Viszlát, Aranka!

2014.07.04. 20:45 Módosítva: 2014.07.04. 20:48

LÉPFENEFERTŐZÉS TISZAFÜREDEN

Illegálisan levágott, beteg marhák húsa okozott lépfenefertőzést, több embert is megbetegítve Tiszafüreden. Az állatokról nem csak a tulajdonos, de a hús feldolgozói is tudták, hogy betegek. A fertőzés a környék közétkeztetését is elérhette, az esetről a világsajtó is beszámolt.

LEMONDOTT A KLIK ELNÖKE

Másfél év után távozik a közoktatás központi igazgatási szerve, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnöke. Az Index információi szerint Marekné Pintér Aranka közös megegyezéssel távozik. A Klikről az elmúlt időben több lesújtó tanulmány is napvilágot látott, Marekné azonban az év elején még kiválónak értékelte teljesítményét.

KÖZGÉPES KONZORCIUM ÉPÍTHETI A BUDAI FONÓDÓ VILLAMOST

A budai villamoshálózat fejlesztésének mindkét ágát, a Bem rakpartit és a Margit körútit is a Közgép–Swietelsky–Strabag konzorciuma építheti, 4,4 illetve 8,2 milliárd forintért. Ha a vesztesek nem fellebbeznek, 2015 végére Óbudáról villamossal lehet majd eljutni a Széll Kálmán térre, a BAH-csomóponthoz vagy Lágymányosra.

KILENCVENÉVES A CÉZÁRSALÁTA, CSIRKE ÉS MAJONÉZ NÉLKÜL

Éppen kilencvenéves a világ leghíresebb salátája, amit mindenhol ismernek, és mégsem tudja senki, pontosan mi kell bele. Amerikában luxuséttermek is az étlapon tartják, és szinte kötelező jelleggel a vendég orra előtt készítik el. Megnéztük, hogy Budapesten milyen a felhozatal.

ÉRVÉNYESEK A UPC VITATOTT SZERZŐDÉSEI, AMIÉRT 60 MILLIÓS BÜNTETÉST KAPTAK KORÁBBAN

A UPC két éve egy egyszerű reklámnak tűnő levél hátulján próbálta felbontani ügyfelei jelenlegi szerződését, majd újat kötni, csupán azzal, hogy valaki befizette a következő számlát. A szolgáltató szerint ezzel az előfizetők „ráutaló magatartással” új szerződést kötöttek. A lépés jogszerűtlensége az NMHH-nak is feltűnt, a hatóság akkor hatvanmillióra büntette a céget. Most viszont megállapodtak: ennek értelmében a szerződések változatlanul érvényben maradnak, "a szolgáltató ugyanakkor vállalta, hogy a kétoldalú szerződésmódosításokat a továbbiakban csak akkor tekinti elfogadottnak, ha azokat az előfizető kifejezett, tevőleges magatartással elfogadta”.

SZINTE ÜRES ADATBÁZISSAL INDULT AZ ELEKTRONIKUS ANYAKÖNYVI RENDSZER

A hét elején elindított új, elektronikus anyakönyvi nyilvántartás startja nehezen ment. Az első hírek még arról szóltak, hogy a rendszer komoly fennakadásokat okoz az anyakönyvi hivatalok működésében. Mára kiderült, a fő probléma az, hogy a rendszert üzembe állító KEKKH a papíralapú anyakönyvi adatokat nem vezette át a programba, vagyis az adatbázis induláskor szinte teljesen üres volt. Így az ügyintézések körülményesek, ha például valaki házasságkötésre jelentkezik be, születésének adatait is rögzítik a papíralapú anyakönyvekből.