A város vörösben
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Nem sok fénykép maradt fenn a Kommün korábban dicsőségesnek mondott 133 napjából, már csak ezért is nagy kincs a Fortepanra fölkerült 1919-es minigyűjtemény. Plakátok, polgárok, proletárok néznek ránk a helyenként kishibás képekről, és persze hetyke vörös katonák. Nagyon fiatalok, akár a 96 évvel ezelőtti egész diktatúra, amiben Kun Béla 33 évesen lehetett “az öreg”.
Itt valami félreértésnek kell lenni - mondta Sinkó Ervin hőse 1919. március 21-én az Optimistákban; egy kommunista is így reagált a Tanácsköztársaság megszületésére, amit épp ésszel alig lehetett felfogni. Hogy néhány radikális újságíró, baloldali zsidó intellektuel és Moszkvából hazatért ifjú kommunista megszerezte Pesten a hatalmat, azt Lenin sem nagyon akarta elhinni: abban is kételkedett, hogy tényleg - a börtönből aznap kiengedett - Kun Bélával beszél telefonon.
A kommunista szubkultúra 1945 előtt meglehetősen marginális volt Magyarországon, a politizáló munkások alapesetben szocdemek voltak, a szocdemek meg utálták a kommunistákat - ehhez képest a hatalomba való bevonásuk, Károlyi lemondatása, szóval a rövid életű, de hosszú emlékű szovjet-Magyarország megalapozása meghökkentő politikai abszurdumnak számított. (Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
A kommün vértelen, pártegyezségnek köszönhető sikerre jutását a vesztes háború utáni káosz, és az előző nap átadott Vix-jegyzék jelentette különleges pillanat magyarázhatta, vagy - híveinek esetleg - valamiféle vulgarizált kommunista üdvtörténeti szükségszerűség, amely a proletariátust győzelemre vezeti minden objektív körülmény ellenére is. A magyarországi kommunizmusnak ekkor is elsősorban külpolitikaiak (főleg a győztes hatalmak saját szempontjukból sem racionális kíméletlensége) voltak a közvetlen okai, de a nagy világátalakító hevület itthon talált terepet. (Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
A munkás-paraszt egység csak frázisokban létezett, vidéken inkább rettegték az új hatalmat, de a művészvilágban főleg az elején valóban elég nagy támogatottsága volt a világforradalom részének gondolt magyar revolúciónak. Még az utólag konzervatív renomét is szerző alkotók közül is többen érezték úgy, hogy éppen itt az ideje az egész régi világot leváltani - az írók közül nem csak egy Kassák, de például Kosztolányi, Márai, Móricz, Babits is a tanácsköztársaság támogatói közé tartozott egy darabig. (Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
(Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
A politika soha nem látott módon kiköltözött a közterületekre. Korábban, az úri világban az soha nem az utcára tartozott, most azonban minden eszközzel és a lehető leggyorsabban kellett megpróbálni megteremteni a rendszer népi legitimitását. Az utcai plakátok nagy része egyszerű üzeneteket, egy mondatos felszólításokat tartalmazott. (Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
“A köztársaság, mely a szabadságot hozta, ezerszeresen fizeti majd vissza nektek és gyermekeiteknek azt, amit most neki adtok ruhában, élelemben.” Rengeteg idea, nagyszabású és apróbb szimbolikus rendelkezés lépett életbe napról-napra az élelmiszerjegyek új rendszerétől és a boltok bezárásától odáig, hogy a proletár gyerekek számára mindenki köteles fürdőszobáját rendelkezésre bocsátani, szappannal és tiszta törülközővel egyetemben. (Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
Reklámgrafika, alkalmazott művészet és kőkemény propaganda egybeolvadásának legtökéletesebb felülete a politikai plakát, mely a tanácsköztársaság alatt élte fénykorát Magyarországon. Az avantgárd hivatalos művészeti nyelvvé vált, a kor nagynevű és jelentős tehetségű képzőművészei közül is sokan készítettek plakátokat a diktatúrának Bíró Mihálytól Pór Bertalanon át Berény Róbertig. (Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
(Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
A forradalmi toborzás hatására 6 nap alatt 40 ezren léptek be a magyar Vörös Hadseregbe. A románok és csehek elleni, mindenkit meglepő kezdeti sikerek lélegzetet és időt adtak a kommünnek, pedig nem sokkal korábban még azonnali összeomlással számoltak Magyarországon és külföldön egyaránt. (Fotó:
FORTEPAN)
A Kommün mindent megtett, hogy a maga képére formálja a várost. Művészeti programjuk keretében 300 tagú ünnepi cigányzenekar húzta - állítólag a csárdás stílusában - a Marseillaise-t. Az Internacionálét a Zeneakadémián Kodály instrukciói szerint hangszerelték át. Az utcák ünnepi színe lett a forradalmi vörös, az akkori beszámolók szerint bikavadítóvá vált Budapest arculata. (Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
Vörös drapériával fedik le a Kígyó térnél (vagyis az Erzsébet-híd pesti hídfőjénél) a kommunista diadalívként funkcionáló két hatalmas kapuzatot. A május elsejei nagyszabású ünnepségekre emelt diadalkapuk tetején két hatalmas glóbuszt helyeztek el. A kapuk nemcsak az új hatalom szellemiségét voltak hivatottak kifejezni, ugyanilyen fontos volt, hogy a régit elrejtsék: a kapuk az itt álló Pázmány és Werbőczy szobrok köré épültek, természetesen a történelem meghaladása jegyében. (Fotó:
Pechy Laszló / FORTEPAN)
A Ferenciek terén felállított szobrok egyikén - Lenin mellett - a német szociáldemokraták mártírja, a Rosa Luxemburggal együtt meggyilkolt Karl Liebknecht. A háborúellenes baloldali politikus azon kevesek közé tartozott, akikre névvel és arccal emlékeztek a tanácsköztársaság alatt. Egyébként Marx, Engels és az életében velük végig vitában álló Lassalle, a magyarok közül pedig az anarchista könyvtárigazgató Szabó Ervin kapott még szobrot. A Vörösmarty (akkor Gizella) térből Károlyi Mihály tér lett, az Országház-térből pedig Népszava-tér. (Fotó:
Schoch Frigyes / FORTEPAN)
1919. május elseje volt a Kommün legnagyobb politikai rituáléja. Nagy utcai felvonulás, tábori konyhák, mozisok adták meg a módját, a házmesterek kötelező jelleggel kirakták a vörös zászlókat minden épületre. Az ünnepségek fő szervezője az egyébként legkegyetlenebb, jakobinus terror felé törő Szamuely volt, aki a várost rettegésben tartó “Lenin-fiúkat” is irányította a hétköznapokon. (Fotó:
Schoch Frigyes / FORTEPAN)
Vörös a város a képen, nem fekete, három hónapra rá viszont már fehér, román nemzeti színekkel tarkítva. “Megbuktak, megbuktak a vörösök” - újságolták a Kosztolányi által is megörökített házmester elvtársak, és mentek, hogy újra kitekerjék a piros-fehér-zöld zászlót, és kellőképpen eltüntessék a forradalmit. (Fotó:
Schoch Frigyes / FORTEPAN)
(Fotó:
Schoch Frigyes / FORTEPAN)
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon