Corvin, Hunnia, Mafilm. Időrendben így követték egymást a máig legnagyobb filmgyárunk hivatalos nevei. Az akkor szó szerint zöldmezős beruházás első lépéseként 1917-ben építettek rá üvegfalu műtermet az első igazgatók, Korda Sándor és Pásztory M. Miklós filmrendezők. Választásuk azért esett az akkor frissen felparcellázott zuglói mezőre, mert nem volt messze a várostól és a környéken alig állt még néhány villa. A filmgyár hatalmas ingatlana ideális volt filmforgatás céljaira. "Valóságos erdő, óriási fákkal, egy vadon, térdig járunk a fűben, virágban. Pompás felvételeket csinálhat itt a Corvin!" - lelkendezett a Színházi Élet riportere. Pedig, iparról lévén szó, a nagy számú kiszolgáló személyzetnek is itt kellett helyet szorítani. A filmgyárnak ugyanis már ekkor saját asztalos-, szobrász- és díszletfestőműhelye volt, laboratóriuma, öltözői, jelmez- és díszletraktára. Nem csoda, ha közel 100 filmet fogattak itt az elkövetkező másfél évtizedben, köztük jó néhányat külföldi bérmunkában.
1928-tól állami kézbe került a filmgyár, amely felvette a Hunnia nevet. A régi műtermet speciális szigeteléssel hangosfilmek forgatására is alkalmassá tették, és 1936-ban további kettőt építettek mellé, amelyek egybenyitásával 18.000 légköbméteres zárt teret lehetett képezni. Ez volt az ún. "ikerműterem", amelynek akkor saját légkondicionáló- és áramfejlesztő berendezése volt, az egyik felébe ráadásul hatalmas medencét is építettek, vízi felvételekhez. 1941-ben aztán az egész gyártelepet kinőtte a filmszakma, így új helyszínt kellet bekapcsolni a filmgyártásba. Ez volt a pasaréti Star filmgyár, amelyet korszerűsítve, újabb műteremmel gyarapodott az amúgy sem kis filmszakma.
A második világháború a Hunniát sem kímélte, egyetlen műterme sem maradt épségben, két évbe telt, mire sikerült mindent helyreállítani. 1948-ban, az államosításkor a Magyar Filmgyártó Vállalat (MAFILM) néven nemzeti vállalattá alakult és csak rövid időre kapta vissza a Hunnia nevet a forradalom után. A hetvenes évek elején tovább bővítették a fóti telephellyel, majd a rendszerváltás után az egész filmbirodalom részvénytársasággá alakult. 2002-ben a Mozgókép Közalapítvány vezette, 2010-től kezdve a Magyar Nemzeti Filmalap része. Ez utóbbi intézmény vezeti január óta az idén 60 éves Magyar Nemzeti Filmarchívumot is, amelynek fényképgyűjteményén keresztül Kurutz Márton segítségével idézzük fel a filmgyár elmúlt 100 évét.
Valahol itt kezdődik a filmgyár története ennél a 100 éves fényképnél. 1917 tavaszán Karinthy Frigyes forgatókönyve alapján vitték filmre Babits Mihály regényét, a Gólyakalifát, amelyet a gyárigazgató, Korda Sándor rendezett. Ő áll a balszélen fehér kalapban, mellette a főszereplő, a szintén világhírű Beregi Oszkár. Mellette fekete zakóban az operatőr, Kovács Gusztáv, akinek ausztráliai hagyatékából mostanában került elő ez a sosem látott értékes stábfotó. (Fotó:
Kovács Gusztáv operatőr hagyatéka / MNFA)
Az I. világháború után a Corvin működése hanyatlani kezdett. Korda Sándorral együtt sok tehetség hagyta el az országot. Az amerikai filmek dömpingje miatt a magyar filmek egyre inkább háttérbe szorultak, évről-évre kevesebb film forgott a Corvin műtermében. 1922-ben átmenetileg be is szüntették a játékfilmkészítést, s a műteremben két esztendeig csend honolt. 1924-ben modernizálták és átszervezték a gyárat, Münchenből Budapestre hozatták Uwe Jens Kraft német filmrendezőt, aki Jókai Az egyhuszasos lány című novelláját vitte filmre Egy dollár címmel. A produkció nagy sikert aratott, Olaszországba eladott, egyetlen fennmaradt kópiáját az utóbbi években találták meg. (Fotó:
MNFA)
Hangosfilmgyártásunk kezdeti nehézségein sokat segítettek az ún. kétverziós filmek. Az akkor még kísérleti stádiumban lévő filmszinkronizálás helyett találták ki ezt a műfajt. Olcsón bérbe adva külföldieknek a Hunniát, ugyanabban a díszletben magyarul is leforgatták a filmet, így osztozva a költségeken, mindkét ország jól járt. Tucatnyi film készült ezzel a módszerrel, ráadásul többségében magyar történeteket népszerűsítettek. A képen Herczeg Ferenc 1933-as Rákóczi indulójából a két Tarján főhadnagy: Gustav Fröhlich és Jávor Pál. Közöttük a később Hollywoodban sikeressé vált rendező: Székely István. (Fotó:
Jeszenszky Tibor producer hagyatéka / MNFA)
Felvételi szünet az 1935-ös Okos mama forgatásán. A kép közepén álló címszereplő Kosáry Emmy éppen Kabos Gyulával beszélget. Közöttük a korszak befutott rendezője, Martonffy Emil, aki kezében a forgatókönyvvel, bizonyára éppen átír valamit a soron következő jelenet szövegén. (Fotó:
Farkas Zoltán vágó-filmrendező hagyatéka / MNFA)
Felvétel előtti megbeszélés Szironthai Lhotka István bauhaus díszletében, Az okos mama felvételén. Mindenki a forgatókönyvbe merülve tanulmányozza a következő jelenet párbeszédét, a fotelben ülő rendező, Martonffy Emil kezében a ceruza azt jelzi, hogy közösen át is írják azt, hogy még inkább gördülékeny legyen. Csíkos fürdőköpenyben Dénes György, a korszak egyik kedvenc komikuskaraktere. (Fotó:
Farkas Zoltán hagyaték / MNFA)
Az 1936-ban épült ikerműterem, mögötte a Kordáék által 1917-ben létesített üvegfalú "atelier" sarka, amely ma is a gyártelep kellős közepén áll. Az épület Róna utcai homlokzatának jobb szélén van ma a főbejárat, akkor a Bácskai utcából egy elegáns kapun át lehetett bejutni az udvarra, s a betérőt a kapu oszlopainak tetején egy-egy kő holló emlékeztette az egykori Corvin filmgyárra. (Fotó:
Gaál László gyártásvezető hagyatéka / MNFA)
Az ötvenedik magyar hangosfilm stábfotójára még a Hunnia igazgatója, Bingert János is beült. Fotelje mellett a gyár aligazgatója, Nagy Sándor áll, a másik oldalon Balogh Béla filmrendező ül a karfán. Régi nagy némafilmrendezőnk volt, aki a hangos korszakban is sokat dolgozott. Ő rendezte ezt az 1936-os produkciót is, amelynek munkacímei hetente cserélődtek. Végül a Méltóságos kisasszony mellett kötöttek ki, és ez lett a későbbi filmcsillag, Szeleczky Zita első filmje. (Fotó:
MNFA)
Vincze Márton a magyar filmgyártás egyik első hősi halottja. Tehetséges díszlettervezőként szinte állandóan jelen volt a magyar filmek születésénél. Nála jobban senki sem ismerte a filmgyár műtermeinek kapacitásait. Az ő rajztábláján születtek meg a harmincas évek legszebb bauhaus filmdíszletei. Halálát filmgyári baleset okozta: 1941 januárjában rázuhant egy súlyos gerenda a saját maga tervezte díszlethídról. (Fotó:
Gaál László gyártásvezető hagyatéka / MNFA)
A Vincze Márton halálát okozó filmgyári díszlethíd, amelyet az ikerműteremben építettek fel. A kiszámíthatatlan időjárás és kényelmesebb körülmények miatt is jobban szerettek akkoriban műtermi felvételekben gondolkodni a producerek. Sokkal kiszámíthatóbb volt így a forgatás és olcsóbb is, mintha terepre vonult volna a stáb mázsás súlyú kamerákkal, lámpákkal. (Fotó:
Gaál László gyártásvezető hagyatéka / MNFA)
Így készül az autós "fahrt", vagyis az olyan felvétel, amikor a kamera együtt mozog a cselekménnyel. A Halálos tavasz operatőre, Makay Árpád állítja be szintén Debrie kézikameráját, amely a Super Parvoval ellentétben sokkal könnyebb és mobilisabb felvevőgép volt. Hangot természetesen ez sem tudott rögzíteni, ezt magnetofon híján külön szalagra ún. hangkamerával vették fel. (Fotó:
Zombory György gyártásvezető hagyatéka / MNFA)
A külső felvételek azonban olykor mégis elkerülhetetlenek voltak, főleg ha a film cselekménye megkívánta az eredeti, hiteles miliőt. Így volt ez az 1941-es Havasi napsütés esetében is, amelynek külsőit a Mátrában vették fel néma kézikamerával. De hogy készítettek hangos felvételeket is, azt elárulja a hatalmas mikrofongém ezen a galyatetői nagyszálló teraszán készült képen. (Fotó:
Gaál László gyártásvezető hagyatéka / MNFA)
"Mindig az a perc a legszebb perc..."-énekelte 1941-ben a műtermi zongoránál Karády Katalin Budapesten, de a cselekmény folytatását már Füzérradványon, a Károlyi kastélyszálló parkjában vették fel. A 19. századi kastély, szalonjának csavart oszlopairól is ismert, így ezeket fel kellett építeni a műteremben is. A Kísértés "productio" az oszlopokat azonban nem Zuglóban, hanem Pasaréten építette fel, ez volt ugyanis a Pasaréti stúdió első hangosfilmje. (Fotó:
Farkas Zoltán vágó-filmrendező hagyatéka / MNFA)
Külföldi bérmunka a városligeti Műjégen. A titokzatos grófnő című film egy jelenetére készülődnek éppen osztrák színészek, 1941 telén. Középen minden filmgyár aranyalapja, a Debrie Super Parvo kamera, amely arról volt híres, hogy egy méteren belül is lehet vele forgatni, olyan tökéletes volt a hangszigetelése. Néhány ilyen kamera volt csak az országban, és egynek az értéke egy luxuskocsiéval vetekedett. Nem volt ugyan könnyű kezelni, de olyan gyönyörűen dolgozott, hogy még a hatvanas években is sok magyar film készült ezekkel a kamerákkal. (Fotó:
Gaál László gyártásvezető hagyatéka / MNFA)
Aki járt már filmforgatáson, az tudja, hogy a világ legfárasztóbb tevékenységeinek egyike. Kevés munka, sok várakozás. Így volt ez régen is, amikor a színészek egyéb elfoglaltsága miatt többnyire éjjel dolgoztak a műtermekben. Nem csoda hát, ha 1942-ben a Házasság című Muráti-film statisztériája is kidőlt a hosszú várakozásban. (Fotó:
Zombory György gyártásvezető hagyatéka / MNFA)
Egy elveszett film werkfotója 1943-ból. Az Anyámasszony katonája c. háborús vígjáték a fennmaradt forgatókönyv alapján ítélve jó párbeszédekkel teleírt, színvonalas vígjáték lehetett. Külső jeleneteit a honvédség közreműködésével valahol a budai hegyekben vehették fel, a filmgyárból csak a kamerákat, a hangosztályt és két "négert", azaz fénytakaró maszkot mozgósítottak. (Fotó:
Gaál László gyártásvezető hagyatéka / MNFA)
Az állványon Makk Károly figyeli a jelenetet, amit ARRI kamerával kezében Pásztor István, a fiatalon elhunyt operatőr rögzít. Tőlük balra Hildebrand István, az egyik legtehetségesebb magyar operatőr, ekkor még filmművészeti főiskolás. A film címe sajnos itt sem ismert, de nagyon valószínű, hogy az 1949-ben forgatott, majd betiltott és megsemmisített Úttörők című film forgatásán készült ez a kép. (Fotó:
Pásztor István hagyatéka / MNFA)
Gertler Viktor, a filmgyár háború utáni első igazgatója rendezte a Díszmagyar című szatírát, amelynek külső felvételét készíti éppen Hegyi Barna, a korszak egyik legtehetségesebb operatőre. Az államosítás évében készült film egyik első volt azok között, melynek főcímén már ez állt: "Magyar Filmgyártó Nemzeti Vállalat" (Fotó:
MNFA)
Pásztory Tibor sminkmester és fodrász elégedetten szemléli munkáját a tükörben. A ortokromatikus fekete-fehér film korában teljesen másképpen kellet sminkelni az emberi arcot, hogy az a lehető legplasztikusabban és legkifejezőbben jelenjen meg végül a vásznon. A filmes sminkeseknek ezért teljesen máshogyan kellett szakmájukat elsajátítaniuk, mint a hagyományos eszközökkel dolgozó kollégáiknak. Pásztory bizonyára Kelemen Éva arcát is a filmes „sminktérkép” alapján készítette elő a Tilos a szerelem forgatására, 1943-ban. (Fotó:
MNFA)
ű
Kövesse az Indexet Facebookon is!
Követem!
Rovataink a Facebookon