További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
Hiányos üzleti terv?
Tekintse meg képeinket! |
A szabad demokrata Hőnigh Antal, a kht. felügyelőbizottságának elnöke közölte, az ületi tervet két alkalommal is tárgyalták, de egyszer sem fogadták el, ugyanis a terv tartalékok nélkül arra épül, hogy minden taxis befizeti majd a díjat.
Az ellenzéki politikusok, köztük a fideszes Tirts Tamás is, megalapozatlannak tartották az előterjesztést, és hiányolták a háttérszámításokat. Az alelnök nem tartja hasznosnak, időszerűnek, illetve fontosnak ezt a díjat, ezért a nulla forintos összeg mellett voksolnak.
A taxisok várhatóan megtámadják a döntést
A taxisok képviseletében Antal Attila, a BKIK közlekedési osztályának elnöke elmondta, a hiányosságok miatt a taxisok várhatóan támadni fogják a bizottság döntését.
Sipeki József, a BKIK taxis szakmai kollégiumának vezetője kifogásolta, hogy az áprilistól hatályos fővárosi rendelkezés szerint csak a kijelölt helyen várakozhatnak majd a taxisok. Sipeki szeirnt túl kevés droszt van ahhoz képest, ahány autóstól díjat kérnek.
A döntést meghozó kereskedelmi bizottság elnöke, a szocialista Rusznák Imre nem vitatta, hogy a felvetések esetenként indokoltak is lehetnek. Azonban ahhoz, hogy a főváros rendeletének megfelelően áprilistól működjön a rendszer, szerinte mindenképpen dönteni kell a díjról. Közölte, ha netán több pénzt szednének be az első évben a drosztdíjakból, akkor a következő évi díjmegállapításnál tekintettel lesznek erre.
Nem tetszett nekik az ötlet
Az Index január közepén megkérdezte a taxisokat, mit gondolnak az akkor még tervezési stádiumban lévő drosztrendeletről. A fuvarozók egyöntetűen elutasították a főváros kezdeményezését, mivel szerintük a befizetett díjért cserébe semmit sem kapnak.
Mint mondták, a drosztokon az utasforgalomnak csupán öt százaléka bonyolódik, a kiváltságos helyeket (színház, hotel, pályaudvar) pedig ezután is a kiváltságosok fogják használni.