Belföld

Alakulóban a Gyurcsány-kultusz

2006. április 20., -

Egyre biztosabb jelei vannak Gyurcsány Ferenc kultuszának, ami egészen hasonlít arra, ami Orbán Viktor körül alakult ki a jobboldalon még 1997 és 1998 környékén, és tart azóta is. Fotósunk Szegeden kapta lencsevégre egy, az éppen odalátogató Gyurcsánynak szánt virágos ládikót.

Fotók: Fekete András

A szelence (?) a kortárs naiv népművészet egyik becses tagja lehet, és nemcsak azért mert a magyar miniszterelnököt és családját ábrázolja virágos környezetben, hanem mert egyszerűen szép - akár vicc-, akár giccsparódiaként értelmezi a befogadó.

A készítő nyilván áldását és jókívánságait akarta kifejezni a család számára, a világoskék háttér ezért vélhetően nem az SZDSZ-t, hanem a mennyországot, de legalábbis az ég végtelenségét idézi, míg a vörös virágok tömege a Gyurcsány által Magyarországon először meghonosított baloldali újromantikában már szinte fel sem tűnik.

Gyurcsánynak már vallottak szerelmet a sajtón keresztül, ami Horn Gyulával és Medgyessy Péterrel sosem történt meg, de a kormányfőre szervezett újromantikus kampány (szerelmet vallás a T. Házban, árva gyerek befogadása egy éjszakára, metroszexuális tánc Hugh Grant után szabadon stb...) is azt a célt szolgálhatta, hogy emberarcú hőssé váljon a politikába visszatért milliárdos vállalkozóból.

Orbán Viktornak és családjának már régóta kedveskednek hasonló, személyre szóló ajándékokkal, a nevezetes, az SZDSZ 2002-es kampányában is szereplő kézcsókos képen látható Gitta néni például egy Mindszenty-könyvet nyújtott át akkor a Fidesz-elnöknek, mert ez volt férje végakarata.

Az Orbán-gyerekek megszületésekor bölcsőt (többet is) szokott kapni az Orbán-ház, de több alkalommal mondtak már misét a család üdvéért, nem is akárhol, a Szent Péter-bazilikában.

Talán ez utóbbitól Gyurcsánynak még nem kell tartania, de a kultusz - főleg a nők és a lányos férfiak körében - már formálódóban van. Ami nagy szó, hiszen Kádár János óta nem volt kultikus figurája a vörösöknek (pirosaknak), olyan, akiért rajonghat a nép.

Hogy aztán elbír-e az ország két mesehőst, majd kiderül, bár Orbán kikosarazása óta úgy tűnik, most a baloldalon születik a kultusz.

N;
hirdetés
N;