Ötmilliárdot költenek a Kossuth térre

2008.06.26. 17:47
A Kossuth tér rendezéséről és egy érdekes ingatlancseréről döntött csütörtök délután a fővárosi közgyűlés.

Elfogadta a fővárosi közgyűlés azt a megállapodás-tervezetet, amely szerint Budapest és az Országgyűlés Hivatala megállapodást köt a Kossuth tér rendezésére. A Parlament melletti tér rendezésére kiírt pályázat eredménye alapján az Országgyűlés Hivatala 1,2 milliárd forintért parkot épít, kerítéssel a Kossuth téren.

Emellett a térszín alatti felhasználásra a közgyűlés elfogadott egy koncepciót is, amelynek az a lényege, hogy a park alatt mélygarázs, valamint látogatóközpont épül 3,6 milliárd forintért. A beruházást a fővárosi tulajdonú Parking Kft bonyolítja külön erre célra felvett hitelből. A hitelt a cég a tervek szerint a mélygarázs és a látogatóközpont üzemeltetésének hasznából fizetné vissza.

A konstrukció azonban fennakadt a jogi szűrőn, a fővárosi főjegyző észrevétele szerint ugyanis a beruházást közbeszerzési pályázaton kellene meghirdetni. A közgyűlésen megfogalmazódott azonban a megoldás is: ha a beruházás nemzetbiztonsági minősítést kap, el lehet hagyni a pályáztatást. A koncepciót ezzel a kitétellel elfogadták.

Évtizedes jogvitát zárt le a Fővárosi Közgyűlés nyári szünet előtti utolsó ülésén. A Bogdáni úti buszvégállomást még a hetvenes évek végén alakították ki, ám a telek kisajátítása során hibát vétettek és a telek az Expressz Utazási Irodáé maradt, a társaság jogutódja egy kft., amely hosszú évek pereskedését követően legyőzte a fővárost, így csaknem 3 milliárdos fizetnivalója támadt Budapestnek, ráadásul a telek helyett is kellett adni valamit.

Az ügy érdekessége, hogy a jogutód cég tulajdonosi szerkezete az utóbbi hónapokban alakult át. A kidolgozott és elfogadott konstrukció lényege, hogy három csereingatlan átadásával tudja le Budapest a restanciáit. Így a cég tulajdonába kerül a Tétényi úti piac és a mellette lévő Budapesti Művelődési Központ, valamint két Ráday utcai foghíjtelek.

A fővárosi ellenzék szerint a három telek többet ér, mint amennyiért beszámították azokat az ügylet során: egyszer már sikerült is levetetniük a napirendről a kérdést.

Ehhez a cikkhez ajánljuk

  • Belföld
Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Fénymásolt címkékkel próbáltak csalni a Mohu-automatáknál

Vádat emeltek ellenük.

február 27., 12:48

  • Belföld
Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Pride-ügyben üzentek Orbán Viktornak, Gulyás Gergelynek és Lázár Jánosnak

Kijelentették: az egyenjogúsági mozgalmak mindig győznek.

február 27., 15:05

  • Belföld
Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Szentmisét mutatnak be a magyar püspökök Ferenc pápáért

Erdő Péter vezetésével imádkoznak a főpásztorok.

február 27., 13:44

  • Címlapon
Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

Robert Fico elállhat a vétótól, egyedül maradhat Orbán Viktor az EU-csúcson

A magyar miniszterelnök szerint az Unió továbbra sem tud közös álláspontra jutni, a többi tagállamnak viszont már terve is lehet.

39 perce

  • Belföld
Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Orbán Viktor két szóval intézte el a Pride kérdését

Rövid, de lényegre törő volt a miniszterelnök.

február 27., 14:01

  • Belföld
Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

Össztüzet zúdít a főispán Karácsony Gergelyre, még per is lehet belőle

A főpolgármester szabadságolása is szóba került.

február 27., 15:09

  • Belföld
Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Gulyás Gergely: Kormánybiztost nevezünk ki a nyugati világ legnagyobb korrupciós botrányának kivizsgálására

Elszálló élelmiszerárak, Pride, szja-mentesség, adó-visszatérítés, jövő évi költségvetés – ilyen volt a Kormányinfó.

február 27., 12:42

  • Címlapon
Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Manfred Weber: Elegünk van Orbán Viktorból

Elkezdődött az adok-kapok Brüsszelben.

6 órája

  • Belföld
Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Döntött a Fővárosi Ítélőtábla, szabályos volt a Magyar Rádió bontási engedélye

Elutasították a felperesek keresetét, fellebbezni nem lehet.

február 27., 06:09

  • Címlapon
Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Az volt az árulás, hogy Ukrajnát liberális utópiával hitegették – véli a magyar szakértő

Hiába hirdették a földi paradicsomot, a tökéletes társadalom eljövetelét, a történelem hamar rácáfolt.

1 órája

  • Címlapon
Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Németország elkezdte földbe döngölni Orbán Viktor ígéretét

Nagy bajban az ipari termelés.

10 órája

  • Belföld
Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

Tartós esővel rúgja ránk az ajtót a csütörtök

A következő 24-36 órában nagy mennyiségű csapadékra lehet számítani.

február 27., 05:52

  • Belföld
Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Kiszivárgott egy kórházigazgató levele, politikai haszonszerzésről beszél

Vannak, akik szerint a betegek veszélyben vannak.

február 27., 16:11

  • Belföld
Tovább romlott a levegő minősége az országban

Tovább romlott a levegő minősége az országban

Több városban a levegőhigiénés index legrosszabb fokozatát kellett megállapítani.

február 27., 12:28

  • Címlapon
FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

FUCK NER feliratú pólóban lépett a jobboldali elit elé a Hunyadi forgatókönyvírója

Ruttkay Zsófia a sorozat díszbemutatóján viselte a felsőt.

4 órája

  • Belföld
Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Gulyás Gergely szerint Magyarország liberális, Brüsszel pedig illiberális

Donald Trump budapesti látogatásáról is beszélt a miniszter.

február 27., 07:41

  • Címlapon
Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

Somogyi Zoltán: Nagyobb lehet a baj, ezért hozhatta előbbre a Fidesz a pénzosztásokat

A kormány tudja, nehezebb egy csalódott szavazót visszaszerezni, mint egy bizonytalant megtartani.

53 perce

  • Belföld
Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Reagált a Mol az Indexnek: izolációs fallal kell megállítani az olajszennyeződést Gárdonyban

Egyes helyeken 27 méteres falat kell építeni.

február 27., 07:32

  • Belföld
Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

Lázár János a Pride mihamarabbi betiltását szeretné

A miniszter szerint a felvonulás megbotránkoztató és provokál.

február 27., 08:55

  • Belföld
Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

Belügyminisztérium: nem nyomoz a rendőrség Tiborcz István elitklubjában

A miniszterelnök vejének klubjában állítólag illegális szerencsejáték folyik, a BDPST Group azonban cáfol.

február 27., 10:06

  • Címlapon
A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

A Betyársereg várta az antifa támadások nem bináris vádlottját a bíróság előtt

Tanúkat hallgatott meg a bíróság, a német vádlott nem akart vallomást tenni.

6 órája

  • Címlapon
Lázár János lemondott, de már az utódja is megvan a választókerületben

Lázár János lemondott, de már az utódja is megvan a választókerületben

A miniszter már korábban is beszélt terveiről.

3 órája

  • Címlapon
Minden lépését figyelték a lokátoron, nem gondolta, hogy ez visszaüt

Minden lépését figyelték a lokátoron, nem gondolta, hogy ez visszaüt

A Főhős Te vagy! című sorozat az Indexen, a regényfolyam epizódjainak nyitott a vége, szavazzon a folytatásról!

4 órája

  • Belföld
A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A kormány szabadon engedte őket, most visszakerültek: embercsempészek újra a börtönben

A legtöbben az ígéretük ellenére nem hagyták el az országot.

február 27., 08:47

  • Belföld
Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

Három autó és egy kamion ütközött az M1-esen, csaknem öt kilométeres a torlódás

A baleset miatt lezárták az autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalát Ácsnál.

február 27., 15:27

  • Belföld
Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Lezuhant egy panelház tetejéről egy munkás Miskolcon

Az ügyben nem tudni még, hogy ki követhetett el hibát.

február 27., 07:56