Kizárnák a Fideszből Juhos Katalint és férjét
2006. szeptember 5., -
Vigyázat, emberi minidráma bontakozik ki itten a szemünk láttára. Kezdődött azzal, hogy értetlenkedtünk Molnár Gyula budapesti MSZP-elnök Pro Urbe-díjra jelölése miatt, majd kiderült, hogy a fideszes Riedel René volt az ötletgazda.A Fidesz XI. kerületi szervezete kedden kezdeményezte Riedel és felesége, Juhos Katalin - aki korábban a párt parlamenti frakcióigazgatója is volt - kizárását. Érvként nem az MSZP-s politikus díjra jelölését, hanem egy hasonlóan ütőset hoztak fel: Juhos és Riedel egy másik párt színeiben indul az önkormányzati választáson.
Riedel pro urbe-díjas javaslatára egyébként a fideszes képviselők nemmel szavaztak, vagyis nem tartották szerencsésnek, hogy egy aktív politikus kitüntetést kapjon, az MSZP képviselőinek és Lakos Imre budapesti SZDSZ-elnöknek viszont nem volt kifogásuk ez ellen.
Egy éjszakába nyúló álmosító közgyűlésen talán még az átment volna, hogy a Bartók Béla utat a jövőben Molnár Gyula útnak hívják.