Félelemmel és reszketéssel – ez benne a szép

A gyerekek abban az iskolában tanulnak meg írni és olvasni, ahol szeretet van, hogy milyen módszerrel sikerül ezt elérni, az majdnem lényegtelen. Így vagyunk ezzel mi is. Nem a program gyógyít, hanem a szeretet

– mondja Erdős Eszter, a ráckeresztúri drogterápiás otthon alapítója. 

A Fejér megyei Martonvásár mellett fekvő településre azok felvételiznek, akiknek elegük van drogos életükből, akik már nem bírják tovább a szenvedést, akik készek beismerni, hogy szenvedélybetegek, a kábítószer rabjai. A vállalásuk nem egyszerű: miután átlépték a küszöböt, kábítószer nélkül kell lehúzniuk egy évet az otthon falai között.

Sokan a parkolóban szívják el az utolsó spanglit, és olyanok is vannak, akik feladják, és néhány nap után kimenekülnek az otthonból. "Mi nem mondjuk meg, hogy mit csináljanak, a kulcs az ő kezükben, mindenkit megillet a szabad költözés joga" – mondja Erdős Eszter.

Az otthon története 1983-ra nyúlik vissza. Ez volt az az időszak, amikor már az államilag ellenőrzött médiában is be-beszámoltak arról, hogy a szocialista Magyarországon is vannak kábítószerező fiatalok. Az állam, a Kádár-korszakban rendhagyó módon, az egyházaktól kért segítséget. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy az egyházakat tömörítő ökumenikus tanácsot kérték fel, hogy foglalkozzon a devianciákkal, a kábítószerproblémával. Erdős Eszter akkoriban szerzett oklevelet a Budapesti Református Teológiai Akadémián. Nagyon fiatal volt, nem tudta még pontosan, hogy mit akar, bár voltak körvonalak. Az otthoni olvasmányélmények hatására vonzotta a misszionáriusság, dolgozott a Hűvösvölgyi Nevelőotthonban gyerekfelügyelőként, részt vett cigánymisszión Baranyában és a Nyírségben. Megtérése előtt ráadásul maga is kallódó fiatal volt, szüleivel a Moszkva tér mellett lakott, tele volt a Kalefről ismert drogos haverokkal.

Így érte a felkérés: szervezzen leszoktató terápiát fiatal drogosoknak. Mivel nem volt hová nyúlni, nem létezett hazai módszer, ezért nem hivatalos tanulmányútra Svájcba ment, ahol megnézett egy volt drogosok vezette közösséget. Kicsit militánsnak találta, ami nem véletlen. A módszert Amerikából vették át. A Vietnamban harcoló katonák heroint kaptak, hazatérve a veteránok terápiás közösségeket hoztak létre a drogoktól való megszabadulásra. Sok volt a konfrontáció ("Szorozzuk be a Csernust öttel" – mondja), amit keresztyén emberként nem tartott követendő példának. Végül 1987 februárjában elindulhatott a ráckeresztúri misszió, ha nem is ott, ahol most, a faluszélen, hanem a központ egy öreg, tornácos parasztházában. Egy módosabb faluban tiltakozási hullámot váltott volna ki annak a híre, hogy "drogosok költöznek a faluba", Ráckeresztúr azonban maga is hátrányos helyzetű, elesett falu volt sok cigánnyal, szegény emberrel, rossz közlekedéssel, eszükbe se jutott ágálni a jövevények ellen.

A program azóta nagy változásokon ment keresztül. A legjelentősebb a kanadai Portage-módszer adoptálása volt. Maga a szó azt jelenti, amikor egy indián a gázlóhoz érve kiszáll a kenujából és az ölébe véve átemeli azt a sekély részen. Erdős Eszter a kétezres évek elején egy budapesti konferencián hallott először a Montrealban 1970-ben, helyi drogosoknak létrehozott terápiáról. A módszer lényege az, hogy a segítők hátrább lépnek.

Előtte a kávét is a kollégáim főzték, azóta az autót is a kliensek [az intézmény lakói] vezetik – mondja. – Hátrébb kellett lépni, ez a te életed, nálad a távkapcsoló, nekünk segíteni kell.

A kliensek az otthonban szigorú napirend szerint élik életüket, a felépülésben a tanulás és a munka sokat számít. Munka van bőven az egyhektáros területen, az intézményhez hatalmas kert tartozik, van egy asztalosműhelyük is, a kliensek dolgoznak a konyhán is, és minden nap kitakarítják az egész házat is. Technikai személyzet nincs, mindent maguk végeznek. 

A vallási hovatartozás, vallásgyakorlás nem feltétele a programba való felvételnek, a programban maradásnak. Ahogy fogalmaznak: a keresztyén hit a nagy lehetőség, de nem követelmény. A program fontos pillére az önsegítő elemek hangsúlya. Napi öt csoportfoglalkozáson és a napi két pszichoterápiás foglalkozáson vesznek részt.  

Utógondozó program segít azoknak, akik végigcsinálták a terápiát. Az otthonban megszokott rutint feladva kell visszakerülni az életbe, ahol sokszor ugyanaz a környezet várja, mint a bejövetel előtt. Van, aki rettegéssel gondol arra a pillanatra, amikor el kell hagynia az otthont. Van lehetőség a késleltetésre, sőt a hétvégi visszatérésekre is.

Mindig félelemmel és reszketéssel ülök szemben egy klienssel. És ez benne a szép, mindig marad titok a személyiségében

– mondja Erdős Eszter.