További Budapest cikkek
- A kormány szerint autósüldözés folyik Budapesten
- Elkezdték a Széll Kálmán téri átjáró építését
- BKK: Leszállíthatják a budapesti járatokról a maszk nélküli utasokat
- Szombattól pótlóbusz jár az 1-es villamos helyett a Hungária és a Könyves Kálmán körúton
- A koronavírussal magyarázza a BKV, miért nem lesz idén nyáron sem klíma a 3-as metrón
A 4-es metró építése miatt a Fővárosi Gázművek felújította saját közműveit a Fehérvári út környékén, a főváros XI. kerületében. Mindez nehéz helyzetbe hozta a dél-budai lakókat: a nyomáspróbák után sorozatosan szivárgást jeleztek a műszerek, ezért nem kapcsolták vissza a gázszolgáltatást - mondta el az Indexnek Jankó István fideszes önkormányzati képviselő.
Jankó és Kupper András, a pár XI. kerületi polgármester-jelöltje ezután fórumot hívott össze csütörtök estére, miután egy hónapja, július 27. óta nincs gáz a Fehérvári úti, illetve Baranyai utcai lakásokban.
Fővárosi alapból kéne fizetni
Kupper, aki a fővárosi Fidesz frakcióvezetője, a rendezvényen azt javasolta, hogy a főváros alapjából támogassák a metróépítés következtében gáz nélkül maradt lakókat, akik között sokan idősek és nehéz anyagi helyzetben vannak.
Jankó szerint 150 lakásban nincs gáz, mert a régi vezetékek kóccal tömítettek, és ezek nem bírják az új gázvezetékek nyomását. Jankó számításai szerint lakásonként százezer forintba kerül, hogy a gázórákig kiépítsék az új vezetékeket a lakóházakban. Ám további költségeket jelent majd, hogy a lakásokon belül is fel kell újítani a berendezéseket.
A lakásbeli felújítást ki fizeti?
Az önkormányzati képviselő szerint a fórum összehívása után a XI. kerületi önkormányzat értesítette a 150 lakástulajdonost, hogy az önkormányzat pénzzel támogatja őket. Jankó szerint ez azért érdekes, mert éppen egy hónapja nincs gáz a lakásokban, és még legalább ennyi ideig nem indulhat újra a szolgáltatás. Ez még az optimista számítás, hiszen mindez azt feltételezi, hogy a lakásokban sem kell nagyobb beruházásokat végezni. Az MSZP-SZDSZ irányítású XI. kerületi önkormányzat sajtóreferense, Domonkos Csaba az Indexet elmondta, hogy a Fehérvári út két oldalán összesen öt házban július 27-től nincs gáz, aminek az az oka, hogy a 4-es metró építése miatt kiderült, hogy az utcán, és a házakban is rossz a vezeték.A kerület adott pénzt
A szolgáltatásból kizárt épületek között van a Fehérvári út 24., amely száz százalékban önkormányzati tulajdonú, itt 21 lakás található. A házban a gázvezeték felújítása folyamatban van - a kerület tájékoztatása szerint.A Fehérvéri út 26-28-30., illetve Baranyai út 2. számú társasházban 75 lakás található, ebből kettő önkormányzati tulajdon. Az itteni tulajdonosok levélben fordultak Molnár Gyula MSZP-s polgármesterhez a gázvezeték felújításának támogatására augusztus 17-én - írja Domonkos -, és 1,5 millió forint vissza nem térítendő támogatásban részesültek. A támogatásról szóló levelet augusztus 22-én a közös képviselő átvette.
A Fehérvári út 27.-ben 23 magántulajdonú lakás van. A tulajdonosok itt is levélben fordultak Molnár Gyulához és augusztus 22-én 800 ezer forintos vissza nem térítendő támogatást kaptak.
Az önkormányzat hívta fel a lakókat
A Fehérvári út 25. és 29. társasházak közös képviselőit augusztus 21-én telefonon értesítette az önkormányzat a vissza nem térítendő támogatás lehetőségéről. Ezekben 18, illetve 12 lakás található.
A kerület készült a gázproblémákra
Domonkos szerint a 2006-os lakóház-felújítási pályázaton kiemelten kezelte a kerületi önkormányzat a gázvezetékek korszerűsítését. Összesen harmincnégy olyan pályázat érkezett, ahol a lakók a gázvezeték átépítésére kértek támogatást, mindegyik ilyen pályázat nyert. A 34 házban összesen 1341 lakás van. E házak összesen 27,22 millió forintos támogatásban részesültek. Domonkos hangsúlyozta, hogy a mostani problémában érintett házak nem pályáztak idén.
Az Index megkérdezte a fővárosi önkormányzatot is, hogy hozzájárul-e a gáz nélkül maradt lakók támogatásához. A Főpolgármesteri Hivatalból azt a választ kaptuk, hogy jelenleg vizsgálják az ügyet, és azt, hogy miként lehetne segíteni a dél-budai lakókon.