Két kilométeres dugó Combinókból

2007.07.14. 12:55
A Nagykörúton villamosokból létrehozott, két kilométer hosszú mesterséges dugóval próbált szombatra virradóra bekerülni a BKV a Guinness-féle rekordok könyvébe. A vállalat egyesületének sportolói azonnal le is gyűrték az akadályt: hosszában végigfutottak rajta a Dob utcától a Jászai Mari térig. A győztes 11 perc 23 másodperc alatt tette meg a távot - ez addig mindenképpen világcsúcs, amíg nem csinálja meg valaki gyorsabban.

Nagy gondban lehettek a BKV kreatívjai, amikor megpróbálták kitalálni, hogyan népszerűsíthetnék a budapesti tömegközlekedést úgy, hogy az egyből Guinness-rekord is legyen. Bizonyára felmerült az ötlet, hogy rúgjanak ki a cégtől egyszerre ezer embert, vagy legyen egy nap, amikor az ellenőrök nem vernek meg senkit, vagy hogy szivattyúzzanak levegőt a metróba, de ezek egyike sem lett volna világrekord. Szóba jöhetett az is, hogy Demszky Gábor ugrasson át motorkerékpárral egy lángoló trolibuszt, miközben Bodrogi Gyula a hátsó ülésen a Süsüt énekli, László atya pedig azonmód, még a levegőben megáldja mindkettőjüket. De nem.

A BKV kreatívjait dicséri, vagy mást, ez mind semmi ahhoz képest, ami péntek 13-án éjféltájt megvalósult a Nagykörúton. A vállalat ugyanis végül azt találta ki, hogy az új villamosokból mesterséges dugót képez, majd azt a modern élsport eszközeivel egyből le is gyűri: sorba állít negyven Combinót a Dob utcától a Jászai Mari térig, aztán ezen a két kilométeres akadályon szombat hajnalban hosszában végigfut a BKV Előre SE néhány sportolója úgy, hogy amikor egy szerelvény végére ér, leszáll a hátsó ajtón, majd a következőre felszáll az elsőn. Na, ha valamivel be lehet kerülni a rekordok könyvébe, ezzel biztosan.

Mint egy igazi dugó

És hogy néz ki mindez élőben? Kicsit ijesztő. A körúti villamosmegállókat már éjjel fél egy körül fekete egyenöltönyös, bordó nyakkendős alakok lepik el, rengeteg a szolgálati láthatósági mellény is, a feliratok szerint van itt "üzemzavar elhárítás", "forgalmi zavarelhárítás", sőt "vonal műszak" is; a helyzet akkor kezd valódi katasztrófára emlékeztetni, amikor a Jászai téri célban, a megállót képező keskeny járdaszigeten szórakoztatási célzattal feltűnik két gólyalábas szórakoztató, illetve a szintén meglepő méretű Hagyó Miklós alpolgármester.


fotó: Huszti István

Utóbbi két tűznyelő között elmondja, hogy a Combinókhoz máris három világcsúcs fűződik, egyrészt ugye 54 méterükkel a világ leghosszabb egyterű villamosai, másrészt a körúton nagy a forgalom, harmadrészt májusban Nick Árpád 5 méterre elhúzott egy Combinót a fogával. A mostani világcsúcs csak a ráadás lesz.

Közben a villamos-szubkultúra olyan csodabogarai bukkannak fel a sűrű éjszakában, mint a 6É sportosztag, amelynek tagjai havonta lefutják a 6-os villamos útvonalát, meg olyan arcok, akik láthatóan villamosjeggyel a párnájuk alatt alszanak, és ha csak tehetik, áramszedőkre maszturbálnak. Sajtóval együtt lehetnek vagy ötvenen, Rendőr is van, biztonsági ember minden nyitott ajtónál, kék fények villognak, a nem beavatottak érdeklődnek, mi folyik itt. De a spontán dugók is ilyenek szoktak lenni, nincs igazi meglepetés.

Forgalmi utasítás került kiadásra


fotó: Huszti István

Kevéssel a rajt előtt Sebestyén István, a magyarországi rekordok hivatalos regisztrátora nem túl nyugodt, baj van a távolsággal. Eredetileg úgy volt, hogy 39 Combino sorakozik fel a Dob utcától a Jászaiig, és ez éppen 2040 métert tesz ki, aztán kiderül, hogy hiba csúszott a számításba, és végül be kell állítani a negyvenediket, tehát megnyúlt a táv. Antal Mihály, a BKV forgalmi igazgatója elmondja, hogy "forgalmi utasítás került kiadásra"; ennek megfelelően a villamosok lassan becsorognak, fele a Moszkva térről, fele a Blaha felől, és elfoglalják krétával kijelölt helyüket. Nem egy vágányon állnak, hanem cikkcakkban, felváltva. Két óra körül Hagyó átrongyol a Dob utcához (nem villamossal, a villamos ugye nem jár), és negyed háromkor megadja a startjelet, aztán egymás után elindulnak a futók, összesen 18-an. Nem egy vizuális orgia, ránézésre nyugodt tempóban, itt-ott kis pocakkal, elnézhető felesleggel, kicsit őszesen, kicsit kopaszon végigcaplatnak ott, ahol rendesen nem tudnának végigcaplatni, mert fennakadnának kedves utastársaikon. Informatikusok, belső ellenőrök ők, olyanok, mint te meg én: hétköznap fel sem tűnnének senkinek.


fotó: MTI

A hajnali háromkor kihirdetett félhivatalos végeredmény szerint Bíró Gábor győz, vagyis lesz részese ennek a nagyszerű estének, ennek a pompás eredménynek, 11 perc 23-as eredménnyel, második Cseke József 11:40-nel, a harmadik Balogh Ádám 11:55-tel. Az biztos, hogy rekord, mert ilyet soha senki nem csinált még, de hogy bekerül-e a Guinness-könyvbe, arról majd a Guinness dönt. Mi megtettük a magunkét: ahogy régen a Nobel-díjasokat gyártottuk a világnak, úgy gyártjuk mostanában a villamos tematikájú rekordokat. Ha valakinek kedve támadt negyven Combinót hosszában átugrani, nyugodtan jelentkezzen a BKV-nál. Mi ott leszünk!