Hemző-díjat hozott a balatoni retró
Pályi Zsófia szabadúszó fotós nyerte a 2017-es Hemző Károly-díjat. Pályi tavaly a döntősök között végzett, az idén pedig több sorozatból álló portfóliójára kapta meg a fiatal alkotók számára meghirdetett pályázat díját. A szakmai elismerésre az alapítvány tanácsadói jelölhetnek pályázókat. Az idén Bognár Katalin, a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársa (Lengyel Beatrix nevében), Cseke Csilla, az MTI fotószerkesztőségének vezetője, Molnár Zoltán fotográfus, tanár, az Index fotórovatát vezető Barakonyi Szabolcs és a tavalyi győztes, Mohai Balázs fotográfus jelölt alkotókat. A Hemző Károly Alapítvány Kuratóriumából álló zsűri – Lajos Mari, Hemző özvegye, Salvarani Zsófia, a művész nevelt lánya, valamint Korniss Péter és Bánkuti András fotográfusok és az alapítvány titkára, Szarka Klára kurátor – az idén is úgy döntött, hogy az egyetlen díjazott mellett még négy finalistát is megnevez: Kaszás Tamás, Kállai Mártont, Sivák Zsófia és Végh László egyaránt magas színvonalú pályázatot nyújtott be. A Hemző-díjjal oklevél, pénzjutalom és kiállítási lehetőség jár a Magyar Fotográfusok Házában. A tavalyi díjazott, Mohai Balázs Együtt szép című jutalom kiállítása július 9-ig látható a Kismanó Galériában.
Pályi Zsófiát mint érett, kiforrott alkotót díjazta a zsűri. Portfóliójóban négy sorozat szerepelt , de mi úgy döntöttünk: ilyen melegben nem választhatunk mást, csakis a Balatont. A Balaton, a magyar tenger című munka már sok helyen szerepelt, külföldön és belföldön is, nálunk azonban még nem – ez a másik ok, amiért most bemutatjuk. Az előző évek nyerteseit itt, itt és itt nézheti meg.
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175124/17512484_6487fe0c0148f4261362aad5de97350c_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175124/17512482_a0247c5105b8fd92fce875cfb874e6a4_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512224_f279e5c41c01ab2d49b0d7013d9019e9_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512230_9148de6a862dfc780ce1472fcd682f4d_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512226_409cf493d68f951b213989cc460a1a13_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512228_eb91ba0ee8e1f5d8c5d0dc33f9f3e51f_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512222_c5b0b3bdd498623258758270b07083b7_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175124/17512480_0efd73699f70b4ea0f69add78b5c5e29_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512220_66ab9da9c6da25c2b7cae1cfd1099d45_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512218_c340954a4a1cbf691d680f7b60d5b6c0_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512216_916bf7cf70fe2ccff66273cbf609c90c_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512214_ec6982cad4cd80c656bf11b275737315_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
![](https://kep.index.hu/1/0/1751/17512/175122/17512212_a19aa94fbcdd3b8095c9a19cad967beb_wm.jpg)
(Fotó:
Pályi Zsófia)
Rovataink a Facebookon