Mozgalmas éve volt Kim Dzsongunnak
Több mint öt hete nem jelent meg nyilvánosan Kim Dzsongun észak-koreai vezető. A világ most azt várta, vajon részt vesz-e pénteken az észak-koreai állam alapításának 69. évfordulóján rendezett ünnepségeken. Azzal, hogy nem jelent meg, újabb találgatásokra adott okot, előkerülhetnek azok a teóriák, miszerint súlyos beteg, vagy lehet, hogy félreállították a hatalomból. Annyi biztos, hogy több felvételen is sántikált, egyes hírek szerint bokaműtétje volt, szeptember 3-a előtt pedig rengeteget szerepelt. Eltűnése óta pedig a második számú koreai vezető kezdett tárgyalásokba Dél-Koreával. Az észak-koreai propagandagépezet által kiadott képeken át raktuk össze, mit csinált idén a váratlan eltűnéséig Kim Dzsongun.
![Január eleje, síközpont. Kim Dzsongun megtekintette az épülő komplexumot Kangvon tartományban, és ha már ott járt, akkor tesztelte is a síliftet. Kim Dzsongun svájci diákévei alatt kedvelhette meg a síelést, 2009-es hatalomra kerülése után pedig Észak-Korea nagy erőket mozgósított, hogy megnyithassa első síközpontját.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69338/6933815_db6c063f7a1c7735f8b86c69105ad115_wm.jpg)
Január eleje, síközpont. Kim Dzsongun megtekintette az épülő komplexumot Kangvon tartományban, és ha már ott járt, akkor tesztelte is a síliftet. Kim Dzsongun svájci diákévei alatt kedvelhette meg a síelést, 2009-es hatalomra kerülése után pedig Észak-Korea nagy erőket mozgósított, hogy megnyithassa első síközpontját. (Fotó:
Kns / AFP)
![Január 9., Phenjan, sportcsarnok. Kim Dzsongun Dennis Rodman volt NBA-kosaras társaságában nézte meg az országba érkezett volt NBA-sek és az észak-koreai válogatott gálameccsét az észak-koreai fővárosban. Rodman tavaly február óta négyszer járt Phenjanban, és a kosárbolondnak mondott Kim születésnapja alkalmából még a Happy Birthdayt éneklő kórus élére is beállt.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69338/6933811_d785fe6167b2cc6cac7695a098e01f05_wm.jpg)
Január 9., Phenjan, sportcsarnok. Kim Dzsongun Dennis Rodman volt NBA-kosaras társaságában nézte meg az országba érkezett volt NBA-sek és az észak-koreai válogatott gálameccsét az észak-koreai fővárosban. Rodman tavaly február óta négyszer járt Phenjanban, és a kosárbolondnak mondott Kim születésnapja alkalmából még a Happy Birthdayt éneklő kórus élére is beállt. (Fotó:
Kcna / AFP)
![Január 12., Kim Dzsongun megtekintette az észak-koreai hadsereg 534-es egységének parancsnokságán az ellátmányt. A tavaszi szárazság miatt az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerint Észak-Koreában 2011 óta a legalacsonyabbra, napi 250 gramm rizsre csökkentették az élelmiszer-fejadagot augusztusban.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933799_3899495c76736f6ff3069b1514d06a3b_wm.jpg)
Január 12., Kim Dzsongun megtekintette az észak-koreai hadsereg 534-es egységének parancsnokságán az ellátmányt. A tavaszi szárazság miatt az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) szerint Észak-Koreában 2011 óta a legalacsonyabbra, napi 250 gramm rizsre csökkentették az élelmiszer-fejadagot augusztusban. (Fotó:
Kns / AFP)
![Kim Dzsongun egy árvaházat látogatott meg Phenjanban. Egy kislány oda sem mert nézni, a többiek közül egy fiú kisautóval, a többiek pisztollyal és egy futurisztikus karddal a kezükben örültek az észak-koreai vezető érkezésének.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69338/6933813_42f5f92a37fb3de9cb1344cd4d4e3caf_wm.jpg)
Kim Dzsongun egy árvaházat látogatott meg Phenjanban. Egy kislány oda sem mert nézni, a többiek közül egy fiú kisautóval, a többiek pisztollyal és egy futurisztikus karddal a kezükben örültek az észak-koreai vezető érkezésének. (Fotó:
Kcna / AFP)
![Március 7., Kim Dzsongun az észak-koreai légierő és légelhárítás 2620-as egységének női tagjaival ünnepelte kitüntetésüket.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69338/6933809_4031d2f382677ebb525569b62adc7e30_wm.jpg)
Március 7., Kim Dzsongun az észak-koreai légierő és légelhárítás 2620-as egységének női tagjaival ünnepelte kitüntetésüket. (Fotó:
Kns / AFP)
![Március 24., Kim Dzsongun a feleségével, Ri Szoldzsúval, a legnépszerűbb észak-koreai zenekar, a Moranbong koncertjén az Április 25. Kulturális Házban. Mögöttük mindenki katonás fegyelemben élvezte az előadást. Éppen Rodman állította még tavaly szeptemberben, hogy az észak-koreai vezetőnek kislánya született, aki a Dzsu It nevet kapta, képeket ugyanakkor azóta sem lehetett látni a gyermekről.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69338/6933805_3fd81a35f80d12976c5de52614c6ea11_wm.jpg)
Március 24., Kim Dzsongun a feleségével, Ri Szoldzsúval, a legnépszerűbb észak-koreai zenekar, a Moranbong koncertjén az Április 25. Kulturális Házban. Mögöttük mindenki katonás fegyelemben élvezte az előadást. Éppen Rodman állította még tavaly szeptemberben, hogy az észak-koreai vezetőnek kislánya született, aki a Dzsu It nevet kapta, képeket ugyanakkor azóta sem lehetett látni a gyermekről. (Fotó:
Kns / AFP)
![Április 24., Kim Dzsongun és egy rakétakilövés. Több mint tizenhat kísérlet keretében száznál is több rakétát lőttek ki 2014-ben, jellemzően a tengerbe. Észak-Korea ENSZ-nagykövete csütörtökön kompromisszumkésznek mutatta a rezsimet, amikor arról beszélt a Reutersnek, hogy országa nem tervez újabb rakéta- vagy atomkísérletet, ebből is többet végrehajtottak, mióta 2008-ban zátonyra futottak a tárgyalások az atomprogramjukról.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933795_38616478f53341065a6d5b8502213803_wm.jpg)
Április 24., Kim Dzsongun és egy rakétakilövés. Több mint tizenhat kísérlet keretében száznál is több rakétát lőttek ki 2014-ben, jellemzően a tengerbe. Észak-Korea ENSZ-nagykövete csütörtökön kompromisszumkésznek mutatta a rezsimet, amikor arról beszélt a Reutersnek, hogy országa nem tervez újabb rakéta- vagy atomkísérletet, ebből is többet végrehajtottak, mióta 2008-ban zátonyra futottak a tárgyalások az atomprogramjukról. (Fotó:
Kns / AFP)
![Május 14., Kim Dzsongun minden szerepben kipróbálhatja magát, itt éppen vadászpilótának érezhette magát egy pillanatig, amikor megtekintette a légierő egyik támaszpontját. Vajon mit szólt a mellette álló katonatiszt arany karórájához?](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933787_ffa3c0cdcc0f7116c0f811eaa91cb58f_wm.jpg)
Május 14., Kim Dzsongun minden szerepben kipróbálhatja magát, itt éppen vadászpilótának érezhette magát egy pillanatig, amikor megtekintette a légierő egyik támaszpontját. Vajon mit szólt a mellette álló katonatiszt arany karórájához? (Fotó:
Kcna / AFP)
![Május 19., Ez egy észak-koreai családoknak készülő kórházas tévésorozat csoportképe is lehetne. Kim Dzsongun árvákat látogatott az egyik phenjani kórházban.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933773_62bc1be72e76d7fdb8cc450f4852b531_wm.jpg)
Május 19., Ez a fotó akár egy észak-koreai családoknak készülő kórházas tévésorozat csoportképe is lehetne. Kim Dzsongun árvákat látogatott az egyik phenjani kórházban. (Fotó:
Kns / AFP)
![Május 29., Ritka kalapos kép Kim Dzsongunról, aki itt egészen pontosan tudósok leendő szálláshelyének terveit tekinti meg egy tó partján. Ismét az arany karórás tiszt! Ő nem más, mint Hvang Pjong Szo tábornok, az észak-koreai hadsereg politikai bizottságának elnöke, a második számú észak-koreai vezető - Kim Dzsongun eltűnése után ő ment most Dél-Koreába tárgyalni.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69338/6933819_196dcb57a01f4e7d32b476b4131a2388_wm.jpg)
Május 29. Ritka kalapos kép Kim Dzsongunról, aki itt egészen pontosan tudósok leendő szálláshelyének terveit tekinti meg egy tó partján. Ismét egy arany karórás tiszt! (Fotó:
Kns / AFP)
![Június 2., Kim Dzsongun megint egy árvaházat látogatott meg Phenjanban, ezúttal a nemzetközi gyereknap alkalmából.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933755_8bf7d518c912b6e8c1fa7ac87239506b_wm.jpg)
Június 2., Kim Dzsongun megint egy árvaházat látogatott meg Phenjanban, ezúttal a nemzetközi gyereknap alkalmából. (Fotó:
Kns / AFP)
![Június 7., Kim Dzsongun egy katonai iskolát látogatott meg Phenjanban. A háttérben nagyapja, a kommunista államalapító Kim Ir Szen, és apja, Kim Dzsongil szobra.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933763_2d93b2e0b627c622e1f1964a42bef3a7_wm.jpg)
Június 7., Kim Dzsongun egy katonai iskolát látogatott meg Phenjanban. A háttérben nagyapja, a kommunista államalapító Kim Ir Szen és apja, Kim Dzsongil szobra. (Fotó:
Kcna / AFP)
![Június 16. A tűző nap miatt kicsit hunyorogva, nem mosolyogva, de az észak-koreai haditengerészet 167-es egységének egyik tengeralattjárójával is ment egy kört Kim Dzsongun.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933759_d07d4ea9c470cdc571fde7ba8b96bbee_wm.jpg)
Június 16. A tűző nap miatt kicsit hunyorogva, nem mosolyogva, de az észak-koreai haditengerészet 167-es egységének egyik tengeralattjárójával is ment egy kört Kim Dzsongun. (Fotó:
Kns / AFP)
![Június 21., Itt épült a Május 1. Stadion, Kim Dzsongun pedig éppen a vörös székekről tartott előadást a jegyzetelő kíséretének.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933767_0bf1d56355553cd3c20505164ad4f9bd_wm.jpg)
Június 21., Itt épült a Május 1. Stadion, Kim Dzsongun pedig éppen a vörös székekről tartott előadást a jegyzetelő kíséretének. (Fotó:
Kns / AFP)
![Június 30., Kim Dzsongun hanyag eleganciával, rövidujjú ingben támaszkodott a fakorlátnak a naplementében végrehajtott rakétakilövés alatt. Észak-Korea három rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki keleti partjáról, ezek végül 190 kilométer megtétele után a tengerbe csapódtak.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933757_175712fed30aa4dddfaa159b06ab8699_wm.jpg)
Június 30., Kim Dzsongun hanyag eleganciával, rövidujjú ingben támaszkodott a fakorlátnak a naplementében végrehajtott rakétakilövés alatt. Észak-Korea három rövid hatótávolságú rakétát lőtt ki keleti partjáról, ezek végül 190 kilométer megtétele után a tengerbe csapódtak. (Fotó:
Kns / AFP)
![Július 1., Kim Dzsongun Észak-Korea keleti partjainál megtekintette a védelmi erőket.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933749_418465e34c586e4b7c57db7321d65219_wm.jpg)
Július 1., Kim Dzsongun Észak-Korea keleti partjainál megtekintette a védelmi erőket. (Fotó:
Kns / AFP)
![Július 6. Az észak-koreai vezető ezúttal egy nagy akváriumban. A kép különlegessége még, hogy ezen nem rá figyel mindenki, hanem ő is egy magyarázó katonát hallgat.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933747_4f838fb8be00c0f4c77b9ade28fbfb34_wm.jpg)
Július 6. Az észak-koreai vezető ezúttal egy nagy akváriumban. A kép különlegessége még, hogy ezen nem rá figyel mindenki, hanem ő is egy magyarázó katonát hallgat. (Fotó:
Kns / AFP)
![Július 7., Kim Dzsongun katonák gyűrűjében, Ung szigetén. Kim Dzsongun ikonikus frizurája március óta állítólag kötelező viselet Phenjanban. Észak-Koreában a férfiak 10, míg a nők 18 megadott hajviselet közül választhatnak.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933761_de92317b53e57255c9a101d399191b13_wm.jpg)
Július 7., Kim Dzsongun katonák gyűrűjében, Ung szigetén. Kim Dzsongun ikonikus frizurája március óta állítólag kötelező viselet Phenjanban. Észak-Koreában a férfiak 10, míg a nők 18 megadott hajviselet közül választhatnak. (Fotó:
Kns / AFP)
![Július 8., Kim Dzsongun és az észak-koreai vezérkar a Kumszuszan emlékpalotában, ahol Kim Ir Szen és Kim Dzsongil holttestét elhelyezték. A nagyapja halálának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ceremónián már sántikálva mutatta az állami tévé. Nagyon ritkán történik meg, hogy a vezető gyengeségét ilyen nyíltan megmutassák Észak-Koreában.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933739_37885ed4838815a14d2ceaec07912d14_wm.jpg)
Július 8., Kim Dzsongun és az észak-koreai vezérkar a Kumszuszan emlékpalotában, ahol Kim Ir Szen és Kim Dzsongil holttestét elhelyezték. A nagyapja halálának huszadik évfordulója alkalmából rendezett ceremónián már sántikálva mutatta az állami tévé. Nagyon ritkán történik meg, hogy a vezető gyengeségét ilyen nyíltan megmutassák Észak-Koreában. (Fotó:
Kns / AFP)
![Július 15. Talán még a katonai parádékról készült felvételeken sem láthatók ennyien egy képen Kim Dzsongunnal, aki eltűnik a tüzérségi hadgyakorlat résztvevői között.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933769_5ac9ade19076e9c3adf4d47c285e61a7_wm.jpg)
Július 15. Talán még a katonai parádékról készült felvételeken sem láthatók ennyien egy képen Kim Dzsongunnal, aki eltűnik a tüzérségi hadgyakorlat résztvevői között. (Fotó:
Kns / AFP)
![Augusztus 5. Kim Dzsongun mémekbe illő mosollyal felügyelte az észak-koreai kenőanyaggyártást, miközben a mellette álló gyári munkásnak az jelenthetett kihívást, hogy a szeme se rebbenjen.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933745_751e6c45ffe42114d21451b78b59ff05_wm.jpg)
Augusztus 5. Kim Dzsongun fülig érő mosollyal felügyelte az észak-koreai kenőanyaggyártást, miközben a mellette álló gyári munkásnak az jelenthetett kihívást, hogy a szeme se rebbenjen. (Fotó:
Kcna / AFP)
![Augusztus 15. Kim Dzsongun egy újabb rakétakilövés előtt ellenőrizte az utolsó előkészületeket, majd kiadta a parancsot.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933743_6aea6b8bbe7f98028cbf49820ac4e756_wm.jpg)
Augusztus 15. Kim Dzsongun egy újabb rakétakilövés előtt ellenőrizte az utolsó előkészületeket, majd kiadta a parancsot. (Fotó:
Kns / AFP)
![Időpont: augusztus 24.
Helyszín: Észak-Korea, a November 2-a gyár
A megtekintés tárgya: a hadsereg felszerelései
A megtekintő: Kim Dzsongun
A megtekintés célja: ismeretlen](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69338/6933817_6aa0c8e7996208876950d0a97ee7da0d_wm.jpg)
Időpont: augusztus 24. Helyszín: Észak-Korea, a November 2-a gyár A megtekintés tárgya: a hadsereg felszerelései A megtekintő: Kim Dzsongun A megtekintés célja: ismeretlen (Fotó:
Kns / AFP)
![Augusztus 31., az egyik utolsó kép Kim Dzsongunról. Itt éppen a felújított Október 8. ruhagyárat tekintette meg, és nagyon örült a látottaknak. Kim Dzsongun utoljára szeptember 3-án jelent meg az állami médiában, amikor részt vett a Moranbong koncertjén, de szeptember végén még a legfőbb népi gyűlés tanácskozásán is üres maradt a széke.](https://kep.cdn.index.hu/1/0/693/6933/69337/6933737_fe670c182565e2dab8ccda3e52fca240_wm.jpg)
Augusztus 31., az egyik utolsó kép Kim Dzsongunról. Itt éppen a felújított Október 8. ruhagyárat tekintette meg. Kim Dzsongun utoljára szeptember 3-án jelent meg az állami médiában, amikor részt vett a Moranbong koncertjén, de szeptember végén még a legfőbb népi gyűlés tanácskozásán is üres maradt a széke. (Fotó:
Kns / AFP)
Rovataink a Facebookon