Fidesz-KDNP: Ne nevezzék ki Benczét főkapitánynak!
További Belföld cikkek
-
Lecsapott a jégeső Magyarországra, diónyi darabok hullottak az égből
- Érdemes résen lenni, csalók küldenek SMS-t a rendőrség nevében
- Dübörög a paksi beruházás, Szijjártó Péter a Roszatom vezetőivel tárgyalt Isztambulban
- Négyes karambol volt Pilisvörösvár és Piliscsaba között, teljes az útzár
- Utcára tett egy összeférhetetlen idős férfit a csepeli önkormányzat
A Fidesz és a KDNP arra kéri a kormányt és a miniszterelnököt, hogy ne nevezze ki országos rendőrfőkapitánynak Bencze Józsefet.
Erről Lázár János, az Országgyűlés rendészeti bizottságának fideszes elnöke beszélt a Fidesz-KDNP frakciószövetség hétfői budapesti ülésén.
A Bencze József körül kialakult botrány tehertételt jelent a rendőrség számára, indokolt Lázár.
Egy komoly kapcsolat
![](http://index.hu/cikkepek/0706/belfold/bencze.jpg)
Bencze József
Az ellenzéki pártok az Index vasárnapi írására utalva fogalmazták meg álláspontjukat. Az Index azt írta, Bencze József saját barátnőjét részesítette háromszor is jutalomban.
A főkapitány-jelölt vezérőrnagy még előző munkahelyén, a Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságán (VPOP) a beosztottjaként dolgozó jelenlegi élettársa 2005 végén és 2006-ban két alkalommal is pénzjutalmat kapott az indoklás szerint kiemelkedő munkájáért.
Bencze azzal védekezett, hogy a kitüntetések idején a rendészeti főigazgatóságon főrevizorként dolgozó Gy. Kitty még nem volt az élettársa. Amikor kapcsolatuk komolyra fordult, azonnal jelezte a hölgynek, "egy percet sem dolgozhat tovább a VPOP-nál"
Ennek némileg ellentmond, hogy kettejük gyermeke jelenleg féléves, vagyis kapcsolatuk komolyra fordulása 2006 márciusára, áprilisára tehető.
Az ellenzéki frakció arra kéri a kormányt és a miniszterelnököt, találjon olyan embert, aki képes helyreállítani a rendőrségbe vetett közbizalmat, és nem újabb botrányokat generál.
A Fidesz és a KDNP képviselői csak akkor szavazzák meg a rendőrség és a határőrség integrációjáról szóló kétharmados törvényt, ha a kormányoldal elfogadja a javaslathoz benyújtott 30 módosító indítványukat.
Az ügyről a VPOP felügyeletét ellátó pénzügyminisztérium vezetője, Veres János hétfőn a Magyar Televízió Napkelte című műsorában azt mondta, semmi másról nincs szó, mint rosszindulatú megjegyzésekről Bencze József kinevezésével kapcsolatban.
Veres János bukfencezik
"Bencze tábornok úr a hivatali kötelezettségének megfelelően látta el feladatát, és ennek megfelelő tájékoztatási kötelezettségének mindig eleget tett. (...) Tudtam erről, amikor tudnom kellett, és akkor viszont, amikor nem kellett tudnom, nem tudtam erről" - mondta a pénzügyminiszter.
A tárcavezető érvelésében azonban logikai bukfencet találtunk. Ha ugyanis Benczéék kapcsolatuk komolyra fordulásakor megszakították a munkakapcsolatot, miről jelentett felettesének, Veres Jánosnak?
A vám- és pénzügyőrségnél nagyon kemény munkát követeltem, és a kiosztott jutalmak munkateljesítményhez kötődtek, mondta Bencze József. A VPOP szerint a testületnél a teljesítmény-értékelés szempontrendszere nyilvános és a közvetlen felettesek ezek alapján értékelik a beosztottakat. Ez az értékelés a prémium alapja. "Az állomány által elérhető portálon minden esetben megjelentettem, bárkinek adtam jutalmat. Nem tesz így mindenki" - mondta.
Ha a hátsó szobában, valakinek a zsebébe csúsztatnám a jutalmat, akkor megérdemelném, hogy bárki is véleményt nyilvánítson erről. De a jutalmazás mindig teljesítmény alapján történt, mondta. Hozzátette, a jutalmat a barátnője egy kollektíva tagjaként kapta. "Megnéztem, a 131 jutalmazásból az elmúlt évben ő kétszer kapott, de 26 olyan kolléga kapott még jutalmat, aki minimum kétszer vagy annál többször kapott" - tette hozzá.
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnokságának tájékoztatása szerint a törvényben biztosított jutalomkeret terhére a pénzügyminiszter negyedévente engedélyezheti jutalomelőleg kifizetését, ha teljesültek az adott negyedéves időszakban a bevételi tervek. Az első három negyedévben a jutalomkeret felét lehet kifizetni az állománynak. Az úgynevezett érdekeltségi jutalmon felül az országos parancsnok, a főigazgatók, főosztályvezetők és a középfokú szervek vezetői esetileg is jutalmazhatják az alkalmazottakat.