Felejtse el az édenkertet: ökosivatagból zabálunk

Az emberiség létszáma rohamosan növekszik, az emberek éhesek, és mivel mindenevők és szénhidrátfüggők vagyunk, gabonák és gyümölcsök nélkül nem tudjuk elképzelni az életünket. A megművelhető földterület azonban véges. Történelmi tanulmányaiból mindenki emlékszik arra, hogyan kezdtek a középkori emberek egyre nagyobb földdarabokat elhódítani a természettől, jött a két-, majd háromnyomásos földművelés, aztán a vetésforgó. Egyre nagyobb területen termesztettünk élelmiszert, miközben az agrotechnika fejlődésével a hozamok is egyre csak nőttek. De hát semmi sem elég. (Fotó: Henrik Spohler)

A mezőgazdaság a növények háziasításával kezdődött, nem volt túl bonyolult dolog, az ember azokat a növényfajokat és -fajtákat ültette el újra és újra, amelyek megbízhatón termettek mondjuk nagy és sok gyümölcsöt, vagy sok gabonaszemet hoztak, miközben a kártevőknek is ellenálltak. Ez a megfigyelésen alapuló szelekció azonban nem mehetett a végtelenségig. Az igazi nagy változásra azonban kellett várni pár évezredet. A 20. század közepén bekövetkezett zöld forradalom eredménye emberek millióit mentette meg az éhhaláltól, de teljesen átformálta a mezőgazdaságot és a tájat is. A Norman Borlaughoz köthető folyamatban iparosodott igazán a mezőgazdaság: a teljesen gépesített talajműveléssel, öntözéssel, műtrágyázással, növénynemesítéssel, vegyszeres növényvédelemmel megháromszorozódott a világ gabonatermesztése. A zöld forradalom – nevével ellentétben – nem volt túl zöld, ökológiai sivatagok alakultak ki, a növényvédő szerek alig pár fajt hagynak életben a gabonaföldeken. A föld borítottsága is megváltozott, a szabályosan húzott sorok között és a talajban is alig marad élet. A végeláthatatlan gabonamezők és faültetvények egyhangúságát szinte semmi nem töri meg, hiába az óriási hozamok, a biológiai sokféleségnek lőttek. Csak annak örülhet, hogy olcsó és sok élelmiszert vehet. (Fotó: Henrik Spohler)

A növénynemesítés a földekről a laboratóriumokba került, az egyszerű megfigyelések helyett már a molekuláris biológia segítségével választják ki a legjobb fajtákat, a természetes szelekció helyett a mesterséges génmódosítás vált meghatározóvá. A laboratóriumok persze a fajok fennmaradásában is segíthetnek, a legtöbbjük génbankként is működik. A leibnizi Növénygenetikai és Kultúrnövény-kutató Intézetben már több mint 30 ezer búzafajtát különítettek el. (Fotó: Henrik Spohler)

Ma már a természetet is készen szeretjük megkapni, kinek van ideje kivárni, hogy frissen megszerzett kertjébe húsz év alatt nőjön egy árnyat adó fa. Egyszerűbb elmenni a faiskolába, és hazavinni a megfelelő példányt. A faiskolákról nehéz lenne azt mondani, hogy nem zöld területek, de az ott lévő növények legtöbbje csak intenzív beavatkozással, állandó öntözéssel, konténerekbe szorítva, mesterséges közegben fejlődve képes életben maradni. (Fotó: Henrik Spohler)

Milyen sivatag az, amelyikben a kaktuszok is csak öntözéssel maradnak életben? A kaliforniai Borrego Springsben olyan kaktuszokat nemesítettek, amelyek bevonhatók a nagyüzemi termesztésbe. A kellő nagyság elérése után a kaktuszokat állati takarmányként használják fel. (Fotó: Henrik Spohler)

Andalúzia olyan száraz, hogy teljesen alkalmatlan bármiféle hatékony mezőgazdasági termesztésre. Nincs más ott, csak nap és meleg. A helyiek ezt az adottságot kihasználva építettek körülbelül 40 ezer hektáron fóliasátrakat és üvegházakat, amelyekben mesterséges közegben, agyonműtrágyázva állítanak elő zöldségeket. A növényvédő szerek, műtrágyák maradványai az amúgy is roncsolt és elszikesedett talajba kerülnek, még jobban leroncsolva azt. (Fotó: Henrik Spohler)

Ezen a fotón sem egy land art alkotást láthatunk, elég öncélú dolog lenne fóliacsíkokkal csak úgy betakargatni a földet. A kertészetek azonban gondolkodás nélkül beműanyagozzák a parcelláikat. A fotó a salinasi (USA) eperföldek ágyásairól készült, de nem kell messzire menni, például az alföldi és kiskunsági spárgatermesztők is ezt a módszert használják. A fólia egyrészt távol tartja a gyomokat, másrészt a hőmérsékletet is befolyásolni lehet vele. Szegény madarak azonban nincsenek erről tájékoztatva, egyszerűen vízfelületnek nézik a csillogó fóliát, és képesek kamikazeként belerepülni. (Fotó: Henrik Spohler)

A növények önmaguk is képesek a talaj hőmérsékletét szabályozni azzal, hogy beborítják. A nagyüzemi gazdálkodásban azonban nincs helye semminek a termesztett növényen kívül. A műanyag azonban mindent megold. (Fotó: Henrik Spohler)

Az uniformizált paradicsomok korát is éljük, csak az egészségesnek kinéző, egyöntetű színű és méretű paradicsomok győzik meg a vásárlókat. Ezeket Hollandiában sem a nagymama kertjében termesztik, óriási üvegházakban gyártják le a keresett árut. (Fotó: Henrik Spohler)

A hollandiai Middenmmerben közel száz hektáron termesztenek télen-nyáron paradicsomot, és ez a terület csak növekedhet. Könnyen belátható, hogy teljesen eltávolodtak a természetes módszerektől és a fenntarthatóságtól: természetes fény helyett reflektorok dolgoznak a folyamatos fűtést igénylő házakban, miközben a csapadékot milliliterre kimért öntözés helyettesíti. (Fotó: Henrik Spohler)

Ma már dinnyéből is tudnak kocka alakút termeszteni, miért lepődnénk meg azon, hogy a fák szabályos formájúak? A növények nyírása már az ókorban elkezdődött, hogy aztán a barokkban járjon csúcsra az alkalmazása. Spohler persze ezzel a képével is arra utal, hogy egyre többször távolodunk el a természetes formáktól, nem bírjuk ki, hogy ne viselje valami a kezünk nyomát. (Fotó: Henrik Spohler)

Neveljen salátát négyzetrácson! (Fotó: Henrik Spohler)