Nem sok maradt a Rákosi-korból

Csúcstechnológiával felvett békemű

 

Az 1949-től az első másfél évtizedet 8x12-es negatívokon rögzítették az UVATERV-nél. A Linhof kamerával felvett, rendkívül részletgazdag képek az akkori csúcstechnológiát képviselték. „Míves negatívok” – mondta Tamási Miklós. A 20. század képeinek megőrzésére alakult Fortepan egyik létrehozójaként jól ismerte az 1996-ra privatizált Uvaterv Zrt. fotóarchívumát. A Fortepan ugyanis épp a gyűjtemény digitalizálásán dolgozott, de még messze járt a befejezéstől. Ebből egy képsorozatot már az Index is bemutatott.

 

A korai időszak anyagai a metróépítési munkálatokról – amelyek 1950-ben indultak, de 1953-ban leálltak – nagyrészt elvesztek, ahogyan a felrobbantott hidak háború utáni helyreállítását bemutató képek nagy része is.

De erre az időszakra estek a nagy vidéki útépítések, a gyorsvasút kiépítése Csepelre, a dorogi szénosztályozó létrehozása, a Népstadion. Az akkori politikai szóhasználatban békeműveknek nevezett nagyberuházásokat, amelyeket az Uvaterv tervezett, részletesen a munka fázisai szerint többször dokumentálta a cég.

 

Nem csak a látványos beruházásokat, hanem országszerte akár kisebb fahidak átépítését is részletesen dokumentálta a tervezéssel megbízott cég. Ezeknek a képeknek a legtöbbje nem maradt meg.

 

Tűz és víz

 

Az 1956 utáni időszak szerencsésebb, az állomány fele megmenekülhetett, köszönhetően a Fortepan száz önkéntesének akik a tűz eloltása után mentették a menthetőt.

 

Nem csak a tűz, hanem az oltással járó víz is nagy veszélyt jelent a negatívokra. „Legfeljebb negyvennyolc órát lehet vízben a negatív, utána a celluloid rétegről leoldódik az emulzió és megsemmisül a kép, ezért gyorsan kellett lépni” – mesélte Tamási. Az önkéntesek hazavitték a tűz után maradt, „pernyével teli vizes masszát” a dobozokban. Otthon kádba dobták, óvatosan lefejtették a papírokat a negatívokról, és aztán szárítókötélen, lepedőn megszárították.

 

„A jövő héten találkozunk, akkor derül ki, hogy kinél mennyi kép menekülhetett meg.” A képmentők nem csak az aprólékos szárítgatást vállalták magukra, de a fotók otthoni digitalizálását is, miután a képek a sérülések miatt még tovább rongálódhatnak. Sokan éjszakánként szkennelnek a munkájuk mellett, és a felmerülő költségeket is mindenki saját zsebből fizeti.

 

Százezerig számozva

 

A negatívok nem a digitális kor előtti amatőr fotósok számára megszokott tekercsekben álltak, hanem kockánként elcsomagolva, néhány darabonként borítékolva, fényképenként tussal megszámozva. Méghozzá futó számsorral, az 1950-es évek elejétől a 70-es évek végéig egytől százezerig. „Ez nagyon megkönnyíti a megmaradt képek rendszerezését” – adta meg az utómunkák egyik kritikus munkafázisát Tamási. Éppen az akkurátus csomagolásnak köszönhető, hogy a tűzet leginkább megszenvedő gyűjteményrészben is maradtak ép képek. Legfeljebb „úgy néznek ki, mintha még ötven évvel korábban készültek volna, ettől csak újabb esztétikai értéket kaptak.”

A hatvanas évek képei már 6x6-os negatívokon vannak, hasonlóan precíz csomagolásban. A képméret váltása az Erzsébet híd 1962-ben indult építésével kezdődött. A tervezési munkát az Uvaterv kapta, így a cég számtalan képet készített az új formátumban a készülő, majd 1964-ben átadott hídról.

 

Ezeket már külön tárolták a 8x12-esektől, ezért kevésbé pusztította a tűz ezt az állományt. Ugyanígy jártak az színes fotók is. 1965-től 1985-ig készültek ilyenek is, de jóval kisebb számban, mint a munkához szükségesebb fekete-fehérek. Ebből egy-egy alkalommal csak két-három kép készült, a többi fekete-fehér volt. A 20 év csaknem ötezer színes képének java épségben maradt.

 

Kép pedig van bőven, hiszen az Uvaterv építette az ország csaknem összes buszállomását, számos nagy buszpályaudvart

 

Közgyűjtemény lehet belőle

 

A 90-es években privatizált, egykor 2500 embert foglalkoztató Uvaterv képgyűjteménye is magántulajdonban volt. „Hétfőn viszont telefonáltak, hogy nem kérik vissza a kint lévő fotókat, amelyek legjobb helye egy közgyűjteményben lenne” – mondta Tamási.

 

A hatvanas évektől készült 70 ezer kép több mint felének elvesztése kisebb veszteség, mint amennyinek hangzik: az aprólékos archiválásnak köszönhetően ugyanis remélhető, hogy teljes egészében egyetlen nagyobb építkezés képi dokumentációja dokumentációja sem veszett el. Igaz, a teljes építési fázisokat már sosem lehet felidézni.

 

A teljes, százhúszezer darabos állománynak körülbelül a harmada vészelhette át a múlt heti tüzet.

 

A negatívmentést, szkennelést és helymeghatározást köszönjük Varga Jánosnak és Simon Gyulának!