parti piknikek és roncsdiszkók. Ez mind a világ legészakibb nagyvárosa, a szibériai Norilszk – ahogy Jelena Csernyisova látta és megörökítette. Csernyisova egy Franciaországban élő orosz fotóriporter, aki autodidakta módon tanulta ki a fényképezést, és első projektjeként rögtön bevállalta egy 30 ezer kilométeres és ezernapos Tolouse–Vlagyivosztok-biciklitúra dokumentálását. A rengeteg neves lapnak fotózó Csernyisova 2011-ben nyerte el a Lagardère Alapítvány ösztöndíját a világ talán legextrémebb városának bemutatására.
Ez nem fekete üveglapra folyatott tej, hanem a kígyózó Jenyiszej, amin június és szeptember között hajóval is át lehet evickélni a messzi délről, Krasznojarszk felől a tajgán. Járható utak nincsenek, a tél és a nyár közti hőingadozás 75 fokos is lehet, a kietlen tájat beborító havat tonnaszámra hordja be a lakott területekre a naponta lecsapó vihar. Igen, a házak közé; mert az isten háta mögött több mint 175 ezer ember él. Ez a világ legnagyobb agglomerációja, Norilszk.
Hogy mi késztethet 175 ezer embert arra, hogy az isten háta mögött éldegéljen? Az érc. Erről a vidékről származik a világ platinatermelésének 36 százaléka és a platinaérccel együtt kitermelt, az ékszeriparban szintén keresett palládium 32 százaléka, de jelentős nikkel-, kobalt-, réz- és szénbányák is találhatók. A település lényegében egy harminc kilométer sugárban elterülő bánya-agglomeráció, melyet három város, Norilszk, Talnak és Kajerkan alkot. A városokat többé-kevésbé jól karbantartott úthálózat köti össze, és a Jenyiszej-parti Dugyinka kikötőjébe vasúttal lehet eljuttatni a kitermelt nyersanyagot. A kikötő azonban csak akkor tudja továbbítani a Jeges-tenger felé az árut, ha a természet is úgy akarja: tavaszonként például 20 méter magas jégtorlasz vágja el Dugyinkát a folyótól.
Bár a vidéken már hatezer évvel ezelőttről is találtak rézkitemelésre utaló jeleket, a kegyetlen vidéken csak a cári kényszertelepítéseket folytató Sztálin parancsára települtek meg emberek - a Gulág rabjai és őrei. A norilszki bányákat és üzemeket 1936-ban, a második sztálini Ötéves Terv keretében kezdték el felépíteni. 20 év alatt 600 ezer elítélt dolgozott Szolzsenyicin tollára kívánkozó körülmények között. Közülük a nyilvántartások szerint 16,806-en vesztették életüket. Anna Vaszilijevna Bigusz is 10 évet töltött el munkatáborban - bűne az volt, hogy a II. világháborúban 19 évesen túlélte ukrajnai falujának német megszállását, és ezt a szovjet hatóságok kollaborációnak tudták be. Anna Vaszilijevna úgy emlékszik vissza, a norilszki évek altt a közös éneklés tartotta bennük a lelket. Mivel odahaza mindent és mindenkit elveszített, ezért amikor 29 évesen letelt a büntetése, úgy döntött, inkább Norilszkban marad. Lánya zenetanár lett. A Gulág egyik utolsó túlélője 2012 október 30-án, 88 évesen halt meg.
Sztálin egy új Donyecket vizionált a sarkkörön túlra, ezért a rabok nemcsak ipari üzemeket húztak fel, hanem masszív lakóházakat és közösségi épületeket is. Ez a kultúrház közvetlenül a büntetőtáborok bezárása előtt, 1956-ban épült, de a kilencvenes években üzemeltetési nehézségek miatt elhagyták.
Az 1700 méter magasan fekvő Putorana-fennsíkon lévő nyíltszíni bányában a téli mínusz 50 fokos hidegek ellenére is napi 24 órában folyik a kitermelés. A hihetetlenül gazdag - becslések szerint 1,8 milliárd tonnányi - ásványkincset a vidék a 250 millió évvel ezelőtti intenzív vulkanikus tevékenységnek köszönheti, ami egész Közép-Szibériát vastag bazaltréteggel árasztotta el.
A büntetőtáboroknak az SZKP nevezetes XX. kongresszusa utáni fokozatos felszámolását követően a szovjet adminisztráció új problémával találta magát szembe: valahogyan Norilszkban kellett marasztalni a munkásokat. A barátságtalan körülményeket a kvótához képest négyszeres munkabérrel és 15-20 év munkaviszony után kiutalt lakással igyekeztek elfeledtetni, de máig tisztázatlan körülmények között tovább folyt a kényszermunka is, csak nem politikai elítéltekkel, hanem köztörvényesekkel. A peresztrojkával, majd a Szovjetunió felbomlásával azután egyre kevesebb pénz jutott a sarkköri bányászat ösztönzésére, és ezen a bányák 1993-as privatizációja sem segített. Így azután egyre többen hagyták ott Norilszkot, az egykori lakók romjaiba és nyomaiba ma is mindenhol bele lehet futni.
Norilszkot a kétezres évek eleji nyersanyag-robbanás mentette meg. Ma már az állami kézben lévő Norilsk Nickel nevű bányavállalat nem csak a felszínen, hanem a mélyben is termel: a hat tárna összesített hosszúsága eléri a 800 kilométert, a legmélyebb fúrás 2050 méterrel hatol a felszín alá. Ezek a bányák a világ legveszedelmesebb munkahelyei közé tartoznak: 2005-ben minden négyszázadik munkás szenvedett valamilyen balesetet.
"Az embert ésszel és alkotó erővel áldotta meg az ég, hogy gyarapítsa azt, amit kapott, de mindeddig nem alkotott semmit, csak pusztított. Fogyton-fogy az erdő, elapad a folyó, kivész a vad, romlik az éghajlat, napról napra szegényebb és csúnyább lesz a föld." - vette észre már Csehov is. Norilszk üzemei csak úgy ontják magukból a veszélyes anyagokat: évente fejenként mintegy 11 tonnányi füst kerül a levegőbe, melynek 98 százaléka kén-dioxid, de brutálisan sok a mindenhová lerakódó-beszivárgó nehézfém is. Az Övezet egymagában a világ károsanyag-kibocsátásának egy százalékáért felel; ez több, mint a teljes franciaországi emisszió! Nem is csoda, hogy az agglomerációt a világ 10 legszennyezettebb települése között tartják számon.
A norilszki munkások élete a non-stop kitermelés sajátos követelményei szerint alakul: Három munkanapra jön egy pihenőnap, a háromnapos blokkokban pedig először nappali, utána az esti, azt követően pedig éjszakai műszakot teljesítenek; utána az egész 12 napos ciklus kezdődik elölről.
A látkép minden kelet-európai számára ismerős, hiszen Norilszk '40-es évekre kialakuló városszerkezete is a sztálini építészet igényeit kellett kielégítse: egyszerűség, átláthatóság, nagyság. A gulágon raboskodó építészek alaprajzát azonban csak a hatvanas évekre töltötték ki az akkor korszerűnek számító panel lakótelepek.
Míg a magyar nagyvárosokban a tél jelenti a légszennyezés szempontjából kritikus időszakot, addig Norilszk lakosai nyáron szenvednek a legjobban - persze szenvednek ők télen is, hiszen a szennyezés évi kétszáz nap lépi át az egészségügyi határértéket. De nyáron nem csak az a baj, hogy a városban nem lehet olyan negyedet találni, ahol ne állna egy füstölgő gyárkémény, hanem az is, hogy az akár 25 fokra felmelegedő tundra fölött ilyenkor tökéletes szélcsend áll be, a szmog megáll a házak között és napokig, hetekig nem távozik onnan.
Már Ivan Gyeniszovics elé is valami hasonló látvány tárulhatott az építési területen, de ez nem egy épülő, hanem egy pusztuló ház. Norilszk egyik legnagyobb problémája ugyanis az, hogy a városi hőkibocsátás és a globális felmelegedés miatt lassan, de biztosan kezd olvadni az úgynevezett "permafroszt", azaz az évezredek óta stabilan befagyott talajréteg. A tundraövezet épületei zömmel cölöpös szerkezető alapra épültek, az olvadás miatt megváltozott talajszerkezetben ez az alap csúszik el, megrepesztve a tetőt, beomlasztva a falat. Az elmúlt évtizedben ezrével váltak lakhatatlanná az épületek, ma már Norilszk lakásállománynak 7 százaléka úgy néz ki, mint az "Ellenség a kapuk előtt" díszletei.
Norilszkban nem csak az épületek, az emberek egészsége sem áll szilárd lábakon. A klíma, a szennyezés, a rossz munkakörülmények miatt a várható élettartam 10 évvel alacsonyabb az amúgy sem kiemelkedő, 60 év körülire becsült orosz átlagnál. A levegő szennyezettsége már önmagában is a gyerekhalálozások 37, a felnőttekének pedig 21 százalékáért felel. mindennaposnak számít a tüdőrák, a gyomorbaj, az asztma, a fémlerakódások miatti bőrbetegségek, de megdöbbentően magas a valamilyen pszichés problémától - na meg persze az alkoholizmustól - szenvedők száma is.
Ha Magyarországon nulla fok alá esik a hőmérséklet, akkor mindenki azonnal panaszkodni kezd a hideg miatt - Norilszkban a 9 hónapon át harap a tél, sokszor a szabad levegőn nem is igen lehet pár percnél tovább tartózkodni. A buszjáratok is 15-20 tagú konvojokban közlekednek, egy lerobbanó buszban ugyanis gyorsan megfagyna az összes utas. Így viszont ha valamelyik járművel probléma van, akkor a többiek gyorsan evakuálják az utasokat. A buszkonvojok a műszakváltásokhoz igazodva naponta háromszor járják be a Norilszki körzetet.
A statisztika szerelmesei azt is kiszámolták, hogy a norilszki agglomerációban a tél kilenc hónapja során egy lakosra nagyjából 10 tonna leesett hó jut. Ez a mennyiség ráadásul gyakran egyben lepi meg az embert: a hóviharok egy éjszaka alatt is két-három méteres hótorlaszokat emelnek a házak elé.
Norilszkben csak a hőmérők mondják azt, hogy mínusz 25 fok a téli átlaghőmérséklet, a valódi hőérzet ennél sokkal durvább. Mert még a legenyhébb, 6-8 kilométer/órás szellő is négy-öt fokkal rontja a tényleges hőérzetet; a környéken azonban nem szellő fúj, hanem viharok tombolnak. A házak között külön átjárókat kellett kialakítani, nehogy felboruljanak és megfagyjanak a közlekedők.
Telente egybeolvadnak az éjszakák a nappalokkal, ugyanis ennyire északon november és január között egyáltalán nem kel fel a nap. A napszakok hiányát az emberi szervezet nehezen viseli el, felborul a melatonin nevű fontos hormon egyensúlya, ami idegrendszeri zavarokhoz, korai öregedéshez és állandó fáradtsághoz, fásultsághoz vezet. A melatonin csak a rendszeres fény hatására termelődik, és bár abban nem vagyok egészen biztos, hogy ezzel a lakosok is tisztában vannak, de az biztos, hogy telente szinte minden lakásban UV-lámpákkal igyekeznek pótolni a napfényt.
A tél elviselését azért jelentősen megkönnyíti a modern technológia. Az egyik legkézenfekvőbb napfénypótló módszer a szolárium, ami Norilszkban szinte közszolgáltatásnak számít. Az agglomerációban a fényterápiát is már az ötvenes évektől kezdve használják a gyerekek egészséges fejlődésének elősegítésére.
A gyerekek védelmére a játszótereket speciális hőérzet-mérővel szerelik fel, ha az jelez, akkor mindenkit beparancsolnak a szabadból - és az van, hogy gyakran hónapokig nem is térhetnek vissza. Ezért nem meglepő, ha az óvodákba és iskolákba megpróbálnak minél többet becsempészni a természetből: tágas tereket alakítanak ki, sok növénnyel ültetik be a helyiségeket, még biciklizni és futni is lehet!
A nagyobbak játszótere persze a kocsma meg a diszkó. Norilszkban az egyetlen szórakoztatóipari műintézmény az önszerveződő alapon működő Mechanika, ahol egy Pelevin-könyv lapjaira kívánkozó partikat rendeznek. Ennek ellenére Norilszk összességében nem egy bulis hely, a gulág-unokák között óriási a visszavándorlási ráta a "Kontinensre", helyükre általában a szegényebb nemzetiségi területekről - például a Kaukázusból - toboroznak munkaerőt.
A kép nem a Burning Man fesztiválon készült; Norilszkban a tavasz beköszöntét ünneplik egy bábu elégetésével.
Norilszkban a legnagyobb ünnep a nyár kezdete, Ilyenkor a tundra közepén három napos fesztivált tartanak olyan - az év többi részében elképzelhetetlen - tevékenységekkel, mint sátrazás, kenuzás vagy hegymászás. Rengeteg a szabadtéri vetélkedő, melyekre fantasztikusan kitalált csapatok szerveződnek, saját egyenruhával, indulóval és jelszóval. Csernyisova a Korunk Úttörői nevű csapatot meg is örökítette a versenyt megelőző jó hangulatú reggeli közben.
Norilszk körzetében egyáltalán nincsenek parkok és rétek, a savas eső ugyanis szinte minden növényt megöl. A talajba annyira beívódnak a nehézfémek, hogy egyes fémeket komolyan megéri onnan kitermelni.Így azután nem csoda, hogy jó harminc kilométert kell buszozni, majd még egy kicsit gyalogolni ahhoz, hogy természetes zöld színt lássunk. Erre a legtöbb embernek nincs ideje, ezért nyaranta inkább a tetőkön vesznek egy jó napfürdőt.
Ahogy a tél az örök éjszaka időszaka, úgy a nyár az örök nappalé: a nap május végétől július végéig egyáltalán nem bukik a horizont alá. Hajnali három körül a derengő Norilszk igazi kísértetvárosnak tűnik, pedig csak alszik. A hőmérséklet ilyenkor simán eléri a 25 fokot, de nem számít rendkívülinek a 30 fokos kánikula sem. Külön érdekes, hogy a talaj mélye ekkor is fagyott marad, és a szikrázó nap a nagy hófoltokat sem bírja teljesen megolvasztani.
Ahogy az állandó sötét, úgy az állandó napfény is alvási zavarokat okoz, de ilyenkor legalább a szabadban lehet kókadozni. A fiatalok jobb híján a félbehagyott lakótelepeket, lepusztult gyárudvarokat és az elhagyott külszíni fejtéseket veszik birtokukba.
A Dolgoe-tó a norilszkiak Balatonja. A Norilszk alapjául szolgáló városrendezési rendeletek az ipari- és a lakóövezetet egy nagy mesterséges tóval választották volna el, mely köré egy szép ligetet terveztek. Ebből csak a központi erőmű hűtővizét szolgáltató tó valósult meg, a park valamiért a mai napig sem akar elkészülni. Ennek ellenére a helyiek birtokba vették szemetes partokat, a nyári napokon egymást érik a barbecue-zők, sportolók és strandolók. Az erőmű vezetékeiből a levegőbe spriccelt használt hűtővíz alatt meg ugyanolyan jól elvannak a gyerekek, mint brooklyni vagy józsefvárosi társaik a nevezetes tűzcsapokkal.
Talán az az eddigiekből is kiderült, hogy Norilszkban nem egyszerű az élet. A hosszú bezártságnak egy pozitív következménye mégis van: a népszaporulat sokkal magasabb, mint az amúgy katasztrofális demográfiai mutatókkal rendelkező Oroszország többi részén. A speciális éghajlat és a szennyezett környezet azonban már a születésnél is ott bábáskodik: a norilszki anyák a szinte kizárólag csak császárral tudják világra hozni gyerekeiket.
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon